2017.12.03. 14:32 – Lángoló

Rettegés az elvárásoktól - Itt egy új Úrfi-dal

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

urfi-promo01-b-kicsi.jpg

Január legelején érkezik az Úrfi bemutatkozó albuma a Koszorúk. Erről korábban már hallhattatok nálunk két dalt is, most pedig itt a harmadik, ami a Rengeteg címet viseli. A magát szövegcentrikus- panaszkodóspopnak aposztrofáló zenekar stílusát tekintve elég eklektikus albumot ígér. Pop, punk, alter, folk, de még hardcore hatások is fellelhetőek lesznek a lemezen. A közreműködő zenészek is meglepő választások lehetnek. Olyan énekesek segédkeztek egy-egy dalban, mint Nagy Viktor, a hazai hardcore/punk színtér egyik legjelentősebb zenekarának, a Téveszmének a frontembere, vagy a török hatásokkal átitatott Tündérvese énekese Szeiler Bálint. A most megjelenő dal, csakúgy mint a teljes album, a megfelelési kényszer különböző hatásait boncolgatja. Száraz Bence, énekes, gitáros a következőket mondta a dalról:


premier pop rock hír úrfi



2017.12.03. 13:30 – Rácz Mihály

Csak nem itt van az év albuma? - Új lemezek, műfajokat és kategóriákat beelőzve - második kör…

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

takacseszter_1.jpg

Legutóbbi merítésünkkor fontos világzenei lemezek kapcsán jártunk be szédítő magasságokat és mámorító mélységeket, most sem lesz ez másképp, legfeljebb jobban elmerészkedünk autentikus folk, sőt popzenei irányokba is, de ebből az utazásból természetesen feltöltődve és megerősödve keveredünk ki, már ha szándékunkban áll ilyesmi.


lemezkritika folk világzene ezt hallgasd



2017.12.02. 15:35 – sz.ági.

A mi sztorink - A Viszkis című filmről

Lángoló Filmek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

aviszkis.jpg

Nagyon jól megy a mozikban a Viszkis, pedig sok volt a panasz rá, hogy túlságosan amerikaira vette a stílust Antal Nimród új filmje. Tény, hogy sok klisét használ, amik már túl jól bejáratottak a tengerentúlon, de azért a sztori mégiscsak hazai és Ambrus Attila történetét nem tudta volna más ennyire pörgősen és élvezhetőre megcsinálni.


filmkritika viszkis



2017.12.01. 16:58 – Szponzorált Tartalom

Friss zenekarok a Rebel Yell díjátadóján a Robotban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

police_eventcover_1.png

Lezárult a Rebel Yell Zenei Tehetségkutató, a versenyben felfedezett zenekarok pedig egy ünnepélyes, és persze hangos díjátadó keretein belül nem csak a díjaikat vehetik majd át, de a színpadot is felszánthatják december 9-én, Budapest egyik legautentikusabb koncerthelyszínén.


esemény programajánló szponzoráció tehetségkutató díjkiosztó siketfajd rebel yell police fragrances jackies gun emma undressed



2017.12.01. 12:19 – Lángoló

Itt lehet találkozni Lajkó Félixszel az ünnepek környékén

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

felixfotohajduandrask.jpg

Lajkó Félix december 5-én a gdanski Shakespeare Színházban lép fel az idei WOMEX-et is megnyitó lengyel VOLOSI-val, akik virtuozitásukkal, zeneiségükkel méltó társai lesznek a legendás vajdasági hegedűsnek. Január 8-án a Müpa közönsége Budapesten is megbizonyosodhat erről a – már hagyományos – újévi Müpa-béli Lajkó koncerten, ahol még egy sztárvendég-művész barát lép színpadra: Alexander Balanescu. Lajkó Félix az elmúlt időszakban számos sikeres formációt hozott létre, így a Lajkó Félix Triót, amelyben népzenészek a partnerei, valamint az Óperentziával közös koncerteket, amelyek igazi partizenére hívják a közönséget (erről videó is van lentebb). Az ünnepi időszakban ezek a formációk is színpadra állnak: az Akváriumban ill. Gödöllői Királyi Kastélyban. Több éve hagyomány, hogy a művész az új évet szólóesttel indítja a Zeneakadémián, ezek a koncertek igazi ars poeticák, személyes vallomások hangszeren. Idén is szeretettel látja Lajkó Félix azokat, akik vele szeretnék indítani az évet ezen az ünnepi hangulatú bensőséges estén. Január 24-én a Lajkó Félix Trió német meghívásra a müncheni Gasteigben ad koncertet.




