2011.11.08. 16:10 – lánggitár

Két kultúrprogram a hétre

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ha valaki azt gondolná, a könnyűzene csak a mértéktelen drog- és alkoholfogyasztásról szól, annak érdemes látóköre tágítása miatt is részt venni a Millenáris Fogadó két eseményén, ami bemutatja a rock and roll és a költészet közti igencsak szoros kapcsolatot. Először november 10-én, tehát csütörtökön érdemes odalátogatni, mert Rokonok: Művészdinasztia és a rock and roll címmel tart közös estet a Péterfy testvérpár. Péterfy Bori színésznő, énekesnő és Péterfy Gergely író, forgatókönyvíró híres művészcsalád leszármazottjai: dédapjuk Áprily Lajos költő, nagyszüleik Jékely Zoltán költő és Jancsó Adrienn előadóművész és édesapjuk Péterfy László szobrászművész. A beszélgetést Rieger Johanna vezeti és megjelenik Gerlóczi Márton író és Gerlóczi Zsigmond Zongoraművész is. November 12-én a Litera 9. születésnapját ünneplik az egybegyűltek ugyanitt, mellette pedig megtekintik a Rájátszás három rendhagyó párosát: Kemény István Kollár-Klemencz Lászlóval, Szálinger Balázs Másik Jánossal, Kokorelly Endre pedig Kardos-Horváth Jánossal ír át kortárs slágereket és zenésít meg kortárs verseket. Ha valakit érdekel, hogy is néz ki egy ilyen a valóságban, az alább megnézheti az előző Rájátszás teljes felvételét!


ajánló pop irodalom péterfy bori kardos horváth jános



2011.11.08. 15:11 – -dj-

Szépen lassan elfogy a Pain Of Salvation

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kb. egy hónapos hír, hogy a svéd Pain Of Salvation gitárosa Johan Hallgren otthagyja a zenekart, mert a családjára szeretne koncentrálni. Távozásával Daniel Gildenlöw zenekarfőnök mellett már csak egy régi tag szerepel, aki egyébként az énekesen kívül egyedüli alapítótag, a billentyűs Fredrik Hermansson (a képen bal oldalt), legalábbis mindeddig. Az Opeth-szel közös turné elején Gildenlöw a facebookon írta meg, hogy Hermansson is kiszáll a zenekarból. Sőt, konkrétan csak annyit, hogy ez az utolsó turné a két zenésszel, és a nemrégiben érkezett dobos, Leo Margarit marad csak vele. Részleteket nem tudni, de a sorozatos változások összeesküvés elméleteket gyártanak. Vajon az utolsó lemez változásai okozták, vagy egyszerűen csak nehéz elviselni, hogy Gildenlöw uralja a zenekar imázsát, dalait, és a teljes koncepciót? Nem tudni, de mindenesetre érdekes változások következhetnek.


rock hír pain of salvation



2011.11.08. 14:06 – _fá_

Töretlenül halad előre Janicsák Veca, a veszteséges koncert csak emeli művészi értékét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Janicsák Veca Papp László Sportarénában tartott fellépése hírére többen is felkapták a fejüket. Na nem azért, mert akkora tábora lenne a tavalyi X-Faktorban feltűnt énekesnőnek, épp ellenkezőleg: teljesen elképzelhetetlennek tűnt, hogy az egyetlen lemezzel rendelkező felfedezettnek nem lesz túl nagy az a hely, ahol egyébként az AC/DC és Lady Gaga tölt meg, a Slayer például már nem. A Bors értesülései szerint a még a felére csökkentett nézőtéren is nagyjából 4000 ember lézengett, akiknek a túlnyomó többsége vendég volt, innen nem nehéz kiszámolni, hogy ráfizetés történt, mivel akkor is ki kell fizetni az aréna teljes bérleti díjat és a promóciót, ha csak a felét használják ki.

Az ember azt hinné, hogy az egyértelmű bukást nem lehet jól eladni, de szerencsére a kommunikációs szakemberek országa vagyunk: "Példaértékű, hogy egy egyéves múlttal rendelkező énekesnő ilyen töretlenül halad előre. Vasárnap megmutattuk: egy tehetségkutatóból érkező ember is lehet sztár. A jövőre nézve ez a koncert emeli Veca művészeti értékét, így befektetésnek is tökéletes. Nem titok, nagyon komoly, külföldre mutató terveink vannak, most is voltak producerek Angliából, Németországból és Franciaországból is. Ráadásul számszerű eredményt egy nappal a koncert után még nem lehet megmondani." - mondta Guba Gábor, a Danubius Music ügyvezető igazgatója a Borsnak, akinek ha hihetünk, akkor Király Linda és Hujber Feri után újabb magyar igázhatja le a nyugati kultúrát úgy, ahogy tényleg csak mi tudjuk.


