2010.06.11. 10:07 – maUgly

Minden ízében feminin

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Robyn – Body Talk Pt. 1
(Konichiwa)

Robin Miriam Carlssont a legtöbben csak Robynként ismerik. A svéd énekesnő mindössze tizenegy éves volt, amikor az első dalát írta a színészszülei válásáról, majd egy esztendővel később felénekelte egy tévéműsor, a Lilla Sportspegeln főcímzenéjét. A Robyn Is Here című debütáló album 1997-ben jelent meg. Az idén az electropop díva a tervei szerint egy háromrészes sorozattal jelentkezik majd. A Body Talk Pt. 1 az életmű ötödik lemeze és a trilógia első darabja egyben.

Szerintünk: (4/5)
Szerintetek: (4,5/5)

lemezkritika pop robyn



2010.04.07. 13:12 – lánggitár

Három Robyn-lemez is megjelenik idén

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A svéd lokális hősből igazi világsztárrá érett Robyn bejelentette, hogy nem elégszik meg egyetlen lemez megjelentetésével, egyenesen hármat szeretne piacra dobni 2010-ben. A terv valahol indokolt, hiszen előző, névazonos című lemezét még 2005-ben adta ki. "Van egy csomó jó dalom, szóval miért ne? 5 év telt el a Robyn óta, és nem akarom megvárni, amíg mindet felveszem. A turnézást is alig bírom kivárni, de képes leszek arra, hogy egyszerre koncertezzek, és vegyek fel dalokat." - nyilatkozta a szőke énekesnő. A Body Talk pt.1 névre halgató album június 7-én jelenik meg, olyan közreműködőkel, mint a Röyksopp, Kleerpup, vagy Diplo, és ugyanezen a napon kerül ki a Dancing On My Ownhoz készített single is. Egy dalt amúgy már meg lehet hallgatni, a Fembothoz klikk a továbbra.


pop hír elektro robyn



2009.12.21. 09:36 – lánggitár

Robyn Sting lányával énekel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Coco Sumner, akinek eredeti neve Eliot Pauline Styler Sumner, és mellesleg Sting lánya, amellett, hogy a Burberry modellje, szintén zenél, I Blame Coco néven. Ennek első jele, hogy napvilágra került első dala, és videója, a Caesar. A dal fizikai formában február 1-én jelenik meg kislemezen, tartalmazván még a dal Miike Snow-féle remixét, és valószínűleg egy Diplo-átgondolást is, de sokkal izgalmasabb a tény, hogy a szerzeményben nem mást lát vendégül Coco, mint a svéd elektropop egyik, ha nem a legnépszerűbb énekesnőjét, Robynt. A videó megtekinthető alant.


pop hír sting robyn i blame coco



süti beállítások módosítása