Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Szombaton rangsoroltuk 2012 legjobb, egyben legnépszerűbb videót, amik közül így is kimaradt számos remekbe szabott alkotás, ami talán nem kapott olyan kellő publicitást, mint amit megérdemelt volna. A mostani top 20-as listánkon tehát olyan klipeket mutatunk be, amiket mi személy szerint nagyon kedveltünk és sajnáltuk volna, ha ezek kiemelése nélkül ér véget az idei év. Aki az előző válogatásból esetleg hiányolta volna a gitárzenét, az most örülhet, mivel itt talál majd bőven belőlük.
Szép lassan Josh Homme összes haverja szerepel majd a minden bizonnyal jövőre megjelenő új Queens of the Stone Age-albumon.
Május 28-án jelenik meg a Scissor Sisters negyedik, Magic Hour című nagylemeze, amelyen olyan producerekkel dolgozott együtt a New York-i popzenekar, mint Pharrell Williams, Diplo, a Boyz Noize-os Alex Rihda vagy a
Március közepén már írtunk róla, hogy május 28-án érkezik az új, negyedik Scissor Sisters nagylemez, amint többek között Calvin Harris, Pharrell Williams, Diplo, a BoysNoize-ból ismert Alex Rihda, valamint a nagyszerű Azealia Banks is közreműködik. Már akkor is említettük, hogy a Magic Hour című új album megjelenését a tervek szerint egy héttel előzi majd meg a Calvin Harris közreműködésével készült Only The Horses című kislemezes dal, azóta viszont az egy hétből, úgy tűnik, kettő lett, így május 13-án adják ki hivatalosan. Valójában azonban nem kell rá ennyit várni, az együttes ugyanis egy hivatalos lyric videó kíséretében nemrég feltöltötte dalt YouTube-ra, úgyhogy a kattintás után máris bárki meghallgathatja. Calvin Harris mellett egyébként Alex Rihda volt a szám másik producere, aki már az előző megjelent számban, az
Kevesebb mint két évvel az emlékezetes, összeszorított férfisegget ábrázoló
Az Ektomorf még mindig lepukkant gyártelepen zenél, a White Lies furcsa szerelmi történetének főszereplője egy óriás csoki, a Neon Indian egy csajt szívat folyamatos zuhanással. A Scissor Sisters őrült jelenetekből álló, enyhén meztelenkedős klipjével egy kibontakozódni látszó trendhez csatlakozik, Lemmy és zenekara (Motörhead) pedig pofátlan bankárokat tanít móresre. Mindezeken túl erre a hétre is jutott egy karácsonyi dal, most a britek új kedvence, a Hurts mutatja meg, hogyan képzeli ezt a műfajt.
A New York-i Scissor Sisters bejelentette, hogy június 28-án kerül a boltok polcaira harmadik lemezük. A Night Work névre hallgató dalcsokor az első Scissor Sisters-kiadvány lesz a 2006-os nagysikerű Ta-Dah óta. Ezt június 20-án még megelőzi a Fire With Fire-hez kiadott single, aztán az amerikai gay-ikon zenekar természetesen vad turnézásba kezd. Aki nem bír várni, már megfülelheti az Invisible Light dalt az