Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Metaldays egy ideje már megy Szlovéniában. Ezen a néven is negyedszer rendezték meg idén, de elődje, a Metalcamp is megélt kilenc évet Tolminban, a szlovén Alpok lélegzetelállító hegyei között. Tényleg azok, főleg annak, akik nem találtak már szállást a kisvárosban, és mondjuk Nova Gorica felől toppannak be a tolmini völgybe, meglátva a Júliai-Alpok sziklás csúcsait. Maga a fesztivál a Tolminka és Soča folyók találkozásánál van egy nem túl nagy területen, két stranddal, két színpaddal, de az utóbbiból jövőre lesz még egy a feltörekvő zenekarok számára. (Fotók: Juhász Edina)
A fesztivál ötnapos, és furcsa mód ebben a hétvége nincs benne, hétfőtől péntekig tart a buli. Talán emiatt is volt, hogy a környéken még három nappal a vége után is sok fesztiválozóval lehetett találkozni, akik a munkanapokon buliztak, szombat és vasárnap pedig irány a hegyek, vagy a nagyjából egyórányi autózásra lévő olasz tengerpart.
A fesztiválon ezen kívül is volt még pár furcsaság:
- Szinte minden angolul volt csak kiírva, szlovénul maximum csak apró betűvel. Maga a fesztivál is csak angolul kommunikált a látogatókkal, minden hivatalos információ ezen a nyelven jött a kivetítőkről, a honlapról és a Facebookról is, ráadásul alapból angolul szóltak az emberhez is általában, ha mondjuk sört akart venni.
- Nagyon drága ez az összesen 12 ezer emberre tervezett fesztivál. Az, hogy mondjuk osztrák árakon van az ital (egy euró per deci a sör, plusz a pohár), semmi ahhoz képest, hogy az ételt még annál is drágábban adják. A 2017-es rendezvényre egyébként 135 euróért (kb. 42 ezer forintért) lehet jelenleg belépőt venni, extra kedvezményesen. Ebben benne van a kemping, a kártyás fizetés depozitja és szervizdíja, ingyenes telefontöltés, füldugó, információs füzet és melegvizes zuhanyzó. Erre tíz eurót rádobva még egy fesztiválpólót is kap az ember. Szóval maga a belépő nem is olyan vészes jelenleg még, főleg ha tudja az ember mit kap érte. Egyébként most még csak Dorót és az Opeth-et jelentették be a nagyobb nevek közül. „Még csak…” Ez az infó konkrétan már a fesztivál alatt ott volt a kivetítőn.
- Ha már kivetítő. Először furcsa volt ez az álló elrendezés a nagyszínpad két szélén, de aztán kifejezetten megszerettük. Sokkal logikusabb a vertikálisan elhelyezkedő zenészeket egy vertikális kivetítőn mutogatni, hátrébbről is jobban lehetett így látni mi van a színpadon.
- Furcsaság lehet még, hogy a minden nap lezúduló özönvíz elől senki nem menekült, inkább tiszta sarasan csapatták tovább a színpad előtt, ahol a szervezők először hagytak egy kis dagonyát, majd beszórták faforgáccsal a mocsarat, hogy azt lehessen megállás nélkül hajigálni egymásra a koncertek alatt. Az tuti, hogy nem ez a fesztiválimidzs lenne az itthoni marketingesek álma. Szép, pláne tiszta ember kevés volt rajta.
A fellépők már nem voltak furcsák. Hacsak az nem, hogy itt tényleg komolyan vették a metálfesztivál stílusmegjelölést. Csak apró kilengések voltak a rock irányába, de amúgy a zúzás ment kegyetlenül öt napon át. Ebből mi négyet voltunk ott, és láttunk pár zenekart. Volt amiket teljesen, volt amit félig, volt amibe csak belenéztünk.
Electric Wizard
A nihilista doom metal zenekar még világosban kezdte, de a klasszikus Dopethrone lemezükről származó Funeralopolis záródalt már sötétben fejezték be. Az okkult képeket, meztelen nőkkel teli sátánista szeánszokat mutató vetítés miatt persze jobb lett volna végig sötétség, de így is a fesztivál csúcskoncertjét adta az angol csapat. Amiben sajnos már nem játszik a zenekar hangzását nagyban meghatározó Tim Bagshaw basszusgitáros és Mark Greening dobos (ők a With The Deadben tolják Lee Dorian élő legendával), de természetesen itt volt az énekes-gitáros-főnök, Jus Oborn, aki a „Legalize Drugs And Murder” feliratú pólójában nyilatkoztatta ki a színpadon, hogy utál minket, meg úgy általában mindenkit. Látvány egyébként a pszichedelikus vetítésen kívül semmi nem volt, de olyan jól szóltak, hogy a kis napfényen kívül nem lehet belekötni a fellépésbe. A koncert egyébként annyira lassú doom metal volt, hogy a Funeralopolis végén lévő középtempó már rendesen punkos kapkodásnak hatott, de egyben klassz végjátéka is volt a bulinak a sok gerjedéssel és szó nélküli levonulással.
Napalm Death
A birminghami grindcore-zenekarról nagyjából mindent leírtunk a rockmaratonos fellépésükkor, de Tolminban is elég jó koncertet adtak ahhoz, hogy megemlítsük őket. Egészen csodálatos, ahogy egy-egy akadémiai stílusú prédikálás után szétcsapják a közönséget. De ez a bekