Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Van nekünk ugye ez a klipmegosztás rovatunk, amiben hétről hétre összeválogatunk egy rakás új videót, jót, rosszat, említésre méltót. A klipek továbbra is özönlenek, de rengeteg dal, ep, lemez is érkezik a szerkesztőségbe, amiknek külön posztban nem tudunk helyet szorítani, viszont emiatt folyamatos lelkiismeret-furdalást okoznak, hogy meg sem említjük őket. Ezért hát most így, az év elején fogtuk magunkat, és beindítjuk a dalmegosztás rovatunkat, amibe mindig a legfrissebb anyagokat pakoljuk bele, legyen az magyar vagy külföldi, és a klipmegosztáshoz hasonlóan némileg véleményezzük is őket. Az első ilyen ráadásul most rendhagyó is, ugyanis az elmúlt hónapokban annyi magyar anyagot kaptunk, ami miatt most csak hazai cuccok kerültek a válogatásba. Jó zenehallgatást!
The Bras - Already Tomorrow EP
A Bras zenekart akár Parov Stelar magyarországi helytartójaként is jellemezhetnénk, hiszen alapvetően egy tánczenei alapokra építkező electroswing formációról beszélünk, akik az új EP-jükön kicsit átlépnek a szokásos négynegyedes lüktetésen és olyan műfajokkal kísérleteznek, mint a drum and bass, glitch-hop vagy a dubstep. Abszolút el tudjuk képzelni, hogy a The Bras élőben biztosan nagyon hangulatos bulikat képes csinálni, de ez a kortárs elektronikus tánczenébe öltött jazz és népzene már erősen szavatosságát vesztette, és az együttesnek nem igazán sikerül bármiféle újítás bemutatni a négy dal alatt. (sd)
Frozen Steak - We Gonna Need a Bigger Boat
Amikor posztmodern blueslemez tárggyal kaptunk emailt a Frozen Steak nevű párostól, először kicsit gyanakodva figyeltük, hogy na ez bizony tutira valami Black Keys-szerű garázsblues anyag lesz, és nem is tévedtünk. Már az első hallgatásnál megkapott minket az a hangulat, ami a korai Black Keys-lemezek (Rubber Factory, Thickfreakness, The Big Come Up) nyers hangzását idézi, zajongó torzításokkal, néhol pontatlan dobmenetekkel és karcos hangú énekléssel. A zenekar elmondása szerint a 12 feldolgozást (amik között találunk Bukka White, Robert Johnson és Gary Davis dalokat is) - a Wayfaring Stranger kivételével - kétszeri nekifutás alatt hozták össze és rögzítették. Mindenképpen hiánypótló kezdeményezés a Frozen Steak, és erősen ajánlott azoknak, akiknek a stadionrock felé tendáló Black Keys már túlságosan letisztult, és szívesebben hallgatnának újra felfedezett déli bluest a Duna deltájából. Ja, és a legjobb benne, hogy az egész ingyenes letölthető. (sd)
The Punch - Fragments EP
A Punch az angolszász indie boom egyik utolsó maradványa, ami még egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lehetne még mindig izgalmat találni a brit gitárzenében. A Shouldn't Have mondjuk le sem tagadhatná a korai Arctic Monkeys hatását, ahogyan a Chanel pedig érezni Alex Turnerék Humbugjának illatát, de úgy alapvetően mind a négy dal olyan, mintha egy AM-tribute zenekar megunta volna a példaképek számainak játszását, ezért saját dalok írásába kezdtek, de azért túl messzire ők sem akartak merészkedni. Rossz emiatt a Fragments? Egyáltalán nem, sőt, néhol kifejezetten vagány az együttes hangzása és néhol egyenesen szétrobban az egész a felgyülemlett energiától, ami mindenképpen dicsérendő, legközelebbre viszont már érdemes kialakítani valami egyediséget is, de ez azért kezdésnek már egész jó. (sd)
Vészkijárat - Váljon valóra EP
A Vészkijáratot hallgatva olyan érzésünk van, mintha az Alvin és a Mókusok óta semmi sem történt volna itthon a műfajon belül. Bántóan közhelyes világmegváltó szövegek, jellegtelen ének és állandó csapkodás punkdobolás címen. Mindenki nyugodtan döntse el magában, hogy a Sum 41, az MxPx vagy éppen a Lagwagon jut-e az eszébe az EP hallatán, de az garantált, hogy az énekes hangja legalább annyira fülsértő, mint amennyire ócskán szól a duplázó. Az olyan sorokért, mint a Rosseb című számban hallható: "kicsit le kéne pihenni / az összes gondot elfeledni / csak a jóra emlékezni / és az összes szart elásni"-részért pedig polgári peres úton fogunk elégtételt venni. (sd)
ZOO - Barátaim az űrben EP
