2017.09.15. 11:51 – Nihil_AK

Friss dal Björk hamarosan megjelenő szerelmes lemezéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bjo_rk.jpg

Björk valamelyik dalára egyszer azt találtam mondani még ifjúkoromban, hogy olyan, mint amikor nagyanyám tornácán csörömpölnek a madzagra akasztott alumínumserpenyők csirkekopasztás után. Később aztán persze ezt a megállapítást, ahogyan ez már csak lenni szokott, korrigálnom kellett, és jó barátságot kötöttem a művésznő egyes dalaival, így a novemberben érkező új lemezt, ha nem is esténként két Rivotrillal, álmatlanul forgolódva, de kifejezetten várom, az igazán öntörvényű, szuverén alkotóknak kijáró három lépés távolságból. Ha más is így van vele, netán kifejezetten rajongónak tekinthető, az most örülhet, hiszen egy dalt már meg lehet hallgatni, melynek címe The Gate. Björk szerint amúgy az új album, amelynek címéről továbbra sincs semmi információ, lesz az ő "Tinder-lemeze", és arról szól, milyen szerelmesnek lenni. Kíváncsian várjuk a teljes lemezt, és az ehhez a számhoz éppen készülő videóklipet is. 


pop björk hír art kortárs új dal



2017.04.04. 11:27 – Nihil_AK

Digitális Björk a virtuális tengerfenéken - Itt a Notget klipje!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bjork_notget.png

Björk a Black Lake és a Stonemilker után újabb virtual reality klipet készített a tavalyelőtt megjelent Vulnicura albumhoz. Ezúttal a Notget című dalhoz készült kisfilm, Warren Du Preez és Nick Thornton Jones rendezésében, melyben Björk digitális képmása egy szürreális, minket leginkább egy virtuális tengerfenékre emlékeztető tájon jelenik meg. A dal maga nem lóg ki Björk zenei munkásságából, a stílusra fogékonyaknak bizonyára maradandó
perceket szerez majd a hajtás után megtekinthető hat és fél perc.


pop videó björk hír art



2015.01.28. 10:29 – Lángoló

Gondolatok az új Björk-lemez hallgatása közben

Rajongók előnyben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ez még ugyanaz a szám? / elég lesz már a vonósokból / ez még ugyanaz a szám? / vonósok vonósok vonósok / ez még ugyanaz a szám? / rrrrrííííszpekkkt / rrrocket rrreturrrning / répa retek mogyoró / ez még ugyanaz a szám? / ne már! nem akarok már több hegedűt / ez még ugyanaz a szám? / wow björk, you just dropped the f-bomb at the worst possible place / vonósok / jaj ne! antony hegarty! jaj ne! / ez még ugyanaz a szám? / mik ezek az ütemek egyébként? / vonósok / legyen már vége!!!!!!

Szöveg: DIT
A nagylemez itt érhető el.


pop björk hír art



2012.09.19. 14:54 – Lángoló Gitárok

Something Good - Új Alt-J-videó

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

altj.jpgIdén az Alt-J nevéhez fűződik az egyik legjobb bemutatkozó nagylemez Nagy-Britanniában - nem hiába jelölték idén őket is a Mercury Prize-ra - és az An Awesome Wave-ről az alig egy hete megjelent Fitzpleasures után itt a következő a klip a Something Good című számhoz. A kisfilmnek is beillő videóban egy matador szürreális küzdelmét követhetjük végig a bikával, miközben az emberek menekülnek és eldobnak mindent kezük ügyébe kerülő dolgot. Végül láthatjuk, ahogy a bika és a matador farkasszemet néz egymással. A slusszpoént nem lőjük le, mindenki nézze meg magának a hajtás után.


indie pop hír art alt-j



2010.02.24. 08:26 – lánggitár

Tehenek helyett gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A miskolci Kocsonya fesztiválon már megszokott jégszobrok mellett idén 11 db 2 méter magas műanyag gitárt is kiállítottak a Szinva-teraszon. Az új street art gitárok - hasonlóan a Budapesten évekkel ezelőtt megjelent Cow parade teheneihez - egyedi alkotások, a festésükre közismert művészek és közéleti személyiségek vállalkoztak, vagy adták hozzá nevüket. Így kerültek a gitáROCK! nevű projektbe olyan médiaszereplők, mint Bochkor Gábor, Boros Lajos és Voga János a Bumerángból, Sebestyén Balázs, Rákóczi Ferenc és Vadon János a Morning Show-ból, de a HVG címlapkészítői Szoboszlay Péter és Kőhalmi Zoltán is készítettek egy gitárt. Egy olyan gitárt, amin ugyan játszani nem lehet, de legalább jó nagy, és úgy néz, mint egy Fender Stratocaster. Az év során a 11 gitárt vagy valamelyik fontosabb szabadtéri kulturális eseményen (Pécs EKF, Tavaszi Fesztivál Budapest, a nagy nyári zenei fesztiválok szerte az országban) lehet megnézni, vagy itt, illetve van egy, amit a továbbra kattintva is. Ehhez ugyanis némileg nekünk is közünk van olyan zenei orgánumok mellett, mint a Quart, a WAN2, a Hammerworld, a Rockinform és még sok más ma is létező, vagy már megszűnt újság, vagy fanzine. A koncepció Oláh Szabolcstól és Szvoboda Lászlótól jött, a festést pedig Tavasz Jokka készítette:


art



süti beállítások módosítása