2013.09.25. 10:00 – raffera

Elton John ellen tiltakoznak az orosz szülők

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Elton-John.jpgEgy orosz szülőket tömörítő közép-uráli egyesület heves tiltakozásba kezdett, amikor megtudták, hogy a nyíltan homoszexuális Elton John koncertezni készül hazájukban. Egyenesen Vlagyimir Putyinig mentek, arra kérve az elnököt, hogy törölje a brit előadó fellépéseit, mivel azok szerintük megsértik az országban érvényes meleg propaganda tilalmának törvényét. Nyílt levelükben azt is leírták, hogy John azért jön Oroszországba, hogy támogassa a helyi meleg közösségeket, és ezzel pedig megsérti a gyermekvédelemről szóló szabályozásokat is. John egyébként nemrég a Guardiannek adott interjújában pont arra emlékezett vissza, hogyan szexelt egy tolmáccsal a moszkvai háztetőkön az 1979-es szovjet turnéja alatt, de a közelgő decemberi orosz koncertekről (egy lesz Moszkvában, egy pedig Kazanyban) is nyilatkozott. Elmondta, hogy nem hagyhatja magára az ottani melegeket, muszáj odamennie és támogatnia őket, még akkor is, ha nem tudja, mi fog végül történni. A zenészek közül egyébként többen is tiltakoztak már a törvény ellen, köztük például Lady Gaga és Madonna, de Cher is mondott már le fellépést a szabályozás miatt. Emberi jogi aktivisták szerint a törvény csak ösztönzi az embereket a melegek elleni bűncselekmények elkövetésére, az országban végzett felmérés szerint az oroszok 40%-a gondolja azt, hogy a homoszexuálisoknak orvosi segítségre van szüksége.


pop hír oroszország elton john



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása