Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
- Elnézést, de a repülő ezen az oldalon hangosabb!
- Uram, erre eddig még senki sem panaszkodott.
Beszámoló a berlini MTV EMA díjátadóról és a Kolin utazásáról.
Nemrég megírtuk, hogy a Kolin utazhat Berlinbe az MTV Europe Music Awardsra, mivel megnyerték a magyar döntőt. Maga az esemény november ötödikén volt, de a zenekar kint töltött négy napot a német fővárosban, és erről most Linczényi Márk énekes-billentyűs tart részletes élménybeszámolót a Lángoló Gitárok olvasóinak.
Első nap - Berlin, szitáló eső
Ferigeri még sosem ült repülőn. Ennek ellenére nem sokat problémázott. Én aludni próbáltam, de nem sikerült, mert eszembe jutott egy dallam, és nem hagyott pihenni. Ivánka olvasta a Rózsa nevét Umberto Ecotól, Pipó pedig terveket szövögetett, hogyan építsünk nemzetközi kapcsolatokat.
A Magyar Házban (Kollégium Hungarikum) laktunk, hatalmas ablakokkal, a város közepén. A borzasztó hideget ebéddel és sörrel enyhítettük (Ivánka Pinokkió érintésével) és egy kis kóválygással az egykori Kelet-Berlin területén. Délután a megbeszélt időben megérkeztünk az O2 arénába, ahol sosem tapasztalt figyelemmel voltak irántunk. Sok hedszettes és vókitokis ember szaladgált, egyikük az európai térség MTV-s vezetője (ő volt a kísérőnk a négy nap alatt), másikuk figyelte, hogy van-e sör a kezünkben, és ha nem volt, pótolta, egy mosolygós lány ütemterv szerint az öltözőbe, a smink- és hajszobába kísért bennünket, majd öltönyös emberek fűtött bőrüléses autókkal szállítottak bennünket maximum 50 métert, hogy elmondjuk a köszönőbeszédünket VJ Laura felkonfjával. Természetesen a kifogástalan németemmel (Katzenpuckel, na ja, ohne Zuckerzusatz) mentem rá Laurára, aki juj, nagyon fázott, hiába a nyakában az ártatlan kölyökhermelinekből készült bundasál. Később csilisbabot ettünk, majd hazamentünk a Házba, ahol kitaláltuk, hogy mindenképpen mennünk kell valahova este. A Bang Bang mellett döntöttünk, kérdeztük is az embereket az utcán, merre van a Gang Bang Party, nagyon sok kurvával is találkoztunk, akik "I'm not an information box"-szal válaszoltak. A Bang Bangben mindössze három ember volt rajtunk kívül, de kárpótlásként felismertek bennünket, és gratuláltak ahhoz, hogy ott vagyunk. Pipó jelezte többször is, hogy szokott horkolni. "Szarok bele", volt a válasz. Ezzel szemben éjjel izzadó halántékkal és minden kis tárgy fülünkbe dugdosásával próbáltunk menedéket keresni, és pokoli terveket szőttünk arról, tízes skálán mennyire lenne kellemetlen a folyosón, a liftben, vagy akár az erkélyen aludni. Ágyastul kimenekültünk a konyhába és a fürdőszobába, és közben több száz kilós zuhanó üllőket fantáziáltam Pipó arcára. (Az ő megoldási javaslata a horgolás (figyelem, vicc) problémára: "gyerekek, bekaptok három felest, itt van, adok altatót, megy egy-egy xanax, és mindenki kellemesen alszik.")
Második nap - Berlin, makacs havazás
Mindenkinek négy, Ivánkának hat tojásból készítettem ham & eggset (az is négy volt, csak ő hatnak hitte, majd mondta, "ugye, akár nyolcat is bírnék"). A Brandenburgi kapu alatt egy sörrel regenerálódtunk, miközben figyeltük, hogyan építik a színpadot a U2-nak. A Checkpoint Charlie múzeum után a szembeni olasz étteremben vette be Ivánka a leves és a spagetti után a tiramisut 72 másodperc alatt, majd megkérdezte: "megkóstoltátok volna?". Mindenáron tankokat szeretett volna látni, és nem fogadta el azt a választ, hogy de hát már vége van a háborúnak. Este 9-kor hazaérve úgy döntöttünk, lepihenünk, hogy fittek legyünk éjszakára (még sosem aludtunk este 9-től 11-ig). Egy csepeli lakótelepnek megfelelő helyen megtaláltuk Berlin gyöngyszemét, vörös fényben úszó dartsgépek között pálmafák nyíltak a földből, hullámos tükrök és autentikus lakodalmas zene lágy ölelésében készültünk a város leghíresebb techno klubjára, a Tresorra. Hajnali egykor nyitott, és mivel másnap reggel interjúnk volt, Pipó rövid pórázon tartott bennünket. A pinceszint volt a kedvencünk, ahol megállás nélkül ment a stroboszkóp, és ötpercenként füsttel fűszerezték, így a látótávolság 10 centire csökkent. Ezen kívül másik két szintet fedeztünk még föl, de lehet, hogy volt még, sőt. Magunk helyett Pipót gurítottuk ki a konyhába, hadd horgoljon szépen magában. Biztos, ami biztos, behelyeztem a füldugómat is.
