Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Týr zenekart szokás feröeri csapatnak titulálni. Ez amiatt van, mert a zenekar jelenlegi felállásnak a fele, a két alapító a szigetekről származik, a másik fele meg történetesen magyar, illetve, hogy pontosak legyünk Rieckmann Tadeusz dobos német származású, de már Magyarországon nőtt fel, itt is játszott zenekarokban, míg 2016-ban bekerült az 1998 óta működő folkmetál Týrbe. Ment is boldogan az együtt zenélés, tavaly Vörös Attila is csatlakozott hozzájuk gitáron (ő a másik magyar), amíg egyszer csak beütött a menykű, már nem először.

Skót érzelmeszene a Broken Recordstól, érzékeny, lassú, romantikus muzsika Patrick Wolftól, folkmetál a Tyrtől, művészi sötétzene a Mayhem volt gitárosától és nejétől, darkos, hangulatos rockzene a Madder Mortemtől. Ömlesztett kritikáink: