Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Müpa nyárindító könnyűzenei fesztiválja, a Hey, June! június 8. és 25. közötti koncertjein a zene mellett a művészeti határterületek is kiemelt szerepet kapnak, a filmtől a slam poetryn át a költészetig. Odett a pop-art világát idézi meg, Kollár-Klemencz László és a Melankolikusok a kortárs költészetre fókuszálnak, míg Antonia Vai többek között az Akkezdet Phiai egyik frontemberét, Saiidot látja vendégül. A Žagar filmzenekoncerttel készül, az Irie Maffia pedig akusztikus részekkel tarkított, színdarabszerűen összerakott műsorában a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonájának is kiemelt szerepet szán.
Elkészült az első hivatalos videoklip a Zagar idén áprilisban
Szégyelljük nagyon, de nyáron rendesen lemaradtunk jó pár magyar klipről, ezért ezt most rögtön pótoljuk tizenegy videóval, amit mellett semmiképp sem mehetünk el pár szó nélkül. Lesz itt lassított házibulis klip (Szabó Benedek), animált holdutazás (Hó Márton és a Jégkorszak), Lugosi Béla (Zagar), meleg kovboj (Möbel), de még gyilkos hűsevő növény is (Colombre Band). Ez csak az első része a nyári klippótlásnak, jövőhéten jön a következő.
Ismét itt a Zöld Pardon heti programajánlója, benne olyan koncertekkel, mint a Sex Action, ColorStar, Zagar és a Ladánybene 27. Aki lemaradt volna a Sex Action visszatérő
Szép lassan itthon is egyre több előadó és zenekar próbálkozik a közösségi finanszírozással, ami már lassan bevált módszerré válik az Egyesült Államokban, például
Zagar - Light Leaks
Igazi nagyágyúval indul a csak magyar zenekarok friss anyagaiból válogató dalmegosztás jelenlegi kiadása. Öt év szünet után ugyanis itt egy új Zagar-szám, amit egy különleges alkalmazással kellett a rajongóknak összerakni. De nem csak erről írtunk itt alább. Például van új Headshotboyz is, de a Piresian Beach új kislemeze is kifejezetten bejött nekünk, ahogy a Run Over Dogs is felkeltette a figyelmünket. Aztán van még a karácsony végére későn ráeszmélő Fancy Dress Party, a faszanevű Bigmek és még jó pár hallgatnivaló alább.
Még mindig lehet
Az utóbbi időben az új lemezük stúdiómunkálatai mellett ritkán találkozhatott a Žagarral a közönség. Viszont idén sem maradhat el a szokásos évzáró koncertjük (december 21-én az Iskolában), ahol az olyan régebbi slágerek mellett, mint a Wings of Love, a Prophet, a Fool vagy a Taste of Snow, felcsendül majd pár dal az új albumról is, amely jövő év elején jelenik meg Light Leaks címmel. A lemez beharangozó száma, a Space Medusa már idén egy