2020.06.30. 11:59 – Lángoló

Wanted podcast #2 // A Beastie Boys Story – beszélgetés Turán Eszterrel a Spike Jonze rendezte dokumentumfilmről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

wanted_podcast_2_beastie_boys_story_turan_eszter_foto_vincze-fekete_vera.jpg

Azt mondják a Wanted podcast készítői, hogy több minden miatt is jó okuk volt műsort készíteni a Beastie Boysról. Elsősorban természetesen azért, mert tavasszal bemutatták Spike Jonze Beastie Boys Story című dokumentumfilmjét, de persze azért is, mert a Beastie Boys-ról annak idején többször írtak a Wantedban, aztán azért, mert kétszer is jártak Magyarországon, és végül, de nem utolsósorban, mert a poptörténelem egyik legizgalmasabb és legnagyobb hatású életművéről van szó. Vendégük a Los Angelesben és Budapesten élő magyar filmproducer, Turán Eszter volt, aki Beastie Boys-rajongó, és egyik alkotója a BP Underground dokumentumfilm-sorozatnak, melynek egyik része éppen a budapesti hiphop-színtérről szól. Eszterrel Németh Róbert és Danny Wilde beszélget, a szerk. Bihari Balázs, fotó Vincze-Fekete Vera.


wanted25



2020.06.30. 11:10 – Prieger Zs.

Dalok egy felforgató sírjára - Najmányi Lászlóra emlékezünk

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

image2.jpeg

Najmányi László pár napja örökre elment, a hatása meg persze itt maradt. Akárcsak egykori New York-i szomszédja, David Bowie vagy a régi nagy, zenés történetmondók, lelküket eladó blues-énekesek vagy archaikus mágusok. Najmányi persze mind volt egy kicsit, legalábbis e szerepeket a maga képére formálta, közben meg hosszú évekig szórakoztatott bennünket furcsa történeteivel, amelyek ma már kimondottan visszafogottnak és üdítően kedvesnek tűnnek. Ezek a dalok meg itt mind kötődnek hozzá valamiképpen.


gyász najmányi lászló



2020.06.29. 14:20 – Dankó János

Megugrották a lécet - Meghallgattuk az új Protest The Hero-lemezt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

palimpsest_album_cover.jpg

A kanadai Protest The Hero kultikus zenekarnak számít. Több oka is van ennek, egyrészt az összetett, sok hatásból táplálkozó zene, a politikus mondanivaló, a forradalmi hevület. A csapat saját bevallása szerint nagyon nehezen rakta össze a 2013-as Volition utódját. Nem csoda, már ott is nehéz menet lehetett lekörözni a két évvel korábbi Scurriloust. Végül akkor sikerült, most meg tartják a szintet.


protest the hero ezt hallgasd



2020.06.29. 10:34 – Lángoló

Ami VOLT, az majd lesz - Idén film lesz a fesztivál helyett

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

voltlesz.jpg

A hagyományok szerint július 1-től a VOLT színeibe öltözik Sopron elsőszámú jelképe, a Tűztorony. Ez az a nap ugyanis, amikor az eredeti tervek szerint 28. alkalommal indult volna el a város másik jelképének számító esemény, a Telekom VOLT Fesztivál. Az idei VOLT elmarad ugyan, július 4-re azonban egy nagyszabású filmbemutatóval készülnek a szervezők. A “Lesz VOLT” című alkotást szombat este Sopronban és Budapesten szabadtéren vetítik, vasárnap pedig országos TV-premierként az M2-Petőfi TV tűzi műsorára.


fesztivál volt



2020.06.28. 19:00 – Lángoló

Túlagyalás nélküli súlyos stoner - Bemutatkozik a Solar Yeti

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

solar_yeti.jpg

Akkor először a száraz tények: a Solar Yeti zenekart 2011 decemberében alapította Herczeg Gábor egykori basszusgitáros és Márta Szilveszter dobos. Több tagcsere után nyerték el a stabil formációt, amelyben Kószó Gábor került gitárosi posztra és Chadaide Zoltán lett az énekes, aki a szaxofont is kezelte. Később Chadaide kilépett, Nacsai Zsolt (The Void) érkezett ének-gitár frontra. Nacsai bekerülésével a meglévő dalokat kicsit átírták, és az újak is más irányba indultak el, keményebbek lettek. Később Herczeg Gábor külföldi munkavállalása miatt 2018 augusztusában úgy döntöttek, hogy vége a közös munkának. Nem sokkal később, rövid újragondolás után ismét összeálltak, hogy a stoner-sludge alapjait, kemény riffekkel ötvözzék. Nacsai a gitárt basszusgitárra cserélte, így megint változott a hangzásvilág, és a zenekar elérte a jelenlegi powertrió felállást.


