2011.05.16. 17:30 – [MTI]

Gitárral lepte meg Shakira a venezuelai elnököt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hugo Chávez szocialista pártjának vörös színére utaló, dedikált elektromos gitárral lepte meg Shakira a venezuelai elnököt. A Grammy-díjas énekes és dalszerző a dél-amerikai országban tett márciusi látogatása után küldte a különleges hangszert - árulta el Chávez az állami televíziónak vasárnap adott telefonos interjújában, és megköszönte a kolumbiai származású énekesnőnek az ajándékot. "A múlt éjszaka gyakoroltam is egy kicsit, kerestem rajta a bemeneteket. Ez egy nagyon modern elektromos gitár és nem igazán vagyok még hozzászokva. Elénekeltem néhány régi dalt, köztük egy mexikóit is" - tette hozzá. Chávez gyakran zendít rá latin-amerikai népdalokra a politikai beszédei közben, illetve a gyűlések alkalmával. Miután az adásban valaki azt javasolta neki, hogy a tavalyi labdarúgó-világbajnokság hivatalos dalának számító Waka Waka című Shakira slágert énekelje el, az elnök rövidre zárta a dolgot, mondván: hogyan gyakoroljam a Waka-Waka-t ilyen feldagadt lábbal. Chávez végül egy lassú, latin-amerikai nótával zárta a beszélgetést. Az államfő jelenleg egy térdsérülésből épül fel, ezért lemondta eheti külföldi útjait.


mti pop hír venezuela shakira



2011.05.06. 08:22 – edicsek

A seggrázás művészete

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Shakira @ Papp László Budapest Sportaréna, 2011.05.05.

10
Shakira, a kolumbiai területi seggrázó-versenyek etalonja már második alkalommal látogatott el hazánkba. Őszinte leszek, az első koncert idején, 2007-ben annyira nem érdekelt, hogy valószínűleg inkább néztem volna meg valamelyik kolumbiai sorozat 468. epizódját, mint az ország leghíresebb énekesnőjét. Azóta eltelt négy év, és bár most sem vagyok rajongó, de előítéletek nélkül vágtam át magam a macskanadrágos, magas sarkú cipőben botladozó csajok alkotta nézőtéren, amit az alkalomnak megfelelően, fodrászatokat megszégyenítő tömény hajlakk szag lengett be.

Szerintünk: (3/5)
Szerintetek: (3,6/5)

pop shakira koncertbeszámoló



2011.02.22. 09:00 – lánggitár

Sting és Shakira is Budapestre jön

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


Tavaly nagy siker volt Budapesten Sting különleges, Symphonicities elnevezésű koncertje, ahol saját, illetve a Police dalait hangszerelte át klasszikus nagyzenekar segítségével (mi itt írtunk róla). Mivel a fellépésre hetekkel a dátum előtt elfogyott az összes jegy, ráadásul ez nem csak nálunk történt meg, hanem a világon szinte mindenhol, így Sting úgy döntött, csinál még egy kört ezzel a felállással, amivel hozzánk is újra eljut a turné. Olyan számokat hallhatunk majd a koncerten ezzel a különleges hangszereléssel, mint az Every Little Thing She Does Is Magic, a Roxanne, a Next To You, az Englishman In New York, az I Burn For You, a Why Should I Cry For You vagy a She’s Too Good For Me. Az ülőhelyes fellépésre június 30-án kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában.


pop hír sting shakira



2010.11.22. 10:25 – [MTI]

Négy díjjal Eminemet is lenyomta a tinibálvány Justin Bieber

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Justin Bieber, a 16 éves kanadai tinibálvány lett az év előadója az American Music Awards díjátadó gáláján, amit vasárnap este tartottak a Los Angeles-i Nokia Színházban. A rajongók szavazatai alapján ő lett legjobb férfi pop/rock énekes, a My World 2.0 című lemezével pedig a kedvenc album díját söpörte be, és őt választották meg a legátütőbb hatású énekesnek is. Bieber olyan sztárokat nyomott le, mint Eminem és Usher, de erre szerényen csak ennyit mondott a színpadon: „Egyszerűen nem tudom, hogy lehetséges ez, hiszen 3 éves korom óta éneklem Eminem számait, Usher pedig a mentorom”.


mti pop hiphop hír shakira lady gaga usher black eyed peas eminem rnb taylor swift american music awards justin bieber brad paisley



2009.12.06. 10:28 – _fá_

Seggrázás minden mennyiségben - klipmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Beyoncé és Lady Gaga megmutatja mit tud együtt, Shakira egyedül teszi ugyanezt, és persze minden hölgy alulöltözött a férfinép kedvéért. A Dream Theater béna számra béna videót készített, az Alice In Chains viszont már sokkal jobban teljesített. A Vampire Weekend meg csak jól néz ki. Klipek.


klip shakira beyonce lady gaga dream theater alice in chains klipmegosztás



2009.11.06. 14:24 – A Lángolók

Farkasüvöltés és rockandroll - Ömlesztett anyag #16

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Girls megmutatja mi van a melegpornó mögött zeneileg. A Doomriders kicsit bonyolultabb lett, de még mindig rockandroll. A Black Heart Procession sokkal nyomorúságosabb, mint az Interpol. Shakira mellőzte a spanyol nyelvet, cserébe felfedezte az elektrót. A Dodos 100%-ban érdektelen. Ömlesztett kritikák.


lemezkritika shakira girls doomriders ömlesztett anyag ezt hallgasd the black heart procession the dodos



süti beállítások módosítása