2019.04.02. 11:34 – Nihil_AK

Roger Taylor szerint gengszterek irányítják a világot

Legalábbis új dalában erről énekel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

roger_taylor.jpg

Csak azoknak jelenthet újdonságot, hogy Roger Taylor nem igazán tesz lakatot a szájára, ha valami ellen szót kell emelni, akik nem hallották még az idén épp 25 éve megjelent harmadik, méltatlanul kevesek által ismert, de amúgy kitűnő Happiness? című szólólemezét. A Queen dobosa a jelek szerint meglehetősen érzékeny bizonyos globális és társadalmi jelenségekre, ezzel összhangban új szólódalának már a címe is elég beszédes és direkt, a szöveg pedig szintén önmagáért beszél. Zeneileg ugyanakkor egy finomabb, billentyűs hangszerek által dominált szerzeményről van szó, ami a hangos lázadás helyett sokkal inkább egyfajta csendes belenyugvásról és reménykedésről üzen, ami sokkal jobban is illik egy hetven felé ballagó zenészhez, mintha barikádok építésére buzdítana. Érdemes meghallgatni.


pop rock hír társadalomkritika queen roger taylor új dal szöveges videó



2019.03.20. 12:00 – Lángoló Gitárok

Belső utazás új távlatok felé - Itt a Slytract szöveges videója, a Colony

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

slytract.jpg

Az extrém metalt játszó Slytract hosszú kihagyás után április 29-én jelenteti meg harmadik lemezét, mely nemes egyszerűséggel a zenekar nevét viseli majd. Az anyagról korábban már bemutattak egy új dalt, amely a Son címet kapta, de a hamarosan érkező album felvezetéseként most nyilvánosságra hoztak még egy számot, ami ezúttal a zenekar kísérletezősebb oldalát villantja fel, és amihez egy szöveges videót is készítettek. Premier a hajtás után!


premier magyar hír death metal slytract új dal szöveges videó extrém metal



2018.12.08. 07:26 – Lángoló Gitárok

Itt a Mood szöveges videója a Wombocosmic újravett változatához

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mood.jpg

Kevesebb mint egy hónap múlva, január 4-én áll színpadra Budapesten a Barba Negrában a Mood, Magyarország legendás doom metal zenekara. Most, pár héttel a buli előtt jó időzítéssel egy friss szöveges videóval is jelentkeztek, amit a Wombocosmic lemez címadó dalának Pannónia Stúdióban újravett változatához készítettek. Maga a felvétel nem lett túlgondolva, hiszen jószerivel élőben készült, ezzel együtt a megszólalalás kifejezetten tetszetős, a bécsi koncert képeit használó videó pedig hasonlóan egyszerű, de ízléses, szép látványvilágú. Persze a lényeg igazából nem is ez, sokkal inkább az, hogy amikor a harmadik perc környékén megérkezik a "Don't need to say any words"-kezdetű középrész, akkor jó eséllyel garantáltan elfelhősödik majd bárki tekintete, akinek jelentett valamit az underground metálzene Magyarországon a kilencvenes években. A videó a hajtás után nézhető. (Fotó: Mood Facebook)


magyar hír metal doom mood szöveges videó



2018.09.06. 14:00 – Lángoló Gitárok

Grunge-rock egy barlangból? - Itt a Trick új szöveges videója, a Mindenmás

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

trick_1.jpg

Új dallal és a hozzá kapcsolódó, saját meghatározásuk szerint karaoke-ba hajló szövegvideóval jelentkezett a fiatal grunge-rock trió, a TRiCK. Bár a Mindenmás egyértelműen a kilencvenes évek hangulatát idézi, gond nélkül szólhat bárkihez, aki szereti a nem túlságosan kozmetikázott, pózok nélküli rockzenét. Dal- és videópremier a hajtás után. 


