2016.10.24. 13:18 – Lángoló

A legkülönlegesebb Anna & the Barbies-nagylemez jön ki idén

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

aatb_17_nagy_copy.JPG

A tervek szerint karácsonykor jelenik meg az Anna & the Barbies Utópia című hetedik nagylemeze, de előtte még elég sok minden történik majd a Pásztor Anna vezette zenekarral. Elég csak arra gondolni, hogy a még meg sem jelent lemeznek már megvolt a turnéja, aminek a vége a Fővárosi Nagycirkuszban lesz november 18-án

Ez lesz az Utópia turné révbe érése. Az egész olyan, mint egy visszafelé forgatott film. A puzzle összes darabkáját láthatták már azok, akik az eddigi állomásokon ott voltak, de most összeáll a teljes kép. Azt szerettük volna, hogy ez egy közös utazás legyen, aminek a vége valamiféle beteljesülés. Kicsit olyan, mint egy hosszan elhúzott karácsony. Díszítjük, díszítjük a fenyőfát és a végén alá ülünk.

- mondja az énekesnő a turnéról, és hozzáteszi, hogy a cirkusz alapvető jellegzetességei egészülnek majd ki a zenéjükkel és a díszletekkel. Azt ígérik lesz majd minden: cirkuszi fellépők reflektálnak a zenekari produkcióra, akusztikus minikoncert a nagykoncert közben, Pásztor Anna ruháiból készülő kiállítás az előtérben, valamint multimédiás kiállítás a korábbi Utópia turné koncertjeiből.


pop rock hír anna and the barbies



2016.10.24. 11:28 – dankógábor

Csak Bécsig kell menni a Deftonesért tavasszal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

deftoneshoo.jpg

Bejelentette tavaszi európai turnéját a Deftones. Ezek szerint a Magyarországon lakó rajongókhoz a legközelebb Bécsben lép fel az ábrándozó kaliforniai metálzenekar, ráadásul ezzel is kezdődik a turné. Ez egész konkrétan április 18-án lesz, méghozzá a Gasometerben, aztán pedig így folytatódik a menet:


rock metál hír deftones



2016.10.24. 10:10 – dankógábor

DRÁMA VAN! Kanye West nem megy el a Grammyre, ha Frank Oceant nem jelölik

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kanye West megint kibukott. Most épp azon, hogy kiderült, Frank Ocean nyáron megjelent két nagylemeze nem lesz ott a Grammy nevezettjei között. Westet annyira rosszul érintette, hogy az ide kedvence nem nyerhet Grammyt, hogy az egyik koncertjén, egy nagy prédikáció után bejelentette, hogy ha Oceant nem jelölik, ő sem megy el. A probléma West szerint egyébként az, hogy Ocean kifutott a nevezési időszakból, de mit számít ez, hiszen a rapper szerint annak idején Lady Gagával kivételeztek, mikor az időből kifutott The Fame lemezét jelölhette, szóval most is megtehetnék. Azt nem tudjuk, hogy Westnek nem kínos-e egy picit, hogy közben kiderült, Ocean menedzsmentje nem is akarta a Grammyn indítani a lemezeket. Ha ez a hír nem jut el Westhez, akkor a Grammy szervezői legalább picit fellélegezhetnek, hogy Mr. Kardashian nem fogja senki kezéből kikapkodni a mikrofont, és prédikálni egyet, kinek kellene nyernie.


hír soul r&b rap kanye west frank ocean



süti beállítások módosítása