2017.12.01. 11:37 – dankógábor

Szexuális zaklatással vádolt apja ellen állt ki a Beastie Boys tagja

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A most 78 éves Israel Horovitz drámaírót, színházi rendezőt és színészt kilenc nő vádolta meg szexuális zaklatással. Horovitz ellen már nem először merül föl ez a vád, 1993-ban is a Boston Phoenix szólaltatott meg hét nőt, akik zaklatással és erőszakkal vádolták meg a rendezőt, de akkor elkerülte a felelősségre vonást. A mostani nők között van például az a Jocelyn Meinhardt színésznő, aki a középiskolában Horovitz fiának, a Beastie Boys tagjaként ismert Adamnek, azaz Ad-Rocknak a barátnője volt. Meinhardt azt mesélte, hogy 1989-ben, 19 éves korában Horovitz hazakísérte, majd megerőszakolta. Az 1991-ben még csak 16 éves Frédérique Giffard azt mesélte, hogy az akkor 52 éves Horovitz  fogdosta a mellét, és a merev péniszére tette a kezét, de a többi nő is hasonló inzultusról számolt be. A mostani hírekre Ad-Rock úgy reagált, hogy a zaklatott nők mellé áll, mert az apja valóban elkövette ezeket. A zenész felesége egyébként a feminista Kathleen Hanna, a Bikini Kill egykori frontembere.


hip-hop hír beastie boys rap



2017.12.01. 10:20 – dankógábor

Jövőre Európában turnézik a Pearl Jam

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pearl-jam-credit-danny-clinch-pr-2016-billboard-1548.jpg

Pár napja már pletykálták, de most ténnyé vált, hogy 2018-ban Európában turnézik a Pearl Jam. Magyar dátum szokás szerint nincs, bár a Volt fesztivált tökéletesen passzolna a menetrendbe, mivel pont akkor van egy nagyobb szünet a turnéban, és Rómából Prágába menet nem is túl nagy kitérő, már ha persze busszal akarják ezt az utat megtenni. De persze nem valószínű, hogy utólag hozzácsapnák a menetrendhez Sopront is. Alább a dátumok.


rock hír pearl jam



2017.12.01. 10:00 – dankógábor

A Motörhead gitárosa három fiával érkezik Budapestre

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

philcampbell2017e_press.jpg

2018. szeptember 6-án Phil Campbell & The Bastard Sons-koncert lesz a Dürer Kertben. A zenekarról azt kell tudni, hogy Phil Campbell volt Motörhead-gitáros mellett a három fia, Todd, Dane és Tyla játszik, kiegészülve Neil Starr énekessel. A zenekar bemutatkozása a 2016-os Wacken fesztiválon volt, azóta kiadtak egy EP-t, adtak egy rakás koncertet olyan együttesek előtt, mint a Saxon vagy a Guns N' Roses, bejártak egy rakás fesztivált, majd idén nyáron felvették az első nagylemezüket. A album január 26-án jelenik majd meg, és a 11 saját szám mellett lesz egy Hawkwind-feldolgozás is a 2015 végén elhunyt Motörheard-énekes Lemmy tiszteletére. Ezt a lemezt mutatják majd be jövő ősszel Budapesten, és ebbe lehet belehallgatni alább.


rock phil campbell and the bastard sons



2017.11.30. 14:43 – dankógábor

A Radiohead nem megy el a Rock and Roll Hall of Fame-es beiktatására

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Igaz, még be sem választották őket, de ha ez mégis megtörténne, akkor tuti nem lennének ott. A ceremónia ugyanis április 14-én lesz Amerikában, ők meg aznap este éppen Buenos Airesben adnak majd koncertet. Ott turnéznak majd ugyanis. A zenekart egyébként egyáltalán nem is érdekli ez az egész. Jonny Greenwood gitáros ennél nem is mondott többet, helyette a másik gitáros, Ed O'Brian fejtette ki, hogy nem akar azoknak a lelkébe gázolni, akinek ez fontos, de szerinte ez amolyan amerikai dolog. Nem igazán érti, hogy ők, mint egy angol zenekar, mit keresnének ott, vagy mit kéne vele kezdeni. Meg amúgy sem bírják ezeket a ceremóniákat, nem voltak jó tapasztalataik ilyeneken, szóval hanyagolni szokták ezeket. Azt is hozzátette még, hogy szerinte Dr. Dre-nek például sokkal inkább ott lenne a helye évek óta, mint nekik. Decemberben derül majd ki, hogy egyáltalán beválasztják-e őket vagy nem. Rajtuk kívül még olyanokat jelöltek, mint a Rage Against The Machine, Kate Bush, Nina Simone, a Depeche Mode vagy a Judas Priest. Szóval nem csak a Radiohead jön Angliából.


rock hír radiohead



süti beállítások módosítása