Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ahogy ez néhány hónappal ezelőtt készült interjúnkban is szóba került, Ziskó Olivér, a magyar underground számos stílusban kísérletező dobosa az elmúlt időszakban egy elektronikus hangzású lemezen dolgozott, amelyről a hozzá készült videóklippel együtt meg is érkezett az első felvezető dal, a Rise and Fall. Az egyelőre cím nélküli album valamikor 2020 folyamán lát majd napvilágot, de nyitott, kísérletezős zenékre vevő olvasóink már most elkezdhetik az ismerkedést a mindenképpen érdekesnek ígérkező anyaggal, amely kicsit lesarkítva valóban olyan, mintha élő hangszerekkel előadott drum & bass, vagy trip hop zenét hallanánk. Premier a hajtás után! (Fotók: Bach Máté, Tóth Tamás)



Bonobo - The North Borders
Egy magyar Lamb-rajongókból álló társaság úgy döntött, itt az ideje kiköszörüli a csorbát, amit a 2003-as Sziget délutáni szakadó esős koncertje okozott, és szervezni egy budapesti Lamb-koncertet. A '90-es évek brit elektronikájának egyik alapzenekara hosszú szünet után állt össze ismét, a duó a májusban megjelenő 5 névre hallgató visszatérő lemezét december 4-én mutatja be nálunk is az A38-on.
A Portishead zenei felelőse, Geoff Barlow a Twitteren kürtölte világgá kissé katonás elképzeléseit a negyedik lemez kapcsán, a hatás fokozása kedvéért nagybetűzéssel. "NEM lesznek ingyen letöltések. NEM lesznek bónusz dalok. NEM lesznek remixek. NEM lesz rejtett hossz. NEM lesz plusz tartalom. NEM lesznek vállalati partnerek. NEM lesznek divatos dolgok. NEM lesznek bulvárfotók. NEM lesz 25 Font egységköltség. NEM lesz street team. NEM lesz Myspace. NEM lesz sztárproducer. NEM lesz Twitter. NEM lesz sajtós/blogger-koncert. NEM lesznek akusztikus felvételek. NEM lesz találkozás a zenekarral. NEM lesz rövidített verzió. NEM csak iTuneson lesz meg. NEM lesz sajtós megjelenés. NEM lesz ázsiai verzió. NEM lesz rádióbarát. Csak a zene és mi." - fogalmazta meg kiáltványszerűen. A Portishead egyébként nemrég jelentette be, hogy ezúttal ők lesznek a kurátorai a londoni ATP fesztiválnak júliusban.
Olybá tűnik, hogy a negyedik Portishead-lemezre nem kell több mint 10 évet várni. A zenekar agya, Geoff Barrow bejelentette, hogy júliusban és augusztusban meg akarja írni a dalokat, és a lehető leggyorsabban fel is szeretné venni a lemezt. Tudvalevő, hogy a Thirddel lejárt az eddigi kiadójukkal kötött szerződésük, de már van új, amiről még csak rébuszokban beszélt: "Nagykiadóval kötöttük. Ez a világ legnagyobb kiadója. Olyan emberekkel dolgozunk együtt, akikben megbízunk, és ez a legfontosabb egy zenekar számára." A negyedik Portisheadről további információk hamarosan napvilágot látnak.
Sokak szerint Alan Wildernek köszönhető a Depeche Mode legjobb lemezeinek hangzása, az ő kiszállásával a lélek veszett ki a ma is tömegeket vonzó angol zenekarból. Ha, ez így van, akkor április 16-án maga a lélek látogat Budapestre a Diesel Klubba, hogy bemutassa