2020.08.26. 12:25 – dankógábor

Egy kis szobában ilyen a Tame Impala (Soundsystem)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Tame Impala ugye alapvetően egyedül Kevin Parkerből áll, legalábbis lemezen. Élőben viszont rendes zenekar van mögötte, turnéztak is volna az idén, csak hát ugye ez nem sikerült. Helyette például a fetni videóval kell beírni, ahol Parker mögött még két ember, Jay Watson és Dom Simper zenél, és amolyan soundsystemként tolják a dalokat. Mellesleg baromi jól.


tame impala



2020.08.26. 10:47 – dankógábor

Meghalt Riley Gale, a Power Trip énekese

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pt.jpg

34 (más források szerint 35) éves korában elhunyt Riley Gale, a Power Trip frontembere. A hírt először a család, majd a zenekar is megerősítette. A halál okáról egyelőre nincsenek információk, ahogy arról sem, hogy mi lesz a csapattal. Gale alapítója volt a 2008-ban indult dallasi crossover thrash zenekarnak. Két nagylemezük jelent meg, a 2017-es Nightmare Logic-kal pedig gyakorlatilag minden év végi metállista előkelő helyére kerültek. Ezt az albumot Budapesten is bemutatták az Akváriumban, de az első lemezükkel is jártak nálunk 2013-ban, a Dürer Kertben, illetve 2016-ban is felléptek a Lyukban.


gyász power trip



2020.08.25. 15:36 – Dankó Gábor

Zenés tábor a hegyen - Ilyen volt a vírus szülte Fekete Zaj Fesztivál

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

20200819_202632-01.jpeg

Baromi jól indult ez az év vagy legalábbis elég jónak nézett ki koncertfelhozatalban. Még februárban is azon lamentáltunk Fekő kollégával, hogy milyen durva lesz a június meg a július, nem fogjuk bírni. Júliusban konkrétan lett volna egy olyan hetünk, amilyen talán még soha nem volt: indítottunk volna a mindig remek szórakozást nyújtó Judas Priesttel hétfőn, kedden (talán) nem lett volna semmi, szerdán mentünk volna a szintén kiváló koncertzenekar Pearl Jamre, csütörtökön teljesült volna a régi vágy KISS, pénteken pedig húzás le Kolozsvárra, illetve az onnan nem messze lévő bonchidai Electric Castle fesztiválra, ahol tavaly elég jól éreztük magunkat. Olyan volt, mint egy álom. Az is maradt.


fesztivál fekete zaj



2020.08.25. 13:24 – dankógábor

Felpimpelt verzióban adják ki újra a Doors Morrison Hotel című lemezét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

doors_morrison_deluxeedition_productshot_1_2048x.jpg

Ötven éves a Doors utolsó előtti olyan lemeze, amin Jim Morrison énekelt. Ez tehát nagy ünneplést von maga után, ki is adják újra az albumot. Most éppen az lesz a verzió, hogy két CD-s, egy bakelites verzióban jelenik meg a korong. Természetesen benne lesz a pakkban az eredeti lemez, a bónuszanyag pedig leginkább a Queen Of The Highway és a Roadhouse Blues című dalukhoz kötődik majd. Előbbit kilenc, utóbbit öt verzióban hallgathatjuk majd meg. De lesz rajta például ilyen is:


the doors



2020.08.25. 10:37 – Lángoló

Wanted Podcast #10 – Mi legyen a Bulinegyeddel? Beszélgetés a Szimpla tulajdonosával

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hipstamaticphoto-618420483_615887.JPG

Az elmúlt hetek-hónapok – valójában: az elmúlt évek – egyik legforróbb hazai kulturális-közéleti vitája a Bulinegyed, azaz Belső-Erzsébetváros körül zajló, többnyire az indulatokat sem nélkülöző pengeváltás-sorozat és monstre politikai meccs. Egy sikertelen helyi népszavazás, parázs Facebook-viták és kisebb-nagyobb botrányok szegélyezik a kérdést, melyről most a Szimpla alapító-társtulajdonos-ügyvezetőjével, Zsendovits Ábellel beszélgetnek a Wanted Podcast készítői, a lehető legtöbb oldalról megvilágítva a kérdést.
Aki kérdez: Németh Róbert, Danny Wilde. Szerkesztő: Bihari Balázs.


wanted bulinegyed wanted25



süti beállítások módosítása