Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Headlinerek alapján a Volt fesztivál idei felhozatala simán egy nagyfesztivál kategóriába sorolható. Eddig volt ugye Depeche Mode és Iron Maiden, akik tőlünk nyugatabbra is mindenhol a legnagyobb fesztiválok fő fellépői közé tartoznak, most pedig ide lépett az Avenged Sevenfold is, amit én ugyan nem értek miért van egy szinten az előbb említettekkel, de tény, hogy az idei fesztiválszezon nagyágyúi közé tartoznak világszinten. Szóval jön az amerikai metálzenekar Sopronba, és ez lesz az első magyar koncertjük. Aki tavaly kihagyta (például én) a blues rockos Kills szigetes fellépését, most pótolhat a Volton, ők is jönnek ugyanis megint hozzánk a, ahogy Steve Aoiki is megint tortát dobál majd a soproni közönségre. A mostani bejelentésben még a rockzenét játszó X Ambassadors kapott helyet, őket is első alkalommal láthatja majd a magyar közönség.

A tavalyi Blood Pressures
Idén egy különleges Fleetwood Mac-tribute album fog megjelenni, amelynek producere ugyanaz a Randall Poster lesz, aki korábban a hasonló elv alapján készült Buddy Holly Rave Onjáért felelős, rajta többek között a Black Keys Grammy-jelölést érő feldolgozásával. Az augusztus 14-én megjelenő anyagon olyan előadók szerepelnek majd, mint Lykke Li, a The Kills, az MGMT vagy a Best Coast, de még Billy Gibbonsszal és Marianne Faithfullal is felvesznek egy-egy feldolgozást. Minden előadó teljes alkotói szabadságot kapott, így akár egészen radikális átiratok is születhetnek majd. A hajtás után megmutatjuk a teljes dallistát illetve egy korábbi Fleetwood Mac-feldolgozást a Best Coasttól.
Az idei év első klipmegosztásában a tavalyi év egyik legjobb lemezét jegyző Emika Jimmy Edgar által rendezett klipjében egy magyar divattervező ruháját viseli. A Death Cab for Cutie remek animációs klipje egy noir filmeket idéző drámai detektívsztorit mesél el. A Wet Nuns videójában bizarr jelenetek vannak, például egy nyers disznófej elfogyasztása és sátánista nők szeánsza. A tízéves Kills tagjai egy ismert színésznő által rendezett videójukban fotófülkében pózolnak, a magyar Bankrupt zenekar pedig egy brit magazin szavazásán nyerte el a hét klipje címet egyszerű, barkácsmódszerrel készített videójával.
The Kills
A 300, és a Watchmen filmek jegyzője, Zack Snyder ismét képregényadaptációt forgat, ezúttal a Sucker Punchot (magyarra fordítve Álomháború) veszi kamerára. Ez persze nem a mi szakterületünk, az már sokkal inkább, hogy a filmnek nyilvánossá vált a tervezett soundtrackje, ami két érdekesnek tűnő dalt is felvonultat: Björk a nemrég újjáalakult Skunk Anansie-val közösen hozott össze egy új remixet az eredetileg 1995-ös Post lemezén megjelent Army Of Me-ből, de ami még érdekesebb, a Killsből, és újabban Dead Weatherből is ismert Alison Mosshart az Autoloxból ismert Carla Azarral dolgozzák fel a Beatles egyik legendás dalát, a Tomorrow Never Knowst. A Sucker Punch soundtrackjén ezen felül is találni nagy neveket, de a Skunk Anansie, és a Queen is régebbről ismert felvételekkel járult hozzá a filmhez.