2013.09.18. 15:01 – Dankó János

Az ének visz mindent – Asking Alexandria-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

AAdeathtodestiny.jpgAsking Alexandria - From Death to Destiny
(Sumerian)

Néha borzasztóan messzinek tűnik Amerika. Nem csak fizikailag, hanem ízlésben és hozzáállásban is. A metálzene terén pláne. A tengerentúlon a keményzene nem pária, a rockrádiók a legnépszerűbb tematikus adók között vannak, sőt, a kommersz médiumok is rendszeresen foglalkoznak a stílussal. Csak éppen ez a rockzene nem ugyanaz, mint ami Európában. Az ott befutott, áhítattal körülrajongott zenekarok csak nehezen vagy egyáltalán nem tudnak betörni ide.

Az Asking Alexandria az amerikai befutás problémáját egy huszárvágással megoldotta a karrierje elején. Az egész zenekar kiköltözött Nagy-Britanniából Amerikába. Úgy tűnik ez a társaság már huszonévesen reális világképpel rendelkezett. A zenéjük tényleg Amerikában tud működni igazán. A korai időszak unalmas metalcore zenéje máshol nem kaphatott volna ekkora figyelmet, de persze kellett hozzá az egészen tinikompatibilis rosszfiú imázs is. Azóta a zenekar milliók kedvencévé avanzsált, és igazából bármit tehet, a tenyerükből zabálnak. Az új lemez előtt partyzásban már el is értek a falig, és megálljt kellett parancsolni. Nagyjából erről is szólnak a From Death To Destiny szövegei.

Szerintünk: (2,5/5)
Szerintetek: (3/5)

lemezkritika rock metál metalcore asking alexandria



2013.09.18. 13:16 – Lángoló Gitárok

Megvannak az idei MTV EMA-jelöltek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ahogy elnézzük az MTV EMA magyar oldalát, már lehet szavazni, hogy kit akarunk például a legjobb magyar előadónak. Idén a Hősök, az Ivan and the Parazol, Karányi, a Punnany Massif és a Hated Tomorrow között dől majd el, hogy ki kap jogot arra, hogy kint lehessen Amszterdamban november 10-én a gálán. Amúgy nem tudjuk, hogy eddig csak a mi figyelmünket kerülte-e el, de van olyan kategória, hogy a Legjobb rajongók. Itt vajon mit kell pontozni? Hányan ájulnak el az első sorban tiszta, őszinte szerelemtől megbódulva a koncerteken? Mert akkor biztos Justin Bieber nyer, de versenyben lehet még a One Direction is, elvégre itt egy jólfésült kiscsávó helyett kapásból ötnek lehet visítozni. A Thirty Seconds To Mars vallásos rajongói klubját most maximum a harmadik helyre várjuk, lesöpri őket úgyis majd a tinilányhad. Részletesen most nem soroljuk fel a kategóriákat és az ott található jelölteket, ezért tessék ide kattintani. Annyit azért elárulunk, hogy felbukkan köztük a Daft Punk, az Imagine Dragons, az Arctic Monkeys, Asap Rocky, a Black Keys és a Killers is. Ja, és Amszterdamban lehet már meztelen lesz Miley Cyrus, elvégre valahogy felül kell majd múlnia az MTV VMA-es produkcióját.


hír ema mtc mtv ema



2013.09.18. 11:00 – Lángoló Gitárok

Hands Of Doom - Ingyenes válogatás magyar doom- stoner- sludge-zenekarok dalaiból

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Van a Hands Of Doom blog, ami, ha valaki nem találta volna ki a névből, alapvetően doomzenével, és annak leágazásaival foglalkozik. Ráadásul csak magyarokkal. Ők adták most ki azt a válogatást, amit ingyenesen le lehet tölteni (vagy meg lehet fentebb hallgatni), és amin 16 magyar zenekar szerepel, ráadásul a mainstream vonal (muhhaha) nélkül, szóval nincs sem Magma Rise, sem Wall Of Sleep, sem Neck Sprain. Szóval ha képbe akar valaki kerülni a műfaj itthoni állapotát illetően, akkor tessék ezt meghallgatni!