pop hír x faktor janicsák veca



2011.11.08. 13:50 – lánggitár

Új lemezen gondolkozik a Guns N' Roses

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Bár a Guns N' Roses épp amerikában turnézik, már szóba került, hogy talán a következő lemezzel nem kéne 15 évet várni. "Nem árulhatok el sokat róla, de nagyon remélem, hogy csinálunk egy új albumot. Szeretnék mindenkit visszarángatni a stúdióba és összehozni. Szerintem jó zenekarunk van, mindenki hozzá tud tenni valami érdekeset. Remélem, lassan tényleg sikerül a feladat." - mondta a gitáros Tommy Stinson, aki elismerését fejezte ki Axl Rose felé, amiért megtartotta a Guns N' Roses nevet: "Elmondom, hogy volt. Ő nem kezdte újra. A többi arc csak vakációzott a bandával, azt mondták, bassza meg, mi nem akarunk dolgozni! Axl elhatározta, hogy továbblép. Felhívott, megkérdezte segítek-e, ahogy a többi sráccal is tette. Axl csak dolgozni akart továbbra is. Nem akart minden újrakezdeni azok után, amit átélt a zenekarral. Szerintem ez egy tökös húzás."


rock hír guns n roses



2011.11.08. 12:50 – _fá_

Iron & Wine áthangszerelt egy dalt a Twilight kedvéért

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A 21. század egyik legnagyobb talánya, hogy a 15 év felett teljesen értékelhetetlen Twilight-filmszéria soundtrackjéhez miképp szereznek részről részre komolyanvehető zenészeket. A Paramore és társai jelenléte még felfogható, persze a kisebb neveknek sem árt a szereplés, de adódik a kérdés, mit keres a homoerotikus vámpírok környékén a reklámra és pénzre igazán nem szoruló Thom Yorke, a Muse, a Killers, az épp futó negyedik résznél a Dead Weather, és a már ismétlő Iron & Wine, aki ráadásul át is hangszerelte az Flightless Bird, American Mouth című dalát Rober Pattison kedvéért.


indie pop hír iron & wine



2011.11.08. 11:50 – lánggitár

Elkezdi új lemezének felvételét a Walkmen

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A New York-i és philadelphiai gyökerű Walkmen hivatalosan is bejelentette, hogy még novemberben elkezdik felvenni a zenekar hetedik lemezét. A jelenleg cím nélküli albumról annyit tudni, hogy 2012. nyarán tervezik kiadni, és az a Phil Ek lesz a producere, aki korábban a Modest Mouse, a Fleet Foxes és a Shins mellett is dolgozott. A Walkmen emellett magát is ünnepli kicsit, ugyanis hamarosan tíz éves lesz a zenekar, amit egy rövid hazai pályán lezavart turnéval és az első lemezük (Everyone Who Pretended To Like Me Is Gone) limitált bakelites kiadásával terveznek ünnepelni. A zenekar utolsó lemeze 2010-ben jelent meg Lisbon címmel, az eddigi legnagyobb kereskedelmi sikert aratva, amia 27. helyet jelentette az amerikai lemezeladási listán és egy 92. pozíciót az angliain.


indie pop hír the walkmen



2011.11.08. 10:50 – lánggitár

Both Ways Open Jaws - a Dø új lemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A napokban megjelenik az egyelőre nem túl ismert, de szép jövő előtt álló The Dø második teljes lemeze, a Both Ways Open Jaws. A francia és finn barátságból létrejött indie popduó pár nappal a megjelenés előtt bemutatja a teljes lemezt, amit a Lángoló Gitárokon is meg lehet hallgatni.


indie pop hír lemez the do



2011.11.08. 10:15 – lánggitár

Ulrich Schnauss a hajón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ulrich Schnauss szeret zenélni, ráadásul szeret változni is. Ennek bizonyítéka, hogy a '90-es közepétől működő német egyaránt sikeres drum and bass körökben Eternal 77 néven, amivel egészen LTJ Bukem kiadójáig jutott, emellett az Engineers nevű indie zenekar billentyűseként is funkcionál. Saját neve alatt a 2000-es évektől kezdte el megjelentetni ambient és downtempo hatású munkáit, amik szintén jó fogadtatásra találtak, hangsúlyozottan éteri zenéje valószínűleg sok embernek csal könnyeket a szemébe november 11-én az A38-on.


ajánló ambient ulrich schnauss elektro



2011.11.08. 09:01 – lánggitár

Tíz percnyi ingyen Sigur Rós

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A héten jelent meg a Sigur Rós első koncertlemeze, az egyben karrierösszegzésnek is tekinthető Inni. A koncert hang- és képanyagát a londoni Alexandra Palace-ben rögzítették, a Vincent Morisset által rendezett film kilenc dalt örökít meg, a két CD-re osztott hanganyag pedig 15-öt. Természetesen több formában is megrendelhető a kiadvány, az egyszerű digitális megjelenésig egészen a legfanatikusabbaknak ajánlott limitált verzióig, de a legtöbbek számára az a legérdekesebb, hogy a hajtás után akár itt a Lángoló Gitárokon is megtekinthető az Inni első tíz perce, ami valószínűleg sokaknak meghozza a kedvét a teljes verzióhoz is. Az izlandi Sigur Rós lassan azért lógna egy stúdiólemezzel is, ugyanis azt 2008 óta nem kaptunk tőlük.


pop rock hír sigur rós



süti beállítások módosítása