2018.02.14. 11:30 – dankógábor

Avenged Sevenfold és The Kills a Volton

avengedsevenfoldqmagazine17.jpg

Headlinerek alapján a Volt fesztivál idei felhozatala simán egy nagyfesztivál kategóriába sorolható. Eddig volt ugye Depeche Mode és Iron Maiden, akik tőlünk nyugatabbra is mindenhol a legnagyobb fesztiválok fő fellépői közé tartoznak, most pedig ide lépett az Avenged Sevenfold is, amit én ugyan nem értek miért van egy szinten az előbb említettekkel, de tény, hogy az idei fesztiválszezon nagyágyúi közé tartoznak világszinten. Szóval jön az amerikai metálzenekar Sopronba, és ez lesz az első magyar koncertjük. Aki tavaly kihagyta (például én) a blues rockos Kills szigetes fellépését, most pótolhat a Volton, ők is jönnek ugyanis megint hozzánk a, ahogy Steve Aoiki is megint tortát dobál majd a soproni közönségre. A mostani bejelentésben még a rockzenét játszó X Ambassadors kapott helyet, őket is első alkalommal láthatja majd a magyar közönség.


fesztivál hír the kills volt avenged sevenfold



2017.08.07. 09:24 – m.adi

Ezt mind nézd meg az idei Szigeten

Sziget 2017 ajánló

Napokon belül indul a huszonötödik Sziget, éljen! Ha még nem tudod, hogy mit nézel meg idén a fesztiválon, akkor a világzenei top 10 után most a könnyűzenei beharangozót is érdemes átnyálaznod. Sőt, akkor is, ha még nem döntötted el, hogy veszel-e jegyet legalább valamelyik napra, mert a posztban naponként szedjük össze az érdekes koncerteket, méghozzá rengeteget belőlük, nagyon sok zenével.


ajánló fesztivál sziget the kills pj harvey bad religion pink beharangozó interpol hurts biffy clyro metronomy billy talent crystal fighters major lazer two door cinema club birdy wiz khalifa the vaccines the naked and famous dubioza kolektiv macklemore iggy azalea rudimental alt-j mac demarco the courteeners jagwar ma the strypes Alex Clare Kasabian george ezra glass animals allah-las oh wonder sziget 2017 Watsky pretty reckless



2012.09.18. 12:08 – Lángoló Gitárok

Wild Charms - Új The Kills-videó

kills.jpgA tavalyi Blood Pressures szerintünk a The Kills egyik legjobb lemeze eddig, ők pedig köszönik szépen és ismét az említett albumról választottak dalt a legújabb videójukhoz. Az alig egyperces, agyonszaturált klipben Jamie Hince szerepel egyedül és nem csinál mást, mint cigizik és iszik, de azt viszont nagyon menőn, amolyan Serge Gainsbourg módra teszi, ahogy kell. A videót egyébként az a Kenneth Capello rendezte, akivel korábban dolgoztak már a Black Balloon és a No Wow klipjén is. Az új Kills-videóért klikk a tovább gombra.


indie rock hír the kills garázs



2012.06.18. 16:10 – Lángoló Gitárok

Lykke Li, MGMT és The Kills is lesz a készülő Fleetwood Mac-feldolgozáslemezen

fleetwoodmacbw2.jpgIdén egy különleges Fleetwood Mac-tribute album fog megjelenni, amelynek producere ugyanaz a Randall Poster lesz, aki korábban a hasonló elv alapján készült Buddy Holly Rave Onjáért felelős, rajta többek között a Black Keys Grammy-jelölést érő feldolgozásával. Az augusztus 14-én megjelenő anyagon olyan előadók szerepelnek majd, mint Lykke Li, a The Kills, az MGMT vagy a Best Coast, de még Billy Gibbonsszal és Marianne Faithfullal is felvesznek egy-egy feldolgozást. Minden előadó teljes alkotói szabadságot kapott, így akár egészen radikális átiratok is születhetnek majd. A hajtás után megmutatjuk a teljes dallistát illetve egy korábbi Fleetwood Mac-feldolgozást a Best Coasttól.


hír the kills fleetwood mac lykke li mgmt best coast



2012.01.15. 12:00 – Kovács M. Norbert

Egyél nyers disznófejet! – klipmegosztás

Az idei év első klipmegosztásában a tavalyi év egyik legjobb lemezét jegyző Emika Jimmy Edgar által rendezett klipjében egy magyar divattervező ruháját viseli. A Death Cab for Cutie remek animációs klipje egy noir filmeket idéző drámai detektívsztorit mesél el. A Wet Nuns videójában bizarr jelenetek vannak, például egy nyers disznófej elfogyasztása és sátánista nők szeánsza. A tízéves Kills tagjai egy ismert színésznő által rendezett videójukban fotófülkében pózolnak, a magyar Bankrupt zenekar pedig egy brit magazin szavazásán nyerte el a hét klipje címet egyszerű, barkácsmódszerrel készített videójával.


