Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Shrinebuilder @ Dürer Kert, 2010.11.17.
Supergroupnak lenni nagyon hálátlan feladat. Egy supergoupot természeténél fogva olyan zenészek alkotnak, aki már önállóan is valami olyasmit tettek le az asztalra, amit tisztelni kell, de minimum már valami más miatt ismerik őket. A Shrinebuilderben pl. az a Scott „Wino” Weinrich zenél, aki énekelt a St. Vitusban, meg olyan zenekaroknak az alapítója, mint az Obsessed, a Spirit Caravan vagy a Hidden Hand. Aztán itt van Scott Kelly, aki a Neurosis énekes-gitárosakén megalkotta azt a világvége-zenét, amitől félni kell. Dale Crover dobosnál mindig azt hozzák fel, hogy játszott a Nirvanában, de a Melvinsszel sokkal inkább hatott az utána jövő generációkra. Al Cisneros basszusgitáros-énekes pedig megcsinálta azt a lemezt a Sleeppel, amit a betépett zenék alapműveként szokás felemlegetni. Szóval a Shrinebuildernek valami hihetetlen magas lécet kellett átugrania, és ha lemezen nem is, koncerten azért közel került ehhez.
A 
A Shrinebuilder minden doom-stoner-post(akármi)-rajongó álma. Just Jack hangját igazán jó hallgatni, kellemes a fülnek és őszintén is cseng. Morrisseyről nehéz bármit is mondani, amit nem tettek volna meg korábban. Anneke van Giersbergen albuma a teszetosza, jellegtelen pop-rock, az unalmas énekesnős szólólemezek mintapéldánya. Devin Townsend lemezén úgy szól minden, mintha nyolcmillió sávon vették volna fel. Ömlesztett kritikáink.