hír doom stoner sludge hands of doom



2013.09.18. 10:13 – Lángoló Gitárok

Jön az új Inquisition-lemez, itt egy sláger róla

nem vagyunk mi puhányok!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Obscure Verses for the Multiverse címmel jelenik meg október végén az új Inquisition-nagylemez, amiről most azonnal meg lehet hallgatni a Darkness Flows Towards Unseen Horizons slágert. Az Inquisition amúgy 1988-ban alakult Kolumbiában, először thrash metalt játszottak, majd 1994-től úgy döntöttek jobb lesz nekik a black metal. Az első, 1998-as teljes albumuk is már ebben a stílusban íródott, ráadásul ekkor már két éve Seattle-ben éltek. Az Obscure Verses for the Multiverse lesz a hatodik nagylemezük, és mivel a legutóbbi, 2011-es Ominous Doctrines of the Perpetual Mystical Macrocosm eléggé népszerű lett a black metal rajongók körében (igaz a színtéren már előtte sem voltak ismeretlenek), így lecsapott a duóra a Season Of Mist kiadó, szóval van sok formátum, póló, ilyesmi, lehet előrendelni.


metál hír black inquisition



2013.09.17. 17:13 – Lángoló Gitárok

Durván drogos lett az új MGMT-klip

csak a kábító

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ki emlékszik a Drót című sorozat egyik legizgalmasab karakterére, Omarra? Ő volt az a meleg keménycsávó, aki egyfajta baltimore-i Robin Hoodként folyamatosan bosszantotta a drogbandákat. Na, ő látható most az MGMT új, a Cool Song No. 2 című dalához készült klipjében is, némileg hasonló szerepben. Illetve bocsánat, természetesen nem ő, hanem a színész Michael K. Williams, aki valamilyen drogot gyárt az otthonában, hogy megmentse a fává (?) válástól azt, akit szeret. Mindezt annyira, de annyira pszichedelikusan tálalták, hogy a megnézése óta színesben látjuk még a sötét eget is. Mondjuk ezen nem is csodálkozunk, elvégre MGMT-klipről beszélünk.


pop rock hír mgmt



2013.09.17. 16:43 – Dankó Gábor

Mégsem lesz idén új Entombed-lemez

üzemzavar

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Bő egy hónap múlva jelent volna meg az Entombed Back To The Front című nagylemeze, de most váratlan technikai problémák miatt csak március végén jön ki az album. Vajon mi lehet ez a "váratlan technikai probléma"? Elfelejtették a rec gombot megnyomni a stúdióban? Mindegy is, mi úgyis félünk a lemeztől, mert már csak L.G. Petrov énekes maradt az alapbrigádból, ő meg ugye nem a dalszerzésről volt híres. Amúgy, ha szar lesz, legföljebb hallgatunk Black Breath-t, tökéletes Entombed-pótlékok. Ja, és el ne felejtsük már mondani, hogy a Three Man Records (az Entombed saját kiadója) újra megjelenteti a DCLXVI – To Ride Shoot Straight and Speak the Truth, a Same Difference és az Uprising lemezeket, természetesen újramaszterelve, bónuszolva. Alább egy videó is van erről a most már nem Entombed-tag Alex Hellid gitárostól. (A képen még a 2011-es felállás látható, Hellid jobbról a második.)


rock metál hír death entombed



2013.09.17. 15:43 – Lángoló Gitárok

Bonobo-afterparty a Dürer-kertben Simon Greennel

még buli

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Telt ház előtt mutatja be a magyar közönségnek Simon Green, azaz Bonobo legújabb stúdiólemezét, a The North Borderst a Millenárison. A koncertre a jegyek elfogytak, de a lemaradóknak némileg kárpótlás, hogy a Dürer Kert-es afterpartyn is fellép Bonobo egy kétórás speciális dj settel. Ez a buli amúgy éjfélkor kezdődik, méghozzá Palotaival, Green csak utána jön majd. Jegyek szeptember 19-ig elővételben kaphatók.


pop hír electro bonobo



2013.09.17. 14:50 – Lángoló Gitárok

Új klip az Alvin és a Mókusoktól, koncert a Supernemmel

buli

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Szeptember 21-én a Budapest Parkban lép fel az Alvin és a Mókusok, akik a Supernemmel osztják majd meg a színpadot. Ennek örömére most megmutatjuk a nyíregyházi punkzenekar új klipjét. A Paraszt című számhoz készült videóban sokminden nem történik azon kívül, hogy egy lány cigizik meg pasizik. Ja, a zenekar is zenél egy szobában. A dal amúgy a Bátorság, nyújtott kéz című nagylemezen jelent meg még tavaly októberben. Ez a tizenkettedik stúdiólemeze az idén húszéves csapatnak.


punk pop hír alvin és a mókusok



süti beállítások módosítása