2018.12.11. 12:15 – Nihil_AK

Tavasszal ismét turnézik a Black Earth Japánban

Ezúttal a Burning Bridges lemez húszéves jubileumát ünnepli az Arch Enemy klasszikus felállása

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

black_earth.jpg

Aki legalább a kilencvenes évek közepén-vége óta hallgat extrémebb zenéket, bizonyára tudja, miért sírják vissza sokan az Arch Enemy akkori felállását és az akkor készült lemezeket. Az első három album, különösen a Burning Bridges csont nélkül a dallamos death metal klasszikusaivá értek azóta, és bár a női énekesek fémjelezte majd' két évtizedben megjelent lemezek kivétel nélkül és tagadhatatlanul profi produkciók, a rajtuk hallható, kevés kockázatot vállaló zene nem mindenkit elégít ki maradéktalanul. Aki jövő májusban épp Japánban lesz, az viszont örülhet, mert egy speciális jubileumi turné erejéig ismét összeáll a zenekar Burning Bridges-korszakos felállása, a jelenlegi tagok - Michael Amott gitáros, Sharlee D'Angelo basszusgitáros és Daniel Erlandson dobos - mellett Johan Liiva énekessel és Christopher Amott gitárossal.


hír japán svédország turné death metal arch enemy black earth



2018.10.15. 12:30 – Gitárok

Hawaii hangulat az őszben - Ortega Ukulele Workshop Turné CéAnne főszereplésével

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ortega_ukulele_days_ceanne.png

Az Ortega Guitars egy Magyarországon egyedülállónak nevezhető workshop turnéra invitálja az ukulele szerelmeseit, az ukulelézés iránt érdeklődőket, zenei előképzettségre való tekintet nélkül. A november 12-14. között zajló, három állomásos turné főszereplője az Ortega hivatalos előadója, Szélinger Anna CéAnne (Hősök, CéAnne & The Chapel Jiggaz) lesz, akiről régóta ismert, hogy fő hangszere az ukulele. Sőt saját ukulele lemezzel (egészen pontosan kazettával) is rendelkezik. (Fotó: Hegyi Júlia Lily)


hír workshop szponzoráció turné ukulele ortega guitars céanne



2018.10.12. 12:30 – Nihil_AK

Hamarosan Amy Winehouse is hologramként lép színpadra

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

amy-winehouse-hologram-tour-2019.png

Meggyőződésem, hogy a hologram turnékat kitaláló, szervező és lebonyolító személyek számára külön bugyor van kijelölve a pokolban, a jegyeket megvásárlókról nem is beszélve. Persze értem én, hogy ilyen igény merül fel, hiszen ki ne szeretné a zenetörténet már elhunyt alakjait újra színpadon látni? Volt már ilyen turné Ronnie James Dio-val, Whitney Houstonnal, Roy Orbisonnal, és most is fut egy Maria Callas-szal. Csak hát az egész jelenség kicsit arra emlékeztet most már, mint a Marvel-univerzum szuperhőseinek halála, amiken előre röhög az olvasó, mert tudja, hogy ha átmenetileg megcsappan a példányszám, a szerkesztők úgyis kitalálnak egy visszaható folytonosságot - szaknyelven ezt retconnak hívják - amivel megmagyarázzák, hogy a robbanásban egy arra járó csavargó testét találták meg a Vészmanó helyett. Hála az égnek, most Amy Winehouse-zal is készülődik egy ilyen eseménysorozat, de ez alkalommal nemes a cél, hiszen az Amy Winehouse alapítvány drogellenes felvilágosító kampányait támogatják a bevétellel. Készséggel elhisszük, és vagyunk olyan jó fejek, hogy ne idézzük szó szerint Ford Fairlane e tárgyban elhíresült híres mondását.


pop bulvár hír turné hologram amy whinehouse



2018.09.30. 10:37 – Nihil_AK

Újra turnézik a KoRn, emellett saját márkás kávét is piacra dobtak

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

korn-920x584.jpg

Igazán nem lepődtünk meg rajta, hogy a KoRn is előrukkolt valamivel, ami több mint a szokásos "cédépólókazetta", meg ugye a zenekaros innivalók listája is szépen bővül a Trooper-sörtől a Wongraven pincészet boraiig. A gitáros, James "Munky" Shaffer szerint az ötletet az adta, hogy a zenekar rengeteget kávézik a turnékon, és ott aztán tényleg jól jön valami, ami gatyába rázza a csapatot.


