Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A mostani dalmegosztást teljes egészében az elektronikus zenének szenteltük, így jut bőven mára glich-hopból és nu discóból is. Megmutatjuk AMB Opiuo-remixét illetve egy-egy új dalt iamyanktól, Dntétől és one hand claptől. Amoeba új zenéjében Judie Jay és iLLspokinn is közreműködik, Karányi pedig Fehér Balázzsal dolgozott együtt a Carbonfoolsból. Az előző évtized hazai electro színterének főszereplői ismét feltalálják a discót, a We Plants Are Happy Plants Daft Punkot remixelt, TMX Linczényi Márkóval kezdett új projektbe Thomas Mark néven, de a Tits & Clits sem akar kimaradni a '70-es évek végéből, de van új Anima Sound System-dal is. Vasárnap pedig folytatjuk a dalmegosztás a második résszel.
Hosszú idő után ismét Budapesten játszik Bergmann Péter, azaz We Plants Are Happy Plants. A Corvintetőn adott fellépés lesz az első azóta, hogy a külföldön is egyre népszerűbb elektronikus zenész "visszavonult" bosnyák piramisokat és csillagokat tanulmányozni. Ez idő alatt ugyan megjelentette a hat dalos New Earth EP-t, amin szintén idén kiadott bemutatkozó lemezéről lemaradt számok találhatók, illetve elérhetővé tette legismertebb dalának, a Sell Your Soulnak a legnépszerűbb remixeit. Péter ismét új dalokon dolgozik, amelyek közül várhatóan elő is ad párat az október 8-i fellépésen.
Vécépapírba tekeredik a texasi White Denim zenekar; saját, valamint a nyugati parti punk szcéna elmúlt harminc évét idézi fel a Bad Religion; újságpapírból várost épít és hajléktalant hajtogat a Flogging Molly. A brit Wiley klipjében megnézhetjük, pontosan miről is rappel legújabb számában; a We Plants Are Happy Plants új videója pedig azt mutatja meg, hogy milyen képek járnak a fiatal magyar producer fejében saját zenéje hallatán.
We Plants Are Happy Plants – Time Is A Landscape
Pörögnek a dolgok Bergmann Péter, azaz
A We Plants Are Happy Plants válogatást adott ki, amiről a legnagyobb sláger mégis hiányzik. A glam rockos Taking Down az Avenged Sevenfold kistesója. A Barren Earth egy metálzenekar, hörgős és dallamos énekkel, erős 70-es évek hatással. Chook különös figurája a drum&bass világnak. A Scorpions 40 évtized után úgy döntött, leteszi a lantot, de előtt még kiad egy lemezt, valamint világ körüli turnéra is indul. Ömlesztett kritikák.
Nyári forrósághoz IQ veszteség sújtotta Club Venszdéj dukál, és mi eleget is teszünk a felénk támasztott elvárásnak. Haddaway jelenlegi munkásságával mélyremenőkig megismerkedhetünk, van Nirvana és Metallica is lakossági hauz verzióban, kurrens hippi-elektronika, a magyar We Plants Are Happy Plants pedig külföldön jelentet meg kiváló EP-t és rád bízza az árát, mert sok az ország de egy a szeretet! Legalul a skandinávok problémái már csak illúzió - nem tudják ők mi a nyár. Ha te jobban megtudtad a héten, közöld alant. Agyalágyult huszadik Venszdéj.