2020.07.05. 08:24 – dankógábor

Hivatalos! Kanye West indul az elnökségért

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

elon-kanye-1593626569-640x5531-1593911787-640x553.jpeg

Ráadásul már idén. Ez most lehet megkavar sokakat, mert ugyan Kanye West (a képen jobbra) már egy ideje hangoztatja, hogy az Amerikai Egyesül Államok elnöke akar lenni, de mivel jóban van (volt?) a jelenleg regnáló Donald Trumppal, ezért csak azután tervezte ezt, hogy Trump többet nem indulhat a letöltött nyolc éve miatt. Most viszont valami megváltozott, mert azt írja, hogy már most neki akar kezdeni a jövőt építeni, természetesen Isten segítségével. Gyakorlatilag azonnal mellé is állt egy olyan ember, aki Westhez hasonlóan zseni (volt?) a maga szakmájában, aztán kissé elment az esze: Elon Musk (a képen balra) biztosította teljes támogatásáról a rappert. Nekünk pedig egyik szemünk sír, a másik nevet. Utóbbit azért, mert így rendkívül szórakoztató lesz az amerikai elnökválasztás, előbbit azért, mert félünk, hogy kútba esik West Dr. Dre-vel közös új lemeze, amiről egyelőre csak azt tudni, hogy készül (készült?).


kanye west



2020.07.04. 10:52 – dankógábor

Egy darabig nem lesz Quimby, Kiss Tibi terápián van

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

quimby2019.jpg

Röviden: 2020-ban ideiglenesen leáll a Quimby, mivel Kiss Tibi frontembernek pihenésre van szüksége. Az idénre tervezett Budapest Park-os koncertet átették 2021. április 24-re, hírekkel pedig legkésőbb jövő év elején jelentkeznek. Bővebben alább olvasható a Facebookon megjelent közlemény.


quimby



2020.07.04. 08:08 – Nihil_AK

Accelerator - Itt a Pain Of Salvation friss videója

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pain_of_salvation_1.jpg

Augusztus 28-án, az InsideOut Music gondozásában érkezik a svéd progresszív rock / metal Pain Of Salvation új albuma, a Panther. A lemez előfutáraként meg is érkezett egy új dal, és a hozzá készült videó. Az Accelerator egy érdekes ritmizálású, izgalmas hangzású szerzemény, domináns billentyűszólamokkal, ami első hallásra alátámasztja a frontember Daniel Gildenlöv nyilatkozatát arról, hogy a két évig készült albummal ki akarták tolni a saját határaikat zeneileg és hangzás terén egyaránt, hogy különböző szemszögekből közelíthessék meg a zenéjüket anélkül, hogy elveszítsék annak velejét. Kíváncsian várjuk az eredményt, még akkor is, ha a Lars Ardarve által rendezett, amúgy kétségkívül nagyon szépen fényképezett, koncepciózus videót elnézve sajnos e sorok írójában elkerülhetetlenül felötlött az edzőteremben tükröt bámuló fiúk, meg egy fehér ingben vizet rugdaló, "szép emlékű" magyar fiúzenekar képe, de ez a zene értékéből nem von le. Hallgassátok, és ha akarjátok, nézzétek!


rock hír svédország metal progresszív videóklip pain of salvation új dal



2020.07.04. 07:30 – Nihil_AK

Kreatív hobbigrind - Új dallal jelentkezett Dirk Verbueren projektje, a Bent Sea

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dirkverbeuren.jpg

Azért az elég szép, amikor egy dobos izgalmasabb gitártémákat képes írni egy hobbiprojekt számára, mint az egyre szorgalmasabban közhelypuffogtató metálzenekarok elég nagy százaléka. Ez történik ugyanis a jelenleg leginkább a Megadeth soraiban aktív, de amúgy közel negyven zenekarból ismert Dirk Verbeuren által már jó pár éve futtatott Bent Sea projekt most nyilvánosságra hozott, Sycophant Legions című dalában. A szerzeményben a Feastem éneksee, Petri Eskelinen, és a Nasum basszusgitárosa, Jesper Liveröd vendégszerepelnek, a játék neve pedig ezek alapján már kitalálhatóan grindcore, de annak legjobb formájában. Dirk a dobolás mellett gitározik is itt - elmondása szerint a most már 2011 óta működő formáció teljesen spontán ötlet mentén, részben felesége bátorítására alakult, üzleti szándék nélkül, hogy bármiféle elvárás nélkül írhassa a saját zenét, és újra játszhasson gitáron, miután az azt megelőző években kizárólag a dobolásra fókuszált. Milyen jól tette! - gondolhatják majd azok, akik szeretik, ha egy valami kreatív is a darálás mellett. Vélhetően itthon egy Dürer kisteremnél nincsenek többen azok, akik izzadó tenyérrel várnak az ilyen zenékre, de ők most örülni fognak. A folytatásban a most kihozott dal mellett a másik két idei felvételt is meghallgathatjátok, az egyik nyomokban Napalm Death-et is tartalmazhat a basszusgitárnál. 