kávé rock hír metal korn turné jonathan davis merch sajátmárkás



2018.09.16. 08:08 – Lángoló Gitárok

Ősszel a színházakba költözik a Quimby

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

quimby_photo_sinco.jpg

A Quimby utóbbi időszaka kétségtelenül a saját határaik kitágításáról szól, hiszen szinte minden lehetséges környezetben felléptek már idén. Három év pihenő után most visszatérnek a színházakba, ahol a rock and roll helyett a fókusz az apróbb mozzanatokon és finomabb dalokon lesz a zenekar saját, formabontó színházi világában, a Quimby Teátrumban. A 11 állomásos turné záróakkordja december 8-án, a Vígszínházban lesz. Sajtóhír a hajtás után. (Fotó: Sinco)


rock színház hír quimby alternatív turné teátrum



2018.06.27. 10:35 – Kovács.Attila

Az underground igenis él – Interjú a pozvakowskival

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pozva_20180513_instant_toth_masa007.jpg

Május közepén a pozvakowski olyan dologra adta a fejét, amit már nagyon régóta nem csinált magyar zenekar. Összehoztak egy, a szó klasszikus értelmében turnénak nevezhető koncertsorozatot, amelynek során pihenőnap nélkül végigmentek az ország kilenc városán, Győrtől egészen Pécsig. A gesztusnak sem utolsó kezdeményezés olyannyira szimpatikus volt számomra, hogy természetesen meg is néztem az egyik koncertet. Amikor kiderült, hogy a zenekar másokkal is szívesen megosztaná a kilenc nap tapasztalatait, a legnagyobb örömmel készítettem el a most következő interjút. (Koncertfotók: Jäger Ádám, Tóth Masa)


poszt interjú underground magyar rock noise turné pszichedelikus rock pozvakowski turnébeszámoló



2018.06.01. 13:31 – Lángoló

Decemberben visszatérnek a nyolcanas évek a Barba Negrába - Közös turnén a Sodom, a Death Angel és a Suicidal Angels

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sodom-2018.jpg

A tavalyi év sikerén felbuzdulva idén újra útnak indul az MTV Headbanger’s Ball Tour, ráadásul a nyolcvanas évek ikonikus tévéműsorának égisze alatt ezúttal a Sodom, a Death Angel és a Suicidal Angels zenekarok szállnak be együtt a turnébuszba. A budapesti állomás december 2-án lesz a BARBA NEGRA-ban. Sajtóhír a hajtás után, benne teljes Sodom-koncerttel! 


programajánló koncert hír metal turné suicidal angels thrash sodom death angel barba negra



2018.05.18. 14:17 – Gitárok

Ibanez Acoustic Day 2018 - Akusztikus és fingerstyle workshop turné a stílus avatott művelőivel

Menj el a debreceni állomásra, tanulj, és nyerj egy gitárt!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ibz_acoustic_day_2018_pr.jpg

Június 10-én, vasárnap ér Magyarországra, közelebbről a debreceni Rocksuliba az Ibanez egyedülálló rendezvénysorozata, az Ibanez Acoustic Day, melynek keretében az akusztikus gitározás és a fingerstyle műfajok iránt érdeklődők szerezhetnek friss élményeket és tapasztalatokat. A négy országban turnézó workshopon Marcin Patrzalek, Martina Blazeska és hazai színekben Nánási Sándor közreműködik, ráadásul a látogatók egy Ibanez AE315-NT gitárt is nyerhetnek. Minden szempontból megéri tehát részt venni a magyarországi állomáson. További tudnivalók a hajtás után!  


gitár programajánló rendezvény debrecen szakma workshop meinl turné rocksuli akusztikus 2018 ibanez fingerstyle nánási sándor acoustic day



2018.05.10. 08:25 – Nihil_AK

Magyar földre magyar turnét - Jövő szombatig kilenc magyar városban lép fel a pozvakowski

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pozvakowski2018.png

A maga nemében egyedülálló vállalkozásba fogott a pozvakowski. Olyan ugyanis emberemlékezet óta nem történt idehaza, hogy egy rockzenekar a szó klasszikus értelmében turnét csinált volna belföldön, pláne hétvégétől hétvégéig szünnap nélkül, mindezt bármilyen támogató nélkül, saját erőből. Vitán felül az utóbbi évek legszimpatikusabb underground kezdeményezései között a helye ennek a koncertsorozatnak, további információkat a hajtás után találtok róla. 


underground programajánló rock hír noise turné experimental pozvakowski Magyarország



süti beállítások módosítása