A díjátadó napja - Berlin, száraz, napos idő
A szálloda halljában üzbégek, lengyelek, makedónok stb. csináltak velünk interjút. Ivánka annyira megkívánta a viszkit, hogy hazafelé beültünk és rendeltünk egyet, majd kiderült, hogy "pfáá, nem is szeretem a viszkit". Másfél órás szépségalvás (Pipó a konyhában horgol), fürcsi és öltözés, majd a kávézóban Dani egy kör erdélyi pálinkával indított útnak bennünket. Erős volt. Az arénában az egyik hátsó kapun bejutottunk egy váróba a vörös szőnyeghez, ahol meghatározott időpontban kellett felvonulnunk. Néhány lépcsőfok, egy EMA színű szőnyeg, majd egy hosszabb lépcső a sajtófotók folyosójához. Az első lépcsőfokokon fordulásos integetésben botlottam meg, estemben Ferigeri még belém rúgott egyet. Nagy taps volt a jutalmunk. A sajtófolyosón lépésenként fotóztak bennünket: póz 20 mp-ig, majd fél méterrel tovább, ott is póz, és ez húsz percig, majd interjúk (Ketzenpuckel) a helyszínen. Az egészben a legbosszantóbb, hogy mögöttünk jött a Green Day, de annyira magunkkal voltunk elfoglalva, hogy észre sem vettük őket. Van még mit tanulnunk. Egy külön terembe vezettek bennünket, ahol koktélokkal és falatkákkal szórakoztattak a műsor kezdetéig. A Vodka Redberry bizonyult a legfinomabbnak. A fékezhetetlen vonzalmunkat iránta az összes felszolgáló hamar felismerte és észben is tartotta. Majd kiszökve a teremből keveredtünk a publikummal, gyorsan fotózkodtam egyet HP-vel a Scooterből, Ivánkát pedig mindenki bámulta a ruhája miatt, majd később azért, mert elég sok koktélt levert, még később azért, mert ügyesen pisilt, megint később viszont már azért, mert ülve pisilt a piszoárba.
Utolsó nap - Berlin, szikrázó napsütés
Reggel 9-ig kellett elhagyni a szobát, amikor fél 10-kor ugráltam bele a szűk farmeromba, Ivánka a takarója alól helyezte fel a szemüvegét, szúrósan a szemembe nézett alóla, és kérdezte: "Márk, mit tervezel?". Az idegességtől visszafolytott remegő hangomon mondtam, hogy gondoltam, felöltözöm, összepakolok, és elhagyom a szobát. "Jó, oké, de azt most kell?". Elmentünk reggelizni, Ferigeri kicsit kiborult, mert a lazacon levő torma enyhén csípett. Tizenöt áruházat jártunk végig a földszinttől az ötödikig, sorban álltunk a tévétoronyhoz, de feladtuk, Ivánról pedig kiderült, hogy ki nem állhatja a tengeri herkentyűket, és semmi olyat nem eszik, ami vízből van. Aztán a Nordsee-ben ettünk, ő halacskát és rákfarkacskákat, és kiderült, hogy imádja a tengeri herkentyűket és a halat. Egy elegáns café to go megoldással leégettem a szám, a torkom és a nyelvem, majd összeszedtük magunkat a Házban, felvettük a csomagjainkat, és taxit hívtunk, ami az egyik legbonyolultabb dolog Berlinben. Az utcán simán leinthetőek, de ha hívod, az az érzésed, hogy ez a várakozás a pokolban a leggonoszabbak büntetése lehet. Pipó gyógyszere el is gurult, mert csak fél órával érkeztünk ki hamarabb a reptérre, mint kellett volna. A repülőn Ivánka a bal oldalon ült, olvasott, majd átkéredzkedett a jobb oldalra. Ficánkolt egy ideig, majd hívta a személyzetet:
- Elnézést, de hát ez az oldala sokkal hangosabb a repülőgépnek!
- Uram, ez eddig még sosem volt probléma. Eddig senki sem panaszkodott.
- De hát így nekem meg fog fájdulni a fejem! Nem lehet, hogy ezzel a hajtóművel van valami probléma? Kérem, hallgassa meg!
- Uram, egészen biztos nincs semmi probléma a hajtóművekkel, higgye el.
Később kisebb légörvényekbe keveredtünk, Ivánka kiabált, hogy szét fog pukkanni a feje, és rosszul is van már, és meggyőződése, hogy a repülési magasság sem megfelelő, hiszen a légnyomás is más, mint kellene. Mikor kicsit jobban lett, izgett-mozgott, olvasgatott tovább, de soronként megállt, forgolódott. Leszállás után megenyhült egy kicsit, és már nem akarta számon kérni a kapitányt.