premier solar yeti



2020.06.27. 13:47 – Lángoló

Augusztus utolsó hetében ismét SZIN - Újabb nevek a fesztiválra!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

szin_2020.jpg

Idén is a legrégibb hagyományokkal bíró hazai fesztivál a SZIN, azaz Szegedi Ifjúsági Napok zárja az idén szó szerint pár hétre redukált szezont. A rendezvényre a szervezők most újabb húsz nevet jelentettek be, így augusztus utolsó szerdájatól a pop-rock ismert hazai előadói mellett ott lesznek a Tisza partján a már korábban bejelentett nemzetközi sztárok: Jason Derulo, John Newman, Rudimental Dj és a Russkaja is. További infók a hajtás után! (Fotó: SZIN Facebook) 


ajánló fesztivál hír program szeged szin szegedi ifjúsági napok



2020.06.26. 16:15 – dankógábor

Nálunk már rendes koncertek is lehetnek, Angliában még próbálni sem lehet

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bruno-cervera-gi6-m_t_w-e-unsplash_1.jpg

Kissé másképpen tervezi nyitni a szórakoztatóipart az Egyesült Királyság, mint Magyarország. Ott ugyanis hivatalosan még most is szigorúan tiltják a csoportos összejöveteleket, és még csak most adtak ki egy ötlépcsős tervet, hogy hogyan lehetne ezen enyhíteni. Oliver Dowden kulturális miniszter így vázolta fel a visszatérés lépéseit:

  1. engedélyeznék a próbákat, de csak közönség nélkül, természetesen a szociális távolságtartás betartásával.
  2. tévében, rádióban vagy online sugárzott, rögzített előadások, de még mindig közönség nélkül, távolságtartással
  3. szabadtéri előadások közönség előtt, távolságtartással, plusz kipróbálnák a beltéri előadásokat is, de még korlátozottabb számú közönséggel.
  4. az előadások mehetnek már kül- és beltéri helyszíneken, de még mindig limitáltan, távolságtartással. (Mi itt tartunk, illetve kicsit előrébb, mert már távolságtartás sem kell, ahogy maszk sem.)
  5. Minden a régi. (Ez nálunk elvileg augusztus 15-től mehet.)

Meg kell jegyezni, hogy az Egyesült Királyságot jóval nagyobb mértékben sújtja a járvány, mint minket, és nem csak azért, mert sokkal többen vannak, mint mi. A minisztérium szóvivője egyébként azt mondta, hogy az első két lépést már most meg lehetne tenni, a kritikusok szerint viszont elég kiábrándító, hogy semmiféle céldátum nincs bennük. Közben pedig a Music Venue Trust (a brit koncerthelyszínek érdekeit védő alapítvány) jelezte a kormánynak, hogy szükségük van 50 millió font (több mint 19,5 milliárd forint) azonnali tőkeinjekcióra az élőzenei iparágnak, különben sokan végleg be fognak zárni a nyáron.




2020.06.26. 09:49 – dankógábor

Minden, amit eddig tudni lehet az idei Fekete Zajról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

feketezaj_cover.jpg

Ahogy azt már itt a Lángolón is írtuk, idén a hazai előadóké lesz a terep az idei Fekete Zaj Fesztiválon, ami bár a világjárvány miatt számos változtatással, de változatlan időpontban és izgalmas formációkkal teheti teljessé a nyarat a komplexebb zenék kedvelőinek. A számtalan zenei stílusból érkező zenekarok mellett a Fekete Lyuk hangulatát felelevenítő programmal is készült a fesztivál, így az újdonság élvezete mellett egészen nosztalgikus hangulatba is kerülhetnek a látogatók. Augusztus 19-22-ig a Mátrában, a Sástó partján, idilli környezetben élvezhetjük a zenei műfajok sokféleségét, amit számos nappali program egészít majd ki. A szervezők idén is számítanak is rajongók segítségére; közösségi támogatói programot indítottak, hogy átalakíthassák a Sástó két szigetét.


fesztivál fekete zaj



2020.06.26. 09:26 – dankógábor

Újabb gigantikus Prince-újrakiadás jön 63 kiadatlan dallal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Szeptember 25-én jelenik meg Prince Sign O’ the Times (vagyis Sign "☮︎" the Times) című, 1987-es nagylemezének az újrakiadása. Ugye Prince 2016-os halála után derült ki, mit is rejt az a bizonyos széf, amiről amúgy volt némi információ, de még így is meglepte a hagyatékot kezelőket. Iszonyatos mennyiségű kiadatlan felvételt találtak, köztük komplett nagylemezeket, amikkel ki tudja mi volt a terve a zenésznek. Az örökséget kezelők viszont tudják mi a tervük, szépen adogatják ki őket, így a most megjelenő nagylemezhez is hozzácsaptak 63 kiadatlan felvétel, amit Prince 1979 májusa és 1987 júliusa között rögzített.


prince



süti beállítások módosítása