Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Suzuki viaDAL sorozat tavalyi évadának utolsó klipje tulajdonképpen nem is a sorozat része, hiszen az ősszel megjelent viaDAL Crossover lemezen szereplő közös, Az én utam című dalukhoz forgott. Hogy hogy jön össze a hiphop és a ska a Harcosok klubjával, azt megtudhatjátok a hajtás után.



Szóval akkor legyen az, hogy elkezdjük az idei fesztiválszezont. Igaz, nincs még kimondottan nyár, de azért meg lehet ezt oldani ilyenkor is. Kell hozzá két színpad, nyolc zenekar, különleges látványvilág, meg egy megfelelő klub a város közepén. Mondjuk a Gödör a Király utcában, az pont jó lesz, január 18-án, szombaton este hattól.
2014. január 18-án a Gödör Klubban rendezik meg a Suzuki viaDAL gálakoncertjét. Az autómárka támogatásával az elmúlt másfél évben 15 zenekar nyert a viaDAL Facebook-párbajban egymillió forintos költségvetésű videoklipet, és értelemszerűen közülük kerülnek ki a szóban forgó koncert fellépői is.
Továbbra is várja a jelentkezőket és a szavazókat a tavaly ősszel debütált Suzuki viaDAL. Ez a Magyar Suzuki Zrt. által indított, magyar zenekaroknak és előadóknak szóló Facebook párbaj és szponzorációs program. A viaDALon hetente egy-egy zenekar párbajozik egymással rajongói szavazatok formájában. Aki négy egymást követő kört is megnyer ellenfelével szemben, azt a Suzuki egy nettó 1.000.000-Ft költségvetésű videóklip leforgatásával támogatja. Ha zenekarod van, szavaztasd be a rajongóiddal az I Love Suzuki Facebook oldalon, ha pedig kedvenc zenekarodat szeretnéd hozzájuttatni egy ingyenes videókliphez, szavazz az I Love Suzuki Facebook-oldalán! A promóció részleteihez olvasd tovább a cikket!