2019.03.17. 17:30 – Lángoló Gitárok

Túl a sunshine reggaen - Hallgasd meg a Speakers of Zion debütáló albumát!

Lángoló Premier

studio2_5_of_5.jpg

A napokban készült el We Are The Speakers című bemutatkozó albumával a székesfehérvári és budapesti tagokból álló reggae zenekar, a Speakers of Zion. A csapat zenéjében egyaránt keveredik az autentikus roots, a dancehall, a dub lüktetése, tisztelegve a nagy jamaikai példaképek előtt, ugyanakkor a fiatalabb generációra és az európai előadókra jellemző lendületet követve. A teljes albumot először itt, a Lángoló Gitárokon hallgathatjátok meg. Premier a hajtás után! 


premier reggae magyar ska hír teljes album speakers of zion



2019.01.24. 13:00 – Lángoló Gitárok

Vasnéni – Dalról dalra a ZPZ új lemeze

zpz_cut.jpg

Az idei év első napján tette közzé Vasnéni című új lemezét a ZPZ. Az album első klippesített dala karácsony napján debülált a Lángolón, és bár megfogalmazásuk szerint a kiadással kapcsolatos kavarás még folyamatban van, a zenekar ebben az évben már színpadra is viszi az anyagot. A lemez dalaival kapcsolatban most első kézből kaphattok infókat a „köcsögmetál” hazai üdvöskéitől, ráadásul, ahogy ilyenkor mindig, a teljes albumot is végighallgatjátok. Érdemes, mert az értő fülek számára azonnal nyilvánvalóvá lesz, hogy a fiúk a korábban már megismert nemzedéki himnuszokhoz hasonló színvonalú slágereket írtak ezúttal is. 


magyar rock metal dalról dalra 18+ zpz teljes album köcsögmetál



2018.12.20. 12:00 – Lángoló Gitárok

Bocsánat - Dalról dalra az eddigi legérettebb és legszabadabb Kistehén album

kistehen_edit.jpg

Ezekben a napokban jelenik meg a Kistehén új albuma, amelynek címadó dalát korábban már meghallgathattátok a Lángolón. A zenekar szerint az új album igazi, közös produkció, Kollár-Klemencz László sajátos szövegeivel és hangzásvilágával, amelyeken nincsenek tabuk. Amellett, hogy néhány új szerzemény zúzósabbra sikerült a korábbiaknál, a szövegek ezúttal személyesebbek, mélyebbek. Erről ti is meggyőződhettek a hajtás után, dalról dalra. 


magyar pop rock kistehén alternatív dalról dalra teljes album #hangfoglaló2018



2018.12.17. 13:46 – Lángoló Gitárok

Új remény - Dalról dalra a Nomad új lemeze

nomad_2018_01.jpg

Október végén jelent meg a Nomad negyedik albuma Új remény címmel. A zenekar december 19-én, szerdán mutatja be az lemezt az Ellátóházban, de a Lángoló olvasóinak most abban a szerencsében van részük, hogy a buli előtt a lehető legautentikusabb forrásból, az új lemezen produceri szerepközben is bemutatkozó Jánosi Szabolcs gitáros által ismerhetik meg az anyagot, dalról dalra. 


magyar rock nomad dalról dalra teljes album #hangfoglaló2018



2018.12.10. 12:56 – Lángoló Gitárok

Megjelent Márton András szólóalbuma, a Szívgárda

ma_20.jpg

Megjelent Márton András első szólólemeze, a Szívgárda. Az albumon, melyet korábban mi is beharangoztunk, a KFT dobosának számos jelenlegi és egykori zenésztársa közreműködik, és néhány napja teljes egészében meghallgatható különböző online felületeken, valamint természetesen megrendelhető a zenész honlapjáról. További információk a hajtás után! 


magyar pop rock hír kft márton andrás teljes album



2018.12.07. 15:00 – Lángoló Gitárok

Soulternative - Itt a Waklárma teljes bemutatkozó albuma a felvezető videóval együtt

Lángoló premier

waklarma_band.jpeg

Első albumával jelentkezett a Waklárma, akik saját megfogalmazásuk szerint zenéjükben a soul, az r’n’b, a jazz, az alter, a slam és a hip-hop tereit egyesítették. A Soulternative különlegességét a formabontó zene mellett a korántsem megszokott, mély és elgondolkodtató szövegvilág adja. A teljes lemezt először a Lángoló Gitárokon hallgathatod meg, ráadásul a mai kettős premier, hiszen az anyagot felvezető videoklip is megnézhető a hajtás után. 


premier magyar hiphop hír soul rap alter slam videóklip rnb teljes album waklárma #hangfoglaló2018



2018.11.30. 13:00 – Lángoló Gitárok

Monster - Szörnyekkel kollaborál második nagylemezén a Freakin' Disco

Lángoló premier

freakin_disco_foto_fejer_janos.JPG

Kompromisszummentes, őszinte és bátor lemezt készített a psychojazzt játszó Freakin’ Disco. Az öt tételből álló anyagon a pörgős elektronikus dalok mellett elszállósabb, meditatívabb szerzemények is helyet kaptak, így izgalmas utazásban lehet része annak, aki meghallgatja a ma megjelenő albumot, amit a zenekar tagjai dalról dalra is bemutatnak nekünk. (Fotó: Fejér János) 


premier jazz magyar hír elektronika nka dalról dalra teljes album freakin disco hangfoglaló program psychojazz #hangfoglaló2018



2018.11.30. 11:00 – Lángoló Gitárok

Searchin' For Gods, Livin' Like Dogs - Hallgasd meg az Atomic Playboyz első albumát!

Lángoló Premier

atomic_playboyz_bandphoto.jpg

Ma jelenik meg a saját meg a tagok saját meghatározása szerint rock-shock-popban utazó budapesti Atomic Playboyz első albuma a GrundRecords gondozásában. A tizenegy dalt tartalmazó Searchin' For Gods, Livin' Like Dogs jó eséllyel szimpatikus mindenkinek, aki szereti a nyolcvanas évek Sunset Stripjének világát felidéző glam és sleaze hangulatú rockzenét. Az albumot először itt, a Lángoló Gitárokon hallgathatjátok meg teljes egészében! 


budapest premier pop rock magyarország glam hír shock sleaze teljes album grundrecords atomic playboyz #hangfoglaló2018



2018.11.12. 14:00 – Lángoló Gitárok

Eighties Nineties Naughties - Hallgasd végig a Terminal Danger új albumát!

terminal_danger_montage_bw_kekitett.png

Új lemezzel jelentkezett az elektronikus zene különféle alstílusaival minden gátlás nélkül kísérletező Terminal Danger. Az Eighties Nineties Naughties anyaga a korábbiaknál valamivel populárisabb, ugyanakkor az eddigi synthwave, krautrock és szintipop hatások sem tűntek el a zenéből. A folytatásban itt a komplett album, amit először a Lángoló Gitárokon hallgathattok meg teljes egészében.


hír techno electronica edm teljes album albumpremier synthwave terminal danger



2018.06.19. 13:30 – Lángoló Gitárok

Letters from the Edge - Hallgasd végig a Sear Bliss új albumát!

Dalról dalra

00_front_bando_vox_cut.jpg

Hat év után új lemezzel jelentkezett az idén huszonötödik születésnapját ünneplő magyar black metal zenekar, a Sear Bliss. A Letters from the Edge a csapat nyolcadik stúdióalbuma, amellyel Nagy András énekes-basszusgitáros szerint azzal együtt tudtak új fejezetet nyitni, hogy a tíz dalban mélyen elrejtve minden korábbi album hangulata felfedezhető. A teljes album dalról dalra a hajtás után hallgatható meg, emellett kaptok egy stúdiós galériát is!


magyar metál szombathely black metal sear bliss új lemez atmospheric dalról dalra teljes album



2018.04.12. 14:00 – Lángoló Gitárok

Tisztul – Hallgasd meg a Fangler’s bemutatkozó albumát!

Dalról dalra

fangler_s_cut.jpg

Ma jelenik meg a budapesti Fangler's első teljes albuma, a Tisztul. A lemez fontos mérföldkő az igényes, mégis közérthető pop rockban utazó zenekar számára, hiszen az indulás óta befektetett több évnyi munka és építkezés gyümölcse ért be a most megjelent kilenc dal képében. Az albumot, melyet a zenekar tagjai dalról dalra is bemutatnak a hajtás után, először nálunk hallgathatjátok meg. 


budapest premier pop rock hír dalról dalra teljes album fanglers



2017.11.26. 18:33 – Nihil_AK

Német mozifilmhez írt zenét Josh Homme

josh_homme.jpg

Az idei Cannes-i Filmfesztiválon már bemutatták Fatih Akin török származású német filmrendező In the Fade című filmjét. Az In the Fade - eredeti címén Aus dem Nichts - egyfajta bosszúfilm, melyben egy asszony elégtételt vesz egy neonáci csoporton, akik megölték a férjét és a fiát. A főszereplőt Diane Kruger alakítja, akit olyan produkciókból ismerhet a közönség, mint a Becstelen Brigantyk, vagy a Trója. A Lángoló szempontjából  film érdekessége az, hogy zenéjét a Queens of the Stone Age frontembere, Josh Homme komponálta, akinek ez az első hasonló jellegű munkája. A folytatásban bele is hallgathattok a soundtrackbe.


film mozi filmzene hír queens of the stone age diane kruger josh homme teljes album