Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Szoba Sessions néven egy új videóprojekt indult útjára a mai napon. A gondolat a pécsi művészközösség egyik népszerű műhelyében, a belvárosi Szoba galériában fogant Thomas Kleiberg ötletéből, ezért kézenfekvő volt számukra, hogy a hely üzemeltetőivel, Sándor Ildikóval és Hegyi Majával szövetkezve életre hívják a sorozatot, amiben később bármilyen műfaj képviselői megjelenhetnek, akiknek még csak nem is kell ismerteknek sem lenniük. A dolog egyszerű koncepciót követ: letisztult, akusztikus élő felvételek rögzítése, közönség nélkül, csak a produkcióra koncentrálva. "Bár a filmek idővel majd kimozdulnak a Szoba falai közül, mégis, annak zászlaja alatt, annak szellemiségét és művészi hitvallását követve kirándulunk tovább." - mondják a készítők. Az első klip a posztunk megjelenésével egy időben debütál a Youtube-on. Ez a Tej Esemény után című dalának akusztikus előadása. A Tej első dala is itt jelent meg a Lángoló Gitárokon, úgyhogy sokat nem is mondunk Pálinkás Tamás Isten Háta Mögött-frontember és Sándor Dániel Isten Háta Mögött-gitáros-billentyűs projektjéről, hanem jöjjön inkább a dal, amit a tej világnapján vettek fel június elsején.
Átlag éjjel címmel itt a Tej első bemutatható állapotba került dala. A Tej alapját Pálinkás Tamás Isten Háta Mögött-frontember akusztikus dalai adják, amiket Sándor Dániel Isten Háta Mögött-billentyűs-gitáros-producer közreműködésével tánczenévé formáltak. Pálinkás a Lángoló Gitároknak elmondta, hogy egyelőre nem tudja pontosan miről is szól a szám, „de sajnos nagyon valószínű, hogy a kopulációról.” Pálinkás fejében már évek óta megy ez a „dancefloor-cucc”, és elmondása alapján kevésbé érzi magát hülyén, ha kiadja a kezéből. A Tej tervei közé tartozik, hogy „olyan kultusz alakuljon ki a zenekar körül, mint a 90-es évek elején a Bonanza körül, majd hirtelen feloszlás, szólólemez, Kossuth-díj.” Egyébként Pálinkás gitár nélkül teljesen bepánikol a koncerteken, így az első nem hivatalos Tej-bulin háttal énekelt a közönségnek. A nagylemez még egyáltalán nem téma, jönnek ki a dalok sorban, aztán majd lesz valami. Hajtás után ott az Átlag éjjel.