Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A maga nemében igazán különleges estére számíthat a közönség pénteken este az Akváriumban. Az épp új lemezén dolgozó, bátran hazai underground szupergruppnak nevezető Trillion a KisHallban lép színpadra, miközben a Nagyhallban a Nagy-Szín-Pad döntője lesz, amelynek egyik résztvevője az Apey and the Pea. Így állhat elő az az eddig még soha elő nem fordult helyzet, hogy valaki - aki Áron András Apey, mindkét zenekar énekes-gitárosa lesz - ugyanazon az estén mindkét teremben fellépjen. Kicsinyke lépés az istenek mindenütt jelenvalósága felé, mondhatnánk, ha a hasonmások keresése lenne a fő profilunk, de inkább azt mondjuk, hogy nyerjetek páros belépőt a Lángoló Gitárokkal mindkét bulira!
A Seen valódi underground zenekar. A tagok egyenként máshonnan is ismerősek lehetnek, de mivel alig koncerteznek, és dalokat is ritkán adnak ki, ezért az embernek szinte kutatni kell utánuk. Kolozsi Péter basszusgitáros a Blind Myselfben játszott nagyon régen, de tagja volt a szintén nagyon underground Esclin Syndónak is, utóbbi igaz Somló Dániel dobosra, illetve Ratkóczki Huba gitárosra és Sándor Dániel szintetizátorosra is. Természetesen ők is zenélnek most máshol is, Somló a Grand Mexican Warlockban, Sándor az IHM-ben, Ratkóczki pedig a Napokon vezéregyénisége. A Seen énekese Bodóczky Zoltán Undos, aki a Grand Mexican Warlockban is frontember.
Hosszú évek kalandos működése után jelentkezik bemutatkozó nagylemezével a Seen. A kompromisszummentesen sodró és dalok helyett inkább energiákban gondolkodó formáció A Matter of Birth and Death című keresztelt debütálása egyben konceptlemez is lett. Az albumot Lángoló Gitárok olvasói hallhatják először.