premier magyar rock hír grunge trick dalpremier szöveges videó



2018.06.28. 14:41 – Lángoló Gitárok

Fangler's - Itt a Tisztul lemez címadó dalához forgatott videóklip

Egy dal két élete, első rész

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fanglers_premier.jpg
Rendhagyó módon egy dupla premier első részének lehettek most tanúi. A Fangler's Tisztul című lemezének címadó dalához ugyanis nagyjából egy időben készült el egy rendhagyó szöveges videó és egy remix. Hogy legyen időtök mindkettőt befogadni, azt találtuk ki, hogy a dal eredeti változatát most, a Pásztor Simi által remixelt verziót pedig egy hét múlva, ugyanebben az időpontban adjuk közre itt, a Lángolón. A továbbiakban érkezik tehát a szöveges videó, a szokásos tudnivalókkal a dalról, meg még egy nyereményjátékot is kaptok. 


premier pop rock hír nyereményjáték szöveges videó fanglers



2018.04.26. 16:00 – Lángoló Gitárok

Geese (At a Hungry Festival) - Az első dal az Angertea ősszel érkező akusztikus albumáról

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

angertea_promo_geese.jpg

Októberben érkezik az Angertea legújabb anyaga, amit nevezhetünk is a nagymágocsi elborult metált játszó zenekar hatodik lemezének, meg nem is. A hét új dalból és egy feldolgozásból álló Sidetrack (An Acoustic Act to Eradicate Torture) című album a finn Inverse Records gondozásában jelenik meg világszerte, és mindenképpen formabontó kiadványnak tekinthető a srácok életművét tekintve, ugyanis akusztikus hangszerelésű dalokat hallhatunk majd rajta. Első felvezetőként a Geese (At a Hungry Festival) című dalt hozták róla nyilvánosságra, amelyhez egy szöveges videó is készült. Premier a hajtás után! 


premier rock metál hír angertea akusztikus új dal nagymágocs szöveges videó



2018.04.17. 13:00 – Lángoló Gitárok

Bocsánat - Itt a Kistehén legújabb dala

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kistehen_cut.jpg

Új EP-vel jelentkezik a Kistehén, ráadásul április 20-án, pénteken élőben is bemutatják a Bocsánat címet kapott anyag dalait az Akvárium Nagy Halljában. A zenekar elsőként a friss anyag címadóját hozta nyilvánosságra, amely, ahogy erre már korábban is volt példa náluk, a szórakoztatás mellett némi társadalomkritikát is tartalmaz. Az új dalt, melyhez egy érdekes képi világú szöveges videó is készült, először itt, a Lángoló Gitárokon hallgathatjátok meg! 


premier magyar pop rock hír kistehén alternatív új dal szöveges videó



2018.04.11. 13:00 – Lángoló Gitárok

Dal a gyász második fázisáról - Itt a Dreyelands új szöveges videója, az Anger

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dreyelands_band_1_4k.jpg

Május 24-én érkezik a Dreyelands új, Stages című stúdióalbuma. Az Eden’s Curse, After Crying és At Night I Fly tagokból álló progresszív metál csapat 2010-es, a Hang-Súly – Hungarian Metal Awards szavazásán az év debütáló albumának díját elnyerő Rooms of Revelationt követő lemezén egy tizenöt fős vonóskar és tizenhat fős kórus közreműködik, emellett bemutatkozik az új billentyűs, Kővágó Zsolt is, akit a közönség a Honeybeastből ismerhet. A lemez egyik dala, az Anger habkönnyű nyolc és fél percben vezeti fel az albumot, a hozzá készült szöveges videót először itt, a Lángoló Gitárokon tekinthetitek meg.


metál hír progresszív dreyelands új dal szöveges videó konceptalbum



2018.03.07. 11:00 – Lángoló Gitárok

A harag nem múlik könnyen - Itt a Bloodiest új szöveges videója

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bloodiest_promo_heads.jpg

Már bő nyolc év telt el azóta, hogy megjelent a punkos crust/grind metálban jeleskedő Bloodiest első anyaga, az I Told My Wrath, My Wrath Did End, amelyen a galeri bő tizenöt percben darálta le mondanivalóját a világ aktuális állásáról. A mennyiségi termelés azóta sem jellemző a csapatra, azonban most új életjel érkezett tőlük az Age of Fury című dal formájában, amelyhez egy szöveges videó is készült. Premier a hajtás után!


premier punk hír crust metal grind sear bliss mws watch my dying cadaveres új dal bloodiest szöveges videó



süti beállítások módosítása