Szereted az olyan zenét a Petőfi Rádióban, aminek hallatán azt mondod: "na, hátha ezután jön valami jó is", majd a dal végeztével egy momentumot nem tudsz belőle felidézni? A ZOO például pont ilyen, mézes-mázas tingli-tangli, amit például tökre bejöhet a nyolcéves kisgyerekeknek meg a menopauza előtt álló szingliknek, de egyszerűen képtelenek vagyunk egy pozitív dolgot is mondani az EP-ről, azon kívül, hogy tökéletesen illeszkedik a semmitmondó hazai második ligás alternatív zenekarok közé, akik egyszer még akár a Pannónia Fesztiválon is felférnek délután háromkor valamelyik kolbászos stand melletti színpadra. (sd)
Nicky Csé - Gorgorothpopcorn EP
"Szar volt már a semmittevés, így a debütáló Punci LP után Nicky Csé összerakott egy kislemezt. A matéria a Gorgorothpopcorn címet kapta a fordított keresztségben. A szűkgatyás rapper most sem hazudtolja meg önmagát: a black metal bűvöletében született anyag rövid, és kiakasztó. Mindjárt a kezdő szerzemény egy rendhagyó átirat Péterfi Bori ártatlan La Bambájából, ahol a refrénben elhangzik a nagyszerű „Hajolj rá a faszomra” sor. Van még trollkodós, puncinyalós, meg farkasemberes is, de inkább hallgassátok, mint olvassátok." A Nicky Csé név mögött álló volt olyan kedves, és egyesszám harmadik személyben írt magáról promocikket, ezért nekünk legalább a felvezetéssel nem kell törődnünk. Az összes itt szereplő zene közül kétségtelenül, hogy a fantasztikus című Gorgorothpopcorn a legbizarrabb, amihez hasonlóval nem találkozunk mindennap. Nicky Csét Facebookján a kommentelők előszeretettel hívják az egyszemélyes magyar Odd Future-nek, és annyiban tényleg helytálló, hogy honi hiphophoz képest nagyon beteg mind az öt dalnak a szövege, zeneileg pedig tényleg fel lehet fedezni Tyler, The Creator hatását, bár annyira ócska a hangzás, mintha valami 6-8 évvel ezelőtti Fruity Loops próbaverziójával csinálták volna. Nicky Csé esetében felejtsük is el a flow kifejezést, mert egyszerűen ilyen nála nem létezik, van viszont egy csomó elképesztően offenzív, drogos utalásokkal teli, néhol már zavarba ejtően súlyos sor, amik miatt mégis végigpörög az EP. Külön ki kell emelni a Prolikirálynőt, ami egy szerelmi vallomás a Barátok Köztös Kiss Ramónához vagy a La Bambát, ami egy Péterfy Bori-dal széterőszakolt újragondolása. Jó ízlésű ismerősöknek biztosan nem fogom mutogatni ezt az EP-t, de az olyan sorokat, mint a "ha a mélytorok is megy, csak a kapcsolatunk mélyül" vagy "nem tudom miért, de Lana Del Rey óta, punci ízű lett, minden Pepsi kóla" azért én szépen felírtam magamnak. (sd)
Cadik - Alma
Még decemberben jelent meg Cadik Alma című, latin hangulatú nagylemeze, ahol a DJ-producer a spanyol gitárt és társait vegyíti a hiphoppal, a közreműködők között pedig feltűnik Sena az Irie Maffiából, Saiid az Akkezdet Phiaiból, Mango és Dizko Stu illetve a tengerentúlról Willie Evans Jr. Nem az a tipikusan könnyen fogyasztható album, azonban aki vevő a kísérletezős absztrakt hiphopra, és aki kíváncsi egy nemzetközi színvonalú magyar produkcióra, annak feltétlenül ajánljuk, hogy hallgasson bele a lemezbe. (sd)
Fine Cut Bodies & Fink - Route
Annyiban kilóg ez a dal a többi közül, hogy Fink és Fine Cut Bodies 2004-ben készítette ezt a dalt, de azóta sehol sem jelent meg, és most a Soundcloudról bárki számára ingye. letölthető a leginkább melankolikus downtempóra hajazó Route. (sd)
Mongoose ft. Fantom - Supabeat
Az előző dallal ellentétben a Supabeat már inkább egy partyorientált gettó glitch szerzemény, amit a 2012-es magyar klipes listánkon is szereplő Mongoose készített MC Fantommal, ráadásul ezt is letöltheti bárki ingyen. (sd)
Vesztegzár - Gyűlölet és harag
A komáromi Vesztegzárnak tavaly decemberben jelent meg az első nagylemeze, amit a Moby Dick-es Smici stúdiójában rögzítettek. Ezzel kb. el is mondtuk, hogy a Vesztegzár thrash metalt játszik, ráadásul egyáltalán nem is rosszul. A Gyűlölet és harag című dal teljesen megfelel a műfaji elvárásoknak, bár a hangzás inkább old school, és nem viszi le az ember fejét, mint ahogy egy új Exodus- vagy Overkill-lemez szokta. (dg)
Effrontery - Enslaved Soul
Az Effrontery sem nélkülözi a thrash hatásokat, de ez már inkább komplex death metal, a hangzás pedig ennek megfelelően sokkal letisztultabb, mint a Vesztegzárnál, de ehhez a műfajhoz ez illik. A némi skandináv ízt is hordozó Enslaved Soulról sem feltétlen állapítaná meg az ember, hogy magyar produkcióról van szó. A martfűi csapat teljesen élvezhető metálprodukciót rakott le az asztalra, ami jól jöhet, ha éppen unjuk mondjuk a Death-összest, de azért a műfajból nem szeretnénk kilépni. (dg)
