2012.11.28. 13:47 – Lángoló Gitárok

Sziámival és Zagarral nyit az új Gödör

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

zagar_1.jpgPénteken nyit az új helyre költözött a Gödör, amelynek színpadát ugyanúgy Müller Péter Sziámi avatja fel, mint ahogyan az akkor még Erzsébet téren nyíló klubot 2002-ben, A szórakozóhelynek idén kellett új helyszínt keresnie, és végül a Király ás a Paulay Ede utca közötti Central Passage-ban találták meg a legmegfelelőbbet. A Sziámin kívül fellép még a nyitónapon a Zagar is, amelynek a Space Medusa című dala is itt debütál először élőben illetve az electrobluesban utazó Mississippi Big Beat zenél majd még. A 100 milliós beruházásból készülő, egyelőre  600 férőhelyes és 900 négyzetméteres területen - amely később tovább bővülhet -  elhelyezkedő új szórakozóhelyre visszatérnek a régi Gödörben állandónak számító programok, mint például a Balkan Beats, de ugyanúgy lesz helye a bluesnak, mint a táncházaknak vagy a slam poetryknek is.


koncert hír sziámi gödör zagar mississippi big beat



2012.11.27. 15:45 – Lángoló Gitárok

Különleges kampánnyal, a Facebookon debütál a Zagar új kislemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ZAGAR_PROFILE_2012_2web.jpgJövőre jelenik meg a Zagar új nagylemeze, a Light Leaks, amelyről a Facebookon debütál a Space Medusa című szám. Az új dal egy különleges, egyedi fejlesztésű online alkalmazáson keresztül érhető el, ahol mindenki lefoglalhat magának egy másodpercet a számból a saját profilképével, majd ezt bármikor meg is oszthatja másokkal. Teljes egészében viszont csak akkor lehet majd végighallgatni a Space Medusát, ha az utolsó hangminta is elkelt végül. Az alkalmazás használatával egy nyereményjátékon is indulnak a rajongók, ahol 5 darab fejhallgató mellett 10 Space Medusa-póló is gazdára talál, de aki nem bízik a szerencsében, az itt is megvásárolhatja a három különböző mintájú felsőt. Az új dal előzetesét megmutatjuk a hajtás után.


hír facebook elektronikus zagar



2011.10.07. 11:15 – lánggitár

Jubileumi anORGANik ma a hajón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az idén nyáron már anORGANik:ORG néven tevékenykedő duó 10 évvel a megjelenése után is meglepően frissnek tud hatni house, dubstep, breakbeat, metal és lazább popzenei elemeket is felvonultató produkciójával. Deutsch Gábor és Szőcs Gergő újraegyesüléséhez a jubileum alkalmából több komoly név is hozzáteszi a magáét, köztük Barabás Lőrinc, Zságer Balázs, DJ Bootsie és Zeek is, a zenéhez pedig természetesen minőségi vizuál is párosul, amit Juice és Urbanizer fognak szolgáltatni. A ma este (október 7.) kilenckor kezdődő fellépésre ezer forint a beugró.


ajánló zagar elektro anorganik



2009.09.04. 08:39 – lánggitár

Idén is mehet magyar a European Music Awardsra

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Idén is lesz European Music Awards, amit minden évben az MTV szervez egy nagy európai városban, most éppen Berlinben. Ahogy az elmúlt évben, idén is öt hazai zenekar verseng a Regional European Music Awardsért, illetve azért, hogy felléphessenek a november 5-i EMA-n. Az öt zenekar: Esclin Syndo, The Idoru, The Kolin, The Moog, Zagar. A hazai zenekarokra szavazni ezen az oldalon lehet szeptember 1. és október 9. között. Alább megnézhető egy-egy videó mindegyik zenekartól:


hír zagar the moog the idoru the kolin esclin syndo european music awards



2009.06.30. 08:34 – AronH

"A mainstream nem a mi ügyünk" - Zagar-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Beszédes partnerre leltem egészen összetett kérdések boncolgatásához: a pozsonyi Wilsonic fesztiválon adott koncertjük után beszélgettem Zságer Balázzsal a showcasingről, külföld kóstolgatásáról, a siker lépcsőiről, a különböző életkorok zeneiségéről, és arról, hogy mit jelent, és milyen a siker belülről, és kívülről nézve.


interjú pop electro zagar



2009.06.16. 10:44 – AronH

Képzelt fesztivál - A Wilsonic Pozsonyból

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Elég nehéz úgy elképzelni egy fesztivált, hogy a kapunyitás nem sátras-utazótáskás emberek ezrének közreműködésével zajlik, meg kigyózó sorokkal a vócserbeváltó pultnál, hanem komótosan érkező, gyakorlatilag beszállingózó fesztiválarcokkal, akik nő esetén apró oldaltáskával, fiúk esetén meg általában ezt is mellőzve élik a nagy büdös fesztiváléletet. Gyorsan leszűrve a lényeget, a Wilsonic tehát egy, a helyi (Pozsony) biznisztalálkozókra létesített épület rendezvényparkjában elterülő, családias méretű elektronikus zenei napközis tábor, ahol a reggel kitolják délutánra, az estét meg a következő reggelre - a fesztivál területén se sátrazás, se faházak, se nyitvatartás a délutáni kapunyitást megelőzően.


fesztivál electro zagar koncertbeszámoló realistic crew dj bootsie esclin syndo wilsonic



2008.11.30. 10:13 – _fá_

A jók, és a rossz

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

MR2 Road Show (Turbo, Vad Fruttik, Zagar) @ Rockwell Galéria, Miskolc 2008.11.28.

Az MR2-turné elég jó muri, még ha a turné alatt leginkább azt kell érteni, hogy körbejárja az országot egy csomó petőfis díszlet, lévén a zenekarok cserélődnek. Miskolc a meglehetősen eklektikus Turbo – Vad Fruttik – Zagar pakkot kapta, aminél személy szerint el tudok képzelni jobbat is, ám Zságerék megjelenése bárhol biztosít egy bizonyos nézőszámot, ami Pataki Attila szülővárosának zenei ízlését tekintve igencsak fontos.

Szerintünk: (3/5)
Szerintetek: (3,6/5)

pop rock miskolc turbo electro vad fruttik zagar koncertbeszámoló



süti beállítások módosítása