Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Minden Life Of Agony-lemez kurva jól kezdődik, de egy kivételével mindegyik elfárad, valamelyik rögtön az első szám után, az egy kivétel pedig természetesen a debütáló River Runs Red. A zenekar az új lemezén ráadásul az ott megkezdett, és mindeddig úgy tűnt, be is fejezett, nagyon depresszív, kilátástalanságról szóló sztorit folytatja, és a zenekar szerint azt a zeneiséget is idézik meg. Szerintem senki sem várja, hogy ez maximálisan így is legyen, hiszen eltelt több mint 25 (!!) év, és mert a zenekar természetesen rengeteget változott, nem csak a felállásában, hanem érettségben is. Amiben viszont tényleg visszanyúltak oda, hogy vastagabbra vették a gitárokat, és olyan stenkkel zenélnek, ami még fiatalon is bennük volt. A karakteresen, húzósan szóló lemezen piszok fogós dalok vannak, legalábbis az elején, nagyjából a lemez feléig csupa tízpontos szám van, ellenállhatatlan groove-okkal, nagyon jó riffekkel, és óriási énekdallamokkal, aztán esik a színvonal, valahova a 7 pont környékére, és a hallgató figyelme is lankad. Ennek ellenére a stíluskategóriákon felüli zenekar (alternatív metál?) új lemeze kötelező mindenkinek, aki valaha is szerette őket. Baromi jó, hogy még léteznek, és a lemezek mellett koncerteznek is, ami, ismerve a tagok elég zaklatott előéletét, maga a csoda. (4/5)
