2016.08.05. 17:29 – dankógábor

Feloszlik a Dillinger Escape Plan

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dep-pressshot-2016.jpg

A híreket figyelő Dillinger Escape Plan-rajongók most biztos értetlenül néznek, mivel hamarosan jön a zenekar új nagylemeze, de Ben Weinman gitáros egy interjúban bejelentette, hogy a megjelenést követő turnék után, a 20. évfordulójukon feloszlanak. A zenész elmondta, hogy sosem volt népszerűbb a zenekar, mint jelenleg, de nem akar ebbe az egészbe belefáradni, és negyven évesen már nem feltétlen akar olyan gyorsan élni, mint régebben. Lassítani pedig emiatt nem fogják a Dillinger Escape Plan tempóját, szóval inkább feloszlanak, a csúcson abbahagyva a játékot. A vég viszont nem most lesz hirtelen, még körbekoncertezik a világot, a teljes 2017 ebből fog számukra állni, szóval még nem tudják melyik lesz az a bizonyos búcsúkoncert. Előtte pedig, október 14-én jön a Dissociation című (ezek szerint) búcsúlemez, amiről az első dal valóban nem azt mutatja, mintha öregesebb tempóra váltottak volna. Ez alább hallható is:


metál hardcore hír dillinger escape plan mathcoore



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása