2013.07.16. 15:23 – Lángoló Gitárok

Engedély nélkül mintázott Portisheadet a Weeknd

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

barrow.jpgKanye West és az Omega óta tudjuk, hogy az idei év zenei medvehagymája a hangmintás balhé, mint például ami most kezd kialakulni a Portishead és a Weeknd között. Utóbbi ugyanis nemrég bemutatott egy új dalt és a hozzá készült videót a következő albumáról. A Belong to the Worldben található egy hangminta is a Portishead Machine Gun című számából, amire úgy tűnik az énekes nem kapott engedélyt, legalábbis ezt mondja Geoff Barrow a Twitterjén. A bejegyzéséből az következik, hogy a Weeknd megkereste őket a mintázás kapcsán, de ők ezt visszautasították. Ennek ellenére mégis szerepel az ominózus minta az új dalban, amin érthető módon kissé bepöccent a brit triphop csapat, Barrow még a végére annyit oda is szúrt, hogy ők általában ingyen engedélyezik a mintázást, de csak olyanoknak, akiknek tetszik a zenéje. Hajtás után megmutatjuk az új Weeknd-klipet illetve az eredeti Portishead-dalt.


hír portishead elektronikus triphop rnb weeknd



2013.05.22. 10:40 – Lángoló Gitárok

Végighallgatható Tricky új albuma, a False Idols

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tricky(1).jpgMár csak egy hét van hátra Tricky legújabb lemezének, a False Idols-nak a hivatalos megjelenéséig, most viszont az NPR jóvoltából idő előtt mindenki meggyőződhet róla, sikerült-e az oly sűrűn hangoztatott visszatalálás a debütáló nagylemezének gyökereihez. A korábbi két, ingyenesen odaajándékozott dalból még nem sok mindent lehetett leszűrni, viszont teljes játékidejében az első ismerkedési fázisban a False Idols kifejezetten ígéretes, szép kiállású darabnak ígérkezik.


hír elektronikus tricky triphop



2013.04.30. 13:13 – raffera

Ingyen Tricky, új Little Boots és latin-amerikai minimál Matias Aguayótól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lbmat.jpgLemezmegjelenések terén nagyon durva nyarunk lesz, erre a tényre pedig a Boards of Canada és a Daft Punk mellett most három további előadó is ráerősít. A tovább után három vadonatúj dal képében meghallgathatjuk, merre tart a Little Boots-féle electropop, Matias Aguayótól latin-amerikai minimál-gyorstalpalót kapunk, Trickytől pedig egy ingyenesen letölthető számot.


hír elektronikus minimal tricky triphop electropop little boots matias aguayo



2013.04.08. 16:00 – Sajó Dávid

Az ember több annál, mint amivé önmagától válni mer - Lamb-világpremier + interjú Vandad Kashefi kliprendezővel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

perness_norbert_fototanfolyam_alkalmazott_allrightsreserved-5044.jpgA perzsa származású Vandad Kashefi vezette a:normal sessions projekt eddig olyan klipjeiről volt híres, ahol az élő zenét különleges környezetbe helyezték, és ezáltal az adott zenekar vagy előadó megszokott dolgaitól teljesen eltérő hangulatú videót tudtak rögzíteni. Ilyen volt például a QuimbyHarcsa Veronika és Gyémánt Bálint vagy például Palya Bea videója is. Most viszont minden eddiginél nagyobb premiert tartunk itt a Lángoló Gitárokon, hiszen a világon először nálunk, és így természetesen Magyarországon debütál a rendező új klipje, amelyet nem kisebb névnek készített, mint a '90-es évek egyik kultikus brit triphop formációjának, a Lambnek. Az exkluzív világpremier mellett a tíz éve Magyarországon élő rendezővel beszélgettünk arról, hogyan került kapcsolatba a zenekarral, miként fogadta Andy Barlow és Lou Rhodes a kész anyagot és hogy ezek után szeretné, ha még több nemzetközi szintű együttes dolgozna Budapesten, hazai stábbal. A hajtás után az interjú, a Lamb-videó és a werkfilm mellett egy külön a kliphez íródott prózát is mutatunk Závada Pétertől, aki többek között Újonc néven az Akkezdet Phiai egyik tagja is.


premier hír exkluzív triphop lamb anormal sessions vandad kashefi



2013.03.26. 12:25 – Lángoló Gitárok

Heavy - Új animációs klip a Bin-Jiptől

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

binjip.jpgAnimációs videoklippel jelentkeziett Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint és Andrew J dzsessz-triphop formációja, a Bin-Jip. A zenekar éppen a második nagylemezére készül, amiről a Heavy című számhoz dolgoztak együtt Szabó Levente grafikus-illusztrátorral. A mozgó, képregényes klip színvilága leginkább a Sin City, Spirit vagy a V mint vérbosszú filmadaptációk plakátjaira - vagy éppen a Queens of the Stone Age Go With The Flow videójára -  hasonlít a kizárólag piros-fekete-fehér színek használatával, amiben csak egy rövid koncertjelenet számít kivételnek. A Quart által idézett alkotó szerint "a dal szövege fenntarthatalanul működő fogyasztói társadalmunkra reflektál", ennek jeleként a három zenész egy teljes kihalt és pusztulásnak indult városban száguld végig az autójával, miközben különböző állatok szellemei jelennek meg a környéken. A kisfilm végére még egy csattanó is maradt, alább pedig meg is nézhető.


dzsessz hír triphop harcsa veronika bin-jip



2013.02.20. 15:54 – Lángoló Gitárok

Cat - Road movie-s klippel mutatkozik be az Astryd (exkluzív premier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pár hete mutatkozott be egy szűk, meghívott vendégekből álló közönség előtt a Realistic Crew romjain alakult Astryd, amit Vranik Krisztián producer, a Marge néven szólóprojekttel is rendelkező Mészáros Zsuzsanna énekesnő illetve Gulyás Kristóf ütőhangszeres alkotnak. A csapat, ahogy ők fogalmaznak, megalakulása óta kiforrott zenei koncepcióval és ahhoz igazodó, letisztult arculattal bír "melyet tágas, csupasz terek, feszességbe oltott légiesség és a szigorú geometriát ellenpontozó hang éteri melegsége jellemez." Saját bevallásuk szerint a stílusuk white neon electronica, "amely integrálja az ezredfordulót követő zenei trendek esszenciáját, de mégis egy csak rá jellemző, kimért formában tálalja azokat." Szándékuk szerint az Astryd magába sűríti a karcos, sötétebb világokat megidéző poszt-dubstepet, a hideg, barázdált szőnyegeken száguldó minimal technot és az élő hangszerek lassú, lüktető intenzitását. Ráadásul a zenei projekt minden fellépése egy pontos dramaturgia mentén felépített egyedi show, kimért minimalista színház. Alább bemutatjuk a csapat első klipjét, amit a Cat című dalra készítettek. "A film egy hideg, lüktető road movie, amely Jim Jarmusch, a Cohen fivérek és David Lynch fanyar Amerika képére építve éterien steril, de mégis feszült, groteszk világot épít fel a zene sötét lüktetésére." Lássuk!


premier hír exkluzív klip electro triphop astryd



2013.02.20. 08:42 – Lángoló Gitárok

Welcome Oblivion - Meghallgatható a How To Destroy Angles első nagylemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

HTDA_-_Welcome_Oblivion_album_vinyl_cover_1.jpgHiába izgulnak a rajongók inkább arra, hogy Trent Reznor állítólag már dolgozik az új Nine Inch Nails-témákon, ő inkább a nép elé tárja a feleségével, Mariqueen Maandiggel valamint Atticus Ross-szal és Rob Sheridannel közös projekjének, a How To Destroy Angelsnek az első nagylemezét, a Welcome Obliviont. Az albumot a Pithcfork nagyon csicsa, nemrég indított Advance rovatában lehet végighallgatni, illetve itt lehet nézegetni a Sheridan által gyártott vizuálokat is. A lemezt természetesen már lehet rendelni többféle verzióban is, annyit elárulunk, hogy a bakelit kiadáson két számmal több lesz, mint a digitálisan és CD-n értékesítetteken. Alább a lemezhez tartozó első klip, a How long? is megnézhető.


pop rock hír electro triphop how to destroy angels



2013.01.28. 15:58 – Lángoló Gitárok

Astryd: új zenekar a Realistic Crew romjain

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

astryd_.jpgTavaly nyáron oszlott fel Magyarország legjobb triphop-zenekara, a Realistic Crew. A tagok már akkor mondták, hogy lehet tőlük számítani új zenékre, úgyhogy nem a semmiből bukkant most fel az Astryd, ami a Realistic Crew-s Vranik Krisztián zenei rendező, a csapat utolsó énekesnője, a Marge néven szóló projekttel is rendelkező Mészáros Zsuzsanna és Gulyás Kristóf ütőhangszeres, dobos új zenekara. "Az Astryd stílusa white neon electronica, amely integrálja az ezredfordulót követő zenei trendek esszenciáját, de mégis egy csak rá jellemző, kimért formában tálalja azokat. Így jön létre egy különleges zenei szimbiózis végső formájaként az Astryd, amely magába sűríti a karcos, sötétebb világokat megidéző poszt-dubstepet, a hideg, barázdált szőnyegeken száguldó minimal technot és az élő hangszerek lassú, lüktető intenzitását." - írja a sajtóanyag, amiben még az áll, hogy "a  zenei projekt minden fellépése egy egyedi show, amely a pontos dramaturgia, a kimért minimalista színház és az esetlegességeket felülíró zeneiség kreatív ötvözete, amelyben nincsen helye a véletlennek." Az Astryd első nyilvános fellépése február 27-én az A38 hajón lesz, február elsején pedig itt a Lángoló Gitárokon tartjuk a csapat első klipjének online premierjét. Addig is egy kis ízelítő, hogy mire lehet számítani.


pop hír triphop astryd



2012.12.27. 11:53 – Lángoló Gitárok

Ma este Abla Hyseni Project-koncert a Muzikumban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A budapesti Muzikum Klub & Bisztróban lép fel ma este az Alba Hyseni Project, ami az albán származású énekesnő vendégzenészekkel kiegészült formációja, olyan tagokkal, mint Kollár-Klemencz Gergő, Soós Tamás, Déri Zoltán, Gergácz Gábor és Rozmán Zoltán. Az eseményre belépőt vásárlók megkapják az énekesnő Innen Mission című CD-jét is, amiről mi is igen jó véleménnyel voltunk annak idején. Rajtuk kívül másik két együttes is zenél még, méghozzá az Indigó Utca és a Balaton, ahol Víg Mihály és barátai különleges meglepetésre is készülnek az év végére.


hír program triphop alba hyseni



süti beállítások módosítása