2010.02.01. 14:15 – lánggitár

Izelítő az első Solutionből

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hamarosan elkészül a Solution első nagylemeze, amit a zenekar március 12-én mutat majd be a Dürer Kert közönségének. A felvételeket Horváth Attila, Csongor Bálint és Nagyváradi Nelli felügyelték a Bakery stúdióban. A 2003-ban alakult zenekar korongján 11 dal lesz majd, köztük egy feldolgozás, illetve az alább hallható The Final Control című szerzemény is. A szám meghallgatása előtt még közölnénk, nem, nem egy elveszett Subscribe-dalt tettünk fel:


rock metál hír exkluzív solution



2010.02.01. 12:14 – Dankó János

Átélni a katarzist – interjú Both Miklóssal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Both Miklós a hazai zenei élet (vagy underground?) egyik érdekes színfoltja. Mint általában, először őt is a szakma, majd az ínyencek ismerték meg, pedig az általa képviselt zenei világ egyáltalán nem nehéz, megértéséhez egyszerűen csak ráhangolódás kell. Both zenekarával, a Naprával éppen új lemezt készít, és nemrégiben egy Radnóti verslemezt is összerakott (ezt is a Napra zenészeivel). Az alábbi interjú a lehető legtöbb témát igyekszik körüljárni, de a beszélgetés sok-sok lehetőséget tartogat még, így Both Miklós neve a későbbiekben is biztosan előkerül a Lángoló Gitárokon.


interjú rock napra ethno both miklós



2010.02.01. 10:21 – lánggitár

Kanyarban az új Frightened Rabbit

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Harmadik lemezével jelentkezik márciusban a két éve igencsak szépen felkapott Frightened Rabbit. A skótok The Night of Mixed Drinks címet adták az albumnak, ami Európában március 1-én, az USA-ban pedig március 9-én lesz megvásárolható. Ebből természetesen következik, hogy vad turnézás veszi kezdetét, még pár napig tart az ausztráliai sorozatuk (ezen kétszer az Echo and the Bunnymen társaságában lépnek fel), aztán egy hónap szünet után Angliában kezdenek, és onnan repülnek át a tengerentúlra, országunkat a lehető legnagyobb ívben elkerülve. A lemezt a Nothing Like You single vezeti fel, ami csak február 23-án kerül boltokba, de a FatCat Records honlapján már meghallgathatjuk.


indie hír frightened rabbit



2010.02.01. 08:14 – lánggitár

Beyoncé és Taylor Swift a legjobb

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Vasárnap este tartották a zenei élet legrangosabb eseményének tartott Grammy-gálát Los Angelesben. Ez volt az 52. ilyen díjátadó, és mint az várható volt, Beyoncé vihette haza a legtöbb kitüntetést, egész pontosan hatot (főleg az r&b kategóriában tarolt, de övé lett az év dala is). Viszont az év albuma a nálunk még annyira nem ismert Taylor Swiftté lett, ráadásul most Kanye West sem égette le, mint ahogy azt tette tavaly az MTV VMA-n, mikor váratlanul azon felháborodásának adott hangot, hogy szerinte egyáltalán nem ő a legjobb női előadó 2009-ben. Swift ezen kívül még három díjat vihetett haza. Beyoncé egyébként a saját ötös rekodját döntötte meg ezzel a hat díjjal, ráadásul női előadó eddig soha nem kapott egy este ennyit.


hír grammy



süti beállítások módosítása