hír projekt grindcore megadeth új dal dirk verbeuren bent sea



2020.07.03. 15:29 – Lángoló Gitárok

762 millió forint jogdíjat kaptak a magyar dalszerzők

Örökzöldek mellett a Pálinka dal a koncert-toplista élén

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

forint.jpg

Rekordszámú, összesen 23 475 könnyű- és komolyzenei rendezvényt tartottak országszerte az Artisjus statisztikái szerint a tavalyi évben. A legtöbbet élőben játszott dalok listáját a Hungária együttes 40 éves Csókkirály című slágere vezeti, ám az élmezőnybe az örökzöldek mellé bekerült a Magna Cum Laude Pálinka dal című szerzeménye is. A tavalyi koncertekért 762 millió forint jogdíjat fizetett ki 9654 magyar szerzőnek a jogkezelő.


magyar magyarország artisjus hír jogdíj sajtóhír nagyfelosztás



2020.07.03. 10:10 – Nihil_AK

Öt év után új dallal jelentkezett David Gilmour

A Yes, I Have Ghosts-ban lánya, Romany Gilmour is közreműködik

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

david-gilmour-romany-gilmour-2020-1200x900.jpg

David Gilmour olyan, mint egy ki tudja, hány éves fa a hátsó kertből. Ami már nagyanyád idejében is ott állt, ami alatt gyerekként játszottál, felnőttként meg bebújhattál alá az eső elől, vagy ha épp a szabadban akartál reggelizni nyáron, és a kelleténél jobban sütött a nap. Méltóságteljes, még akkor is, amikor ősszel már csak egy-két levél maradt az ágain. Ilyen a most nyilvánosságra hozott új dala, a Yes, I Have Ghosts is. Alig pár gitárakkord, a jellegzetes, azonnal felismerhető énekhang, hárfajáték lánya, Romany Gilmour előadásában, aki szintén énekel a dalban, pár színesítő szólam vonósokkal, és kész is. Nincs négy perc, mégis ott van benne minden, amiért zenét írni érdemes. Ilyen egyszerű lenne? Csak tudnám, másoknak miért sikerül olyan ritkán. A Yes, I Have Ghosts a folytatásban meghallgatható.


folk brit rock pink floyd hír david gilmour szóló új dal akusztik



2020.07.03. 09:09 – Nihil_AK

Radiohead-koncert huszonhárom évvel ezelőttről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

radiohead_koncert.jpg

Egy 1997-es belforti koncertfelvétellel zárja a járványhelyzet apropóján megkezdett archív koncertvideós sorozatát a Radiohead. A zenekar ezúttal szinte napra pontosan huszonhárom évvel ezelőttre, 1997. július 4-ére, a franciaországi Eurockéennes fesztiválra repíti vissza minket, a műsorban pedig olyan klasszikusok csendülnek fel, mint az Airbag, a The Bends, a Fake Plastic Trees, vagy a Creep. Töltsük ezt a forró nyári napot Thom Yorke, a fiúk, és tizenéves önmagunk társaságában! (Kissé cinikusnak tűnhet a megfogalmazás, de ki akartam próbálni, hogy tudok-e írni jellegzetesen magyaros, sajtóba szánt programajánlót a hír kapcsán. Szerintem sikerült, a zenekartól és a közönségtől egyaránt elnézést kérek ezért. A koncert a folytatásban nézhető.) 


brit rock hír radiohead art archív alter koncertvideó



2020.07.03. 08:08 – Nihil_AK

Mike Portnoy dobol John Petrucci ősszel érkező szólóalbumán

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

john_petrucci_1.jpg

Idén ősszel jelenteti meg második szólóalbumát John Petrucci. A hír kicsit váratlanul érkezett, hiszen bár Petrucci 2005-ben már kiadott önálló lemezt Suspended Animation címmel, és az egyik legnagyobb nevű gitárosnak számít rock/metal berkekben, általában inkább zenekari formátumban tevékenykedik, mintsem szólóművészként. További meglepetés, hogy a Terminal Velocity címet kapott anyagot a Dream Theater alapító dobosa, Mike Portnoy dobolta fel, aki 2010 szeptemberében szállt ki a zenekarból. Persze most el is kezdhetnénk a találgatást, ez vajon előjele lehet-e a dobos majdani visszatérésének, de erre nem pazarolnánk az időt, inkább azzal magyaráznánk a dolgot, hogy Petrucci és Portnoy évek óta ismét jó kapcsolatot ápolnak, valószínűleg adta magát a dolog. A lemezen Dave LaRue (Joe Satriani, Dixie Dregs, Steve Morse Band, Planet X, John Petrucci, Flying Colors, Vinnie Moore) basszusgitározik majd. A folytatásban mutatnunk teasert, borítót, számsorrendet.


rock hír lemez metal új progresszív dream theater szóló john petrucci mike portnoy instrumentális



2020.07.02. 21:16 – Szponzorált Tartalom

A Pécs On Stage, Járai Márk és a Pécsi Sör egy produkcióban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Pécs On Stage egy havonta jelentkező videósorozat, ahol friss, izgalmas pécsi produkciókat láthattok különleges helyszínekről egy profi csapattól. Az ötödik epizód sok szempontból különleges - a helyszín ezúttal Pécs kultmozija, az Apolló Mozi, a főszereplő pedig Járai Márk, aki Cseh Tamás szerzőtársával, Bereményi Gézával közösen írt dalait mutatja be, és a Pécsi Sör is hozzájárult a produkcióhoz.


járai márk pécsi sör



süti beállítások módosítása