the kills klip death cab for cutie bankrupt klipmegosztás jimmy edgar emika wet nuns



2011.12.21. 13:00 – Lángoló Gitárok

Karácsonyi hangulatban a Kills is


Nem titkoljuk, szeretjük itt a szerkesztőségben a Kills legutóbbi nagylemezét, de nem csak mi vagyunk ezzel így, hanem a világ is. Ettől függetlenül még nem biztos, hogy szívesen hallgatjuk, ahogy Alison Mosshart és Jamie Hince karácsonyi áhitatban előadja a BBC 6 Music stúdiójában a Silent Nightot, mindenesetre, ha valamit hozzá lehet tenni ehhez a dalhoz, azt a Kills rekedtes orgánumú énekesnője hozzátette. Itt hallgatható a felvétel máris a lapozás után.


rock hír the kills



2011.11.20. 10:00 – Kovács M. Norbert

Britney, Gaga és Beyoncé kocsit lopnak - klipmegosztás

Szokásos, ezúttal nők által uralt klipválogatásunkban megnézhetjük, hogy nézne ki Katy Perry öregen, milyen volt a nyáron elhunyt Amy Winehouse a jó pillanataiban, hogyan és hova zuhan Florence Welch egy felhőkarcolóról, és hogy milyen az, amikor Britney Spears, Lady Gaga és Beyoncé elkötnek egy kocsit, hogy aztán balhéznak egyet a Kaiser Chiefs klipjében. Emellett itt a Ladytron újabb halálunalmas videója, a Kills legutóbbi klipjében pedig egy transzvesztita bulizással töltött éjszakáját követhetjük végig.


ladytron the kills klip kaiser chiefs amy winehouse katy perry klipmegosztás florence and the machine floria sigismondi



2011.04.12. 10:00 – AronH

A tökéletes nyitány után

The Kills - Blood Pressures
(Domino/Neon Music)

2008-ban ott hagytuk abba The Kills-fronton a történetet, hogy a zenekar szépen lassan, és tulajdonképpen észrevétlenül átnyargalt a ragadós dallamok, a vasgyomor nélkül is emészthető hangzások világába, a kerregésből, kattogásból és károgásból akkor olyan mixtúrát alkotva, hogy ahhoz már csak pár remix kellett, és tulajdonképp klubzenének is elkönyvelhettük. Azóta nagyot fordult körülöttük a világ, és bár azon azért lehet vitatkozni, hogy jelenleg az anyazenekar, vagy a Jack White-brand hátszelével igen magasra kapaszkodó Dead Weather szupergrup jogán ismerik-e többen 2011-ben Alison Mosshartot, de annyi teljesen biztos, hogy az a projekt jelentős plusz tábort generált. A némileg középszerű második Dead Weather-lemez után mindenesetre egyre többen vártuk, hogy újra felcsendüljenek a világ legelbaszottabb cinjei és leglehetetlenebb gitárhangzásai, elinduljon a jellegzetes kettős motyogás, és megint le legyünk kötve hetekre-hónapokra egy új Kills-lemezzel.

Szerintünk: (4,5/5)
Szerintetek: (4,4/5)

lemezkritika rock the kills



2011.02.28. 11:10 – lánggitár

Sztárok az Sucker Punch soundtrackjén

A 300, és a Watchmen filmek jegyzője, Zack Snyder ismét képregényadaptációt forgat, ezúttal a Sucker Punchot (magyarra fordítve Álomháború) veszi kamerára. Ez persze nem a mi szakterületünk, az már sokkal inkább, hogy a filmnek nyilvánossá vált a tervezett soundtrackje, ami két érdekesnek tűnő dalt is felvonultat: Björk a nemrég újjáalakult Skunk Anansie-val közösen hozott össze egy új remixet az eredetileg 1995-ös Post lemezén megjelent Army Of Me-ből, de ami még érdekesebb, a Killsből, és újabban Dead Weatherből is ismert Alison Mosshart az Autoloxból ismert Carla Azarral dolgozzák fel a Beatles egyik legendás dalát, a Tomorrow Never Knowst. A Sucker Punch soundtrackjén ezen felül is találni nagy neveket, de a Skunk Anansie, és a Queen is régebbről ismert felvételekkel járult hozzá a filmhez.


björk the beatles hír the kills alison mosshart