Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
2007. december 28-án volt a Kispál és a Borz 20 éves jubileumi koncertje Pécsen. Az ott készült felvételekből most a zenekar kiadja első DVD-jét. Ebből az alkalomból találkoztunk Lovasi Andrással, hogy egy kicsit beszéljünk a múltról, de persze főleg a jelenről, dalszerzésről, motivációról.
Most jelenik meg első DVD-tek, aminek a felvételei még a 20 éves ünnepi koncerten készültek, Pécsen 2007 végén. Miért vártatok vele ilyen sokat?
Igazából már elkészült 2008 áprilisában és szerettük volna, ha kb. 1 évvel ezelőtt jelenik meg, csak még készítettünk hozzá egy 40 perces werkfilmet és egy akusztikus koncertfelvételt. Dupla DVD-nek terveztük, de a gazdasági számítások közbeszóltak és a Universal is azt tanácsolta, hogy várjunk vele. Tavaly novemberben én már le is tettem róla, hogy egyáltalán megjelenik, aztán most nyáron megkerestek és kiadták. Mivel 2004 óta nem jött ki semmi a zenekartól, terveztünk egy maxit, ami jól beharangozza a lemezt, így jött az ötlet, hogy csomagoljuk össze a kettőt: fizikai formában itt van a DVD és annak, aki megveszi, az majd letöltheti ezeket az új számokat ingyen.
Ezek után a jövő őszre tervezett stúdióalbum klasszikus formában fog megjelenni, vagy online lesz elérhető?
Nem tudjuk még. Ezzel a kiadvánnyal le is járt a szerződésünk a Universallal, persze ez nem zárja ki, hogy ne szerződnénk le újra. Ha mégsem szerződünk, akkor mi fogjuk kiadni és akkor biztosan hozzá lehet jutni online is.
Változnak bármit is az új számok vagy marad a megszokott Kispál-hangzás?
Ami eddig kész van a számokból, abból pont nem lehet ezt tudni. A most megjelenő 4 dal is picit máshogyan készült; az egyiket már két éve játsszuk a koncerteken, de a felvételen teljesen más. A másik kettőt is szoktuk játszani és épp emiatt sokat változik az a karakter, amiből az emberek eldöntik, hogy ez kispálos-e vagy sem. Inkább az a cél, hogy minél erősebbre, ütősebbre csináljuk ezeket a számokat. Most bátran kihagytunk belőle olyan szólamokat, amiket korábban megtartottunk volna. A szellőssége miatt néhányszor olyan, mint a régi Kispál. De mindenkinek más a régi zenekar, attól függ, ki hány évesen találkozott vele. Aki a triót hallotta, annak egy gyors dalokat játszó gitárzenekar, aki a 90-es évek végén annak progrock alter zenekar. Mindenki mást gondol erről. Ha nagyon meg akarnánk felelni az elvárásoknak és olyat csinálnánk, amit eddig még nem, úgysem sikerülne. Hiába gyárt az ember koncepciót, a dal olyan lesz, amilyenre akarja magát formálni. Hiszek abban, hogy mindegyiknek van egy természete, ami nem mindig látszik elsőre, lassan alakul ki. Vannak olyanok, amik csak jóval a kiadás után találják meg a formájukat, mások egyből. Csak a saját mérték van, hogy a mi belső kritikusunk azt mondja, hogy jó vagy szar. Nyilván még mielőtt megunnád, mert akkor már nem gondolsz róla semmit. Miután keverjük és elkészül nem is hallgatom meg. 2-3 hónap múlva előveszem és akkor el tudom dönteni, hogy milyen.
Milyen érzés visszanézni az eltelt több mint 20 évre, nem félelmetes?
Nem szoktam visszanézni, ezt a DVD-t se fogom betenni a lejátszóba. Olyan szempontból félelmetes, hogy nemrég valahol megkértek, hogy meséljek az életemről. El is kezdtem: gyerekkor, gimnázium, addig nagyon sok érdekes történetem volt. Aztán 20 éves koromnál megakadtam, akkor alakult a Kispál és a Borz és azóta minden ugyanaz. Miközben próbáljuk magunkat lendületben tartani és tényleg rengeteg történetünk van, ennek is lesz egyfajta monotonitása. De ez a piac kicsinységéből is adódik, hogy ezerszer lefutottunk köröket. Rengeteget voltunk pl. Debrecenben, Miskolcon, nem voltunk világ körüli turnén, de arra a pár koncertre, amikor Európába kijutottunk arra jobban emlékszünk. Ezt a monotonitást csak akkor nem érzed, amikor kinn állsz a színpadon, mert akkor az a legfontosabb. Legalább is nekem, még ha kívülről nem is mindig látszik.
Akkor ez az, ami még mindig motivál?
Ez is. Amikor ott állsz a színpadon, az egy kábítószer. Vannak emberek, akik bizonyos vagy éppen minden értelemben színpadfüggők. Észrevettem már magamon, hogy ha társaságban vagyok egy idő után jobb úgy, ha keresek egy kicsit magasabb helyet és odaállok. Később észreveszem magam és lejövök onnan. Na jó nem mindig, csak turné után. Sok összetevője van annak, miért maradnak ebben az emberek, miért csinálják 20 év után is, mert ennyi idő alatt még az olyan érdekes tevékenységeket, mint pl. a könyvelés, is meg lehet unni, nemhogy a jóval unalmasabb éneklést.
Van még valami, amit mindig is akartál, de máig nem sikerült elérni?
Az az érdekes, hogy ilyen régen se volt. A külső célok nagyon gyorsan megvalósultak, pl. hogy Kispál magyar tanára egykor azt mondta, hogy fiam nem viszed semmire és ő mégis megmutatta neki, hogy egy híres zenekarban játszik. Szóval ezek a ”majd én megmutatom” típusú ambíciók teljesültek. A népszerűségi cél az volt, hogy ismerjen meg az ország, ez is teljesült. A világról nem volt szó. Hogy csináljunk egy hallgatható zenekari életművet, ez nem biztos, hogy sikerült, ezt majd az idő dönti el. És az is jó dolog, hogy többé-kevésbé megélünk abból, amit csinálunk. Ezen kívül már csak az marad, hogy írj olyan dalt, amit eddig még nem, megcsináld azt a zenét, amit hallasz a fejedben, de még nem tudtad megcsinálni.
Csak egy pillanatra kanyarodjunk el a Kiscsillag felé, hiszen már egy ideje elkészült az új videó az Örökre szívembe zártalakhoz. Még meddig vártok a megjelenéssel?
Úgy tervezzük, hogy október vége felé kijön az albumról egy online remix. Egy akusztikus változattal és egy elektronikussal az Örökréből, az is lehet, hogy írunk ki rá pályázatot. Van még egy-két dal, ami lemaradt az albumról, azt is hozzácsapjuk és úgy jövünk ki a klippel. Ezen kívül még egy másik videó is készül, amit a Gróf Balázs rajzol, de azt nem tudjuk ez mikor lesz kész.
Figyelemmel kíséred még a dalszerzői stílusod nyomdokain elindult zenekarokat?
A 30y-ra meg a Kaukázusra gondolsz. Talán mindkettejüknél volt már egy ügyes leválás a Kispál vonalról, de majd a későbbi anyagaik döntenek, merre tovább az út, mindenesetre nekem az utolsó Kaukázus anyag nem tetszik annyira. De tehetséges emberek, majd meglátjuk mi lesz velük. Nekünk azért volt 20 évünk, mert nem ment olyan gyorsan az információáramlás, nem volt olyan média, ami csúcsra járatott volna bennünket. Szép lassan lettünk népszerűek és ugyanilyen szép lassan kopunk majd ki. Mi gyakorlatilag bármit megtehettünk. 1995-96-ban sportot csináltunk abból, hogy mindenből számot írunk, mert úgysem játszott minket semmi, nem volt konkurenciánk, akkor bármit lehetett. Létrejött a kilencvenes évek közepére egy hivatalos és egy nem hivatalos mainstream. Mi voltunk az egyik ilyen nem hivatalos, a másik egyébként a Tankcsapda, aztán csatlakozott még a Quimby és már itt is vagyunk a kétezres évek közepén, amikor az Est, aztán a Café és az MR2 segítségével bekerültünk az éterbe. Lett MTV (aztán mára alig) és a zenekarok újra elkezdtek klipeket csinálni, kislemezeket kiadni. Ez nyilván a fogyasztási szokások megváltozásával jár, hiszen a tizenévesek már nem töltenek le egész lemezeket, csak számokat.
Van valami, amit megbántál a zenekar életében?
Többször felmerült bennem, hogy talán amikor ’96 elején Brautigam kilépett vagy kirúgtuk, inkább kirúgtuk. Megbeszéltük, hogy koncert lesz és próbálni kellene erre elment síelni, szóval ő provokálta ki. Szóval én ekkor mondtam, hogy ha ő nincs benne, akkor hagyjuk abba és alapítsunk egy új zenekart egy másik névvel, így végre megszabadulunk ettől a hosszú névtől is. Aztán mégis maradtunk a Kispálnál, de ebben nem vagyok biztos, hogy jó döntés volt, lehettünk volna pl. Szarszag.
