Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
%20by%20Eneas.jpg)
Pain Of Salvation – Road Salt Two
(InsideOut)
A svéd Pain Of Salvation ismerői hozzászokhattak már, hogy a zenekar főnöke, Daniel Gildenlöw koncepciókban gondolkozik. Ez már a korai albumok jellemzője is volt, de az sem meglepő, hogy az előző Road Salt One lemez után egy Road Salt Two című következik, és persze összefüggés is van köztük, szövegben, zenében, hangzásban. Ez a második mégis jobban működik, és könnyen el is lehet mondani, hogy miért. Pontokba szedve nézzük az okokat:
- A hetvenes évekbe visszanyúló hangzásvilág nem olyan váratlan, mint legutóbb.
- Jobbak a dalok.
- Több a kapcsolat a Pain Of Salvation korábbi munkáival.
- Nincs rajta annyi szenvedés.
Érezhető, hogy a két lemezt ugyanakkor vették fel, legfeljebb utómunkák, kisebb kiegészítések születhettek később. A technika is hasonló, hiszen ugyanúgy szellős, tiszta a hangzás – mindent hallani, a mélyek mégis előrébb szólnak, ami a hetvenes években egyszerűen „rögzítési hiba” volt, itt viszont szándékos. Ráadásul vannak dallamokban és szövegben is visszautalások a Road Salt One-ra, sőt van olyan dal, ami a koncepciót felvezető Linoleum EP-ről kissé más szöveggel, és megvariálva szerepel itt. Szokatlan módon a limitált verzió plusz dalai nem a lemez végére kerültek, hanem beleépítették őket a számok közé, és ezek közül az egyik ki is lóg – a cirkuszi ricsajos Breaking Darling Breaket bizonyosan tovább fogja léptetni a hallgatók legtöbbje. A következetes hangzást egy helyütt mégis felrúgják, mert bár a 1979 szép dal, de a sampler nagyon nem illik a naturalista felfogáshoz.
A dalok ihletője maradt ugyanaz a kör: van itt Jimi Hendrix vagy Pink Floyd és Led Zeppelin is (a Healing Now szinte már nyúlás), a dalok mégis jobbak, azért is, mert Gildenlöw legalább kis mértékben visszahozza a korábban megszokott bombasztikus, nagyívű refréneket, és a zenekarra jellemző dinamikai váltásokat, azaz az ellenpontozó, pofon egyszerű finomságokat (lásd a már emlegetett 1979-et). Ez egy kicsit visszakozásnak tűnik, de nem az, mert aki a Road Salt One dalaival sem boldogult, itt is elveszhet, bár legalább több a kapaszkodója. A lemezt kvázi záró The Physics Of Gridlock például még akár modernnek is mondható a zaklatott témákkal, és a hullámzó dinamikával. Gildenlöw a mihez tartás végett ide is pakolt egy szokatlan dolgot – váratlanul Tom Waits hangján szólal meg, majd franciául fejezi be a számot.
A zenekarfőnök néha már túlcsorduló szenvedélyessége szerencsére nem uralkodik el az anyagon. A francia rész persze már csak a nyelv sajátosságai miatt is fülledt, ám az énekrészekben nincs annyi színpadiasság. Ha korábban nem szembesültünk vele, most fogunk: Gildenlöw egy hangszerrel is képes jó dalt írni, nem csak vonósokkal, és masszív hangorkánnal. Ja igen, vonósok itt is vannak, a fel- és a levezetőben, és a Softly See Criesban, azonban ahogy a lemez egésze, ez is pőre, tiszta és végtelenül természetes.
Nem biztos, hogy éppen a Road Salt retroprogresszív koncepciója volt a legmegfelelőbb a Pain Of Salvation számára, viszont a zenekar olyan szerencsés helyzetben van, hogy mindannyi váltás után, most bármit csinálhat. Talán tisztességtelen az amúgy jól sikerült albummal szemben, hogy ennyire a jövőt nézzük, de a karrierjükben most következik a legizgalmasabb szakasz. Vajon egyszer kipukkad ez a fanatikus közönség által telefújt Gildenlöw-lufi, vagy nem is lufiról van szó, és ez a svéd faszi a XXI. század egyik legtehetségesebb zeneszerzőjeként vonul be a történelembe?
A teljes lemez meghallgatható itt:
A lemez megvásárolható a Bookline.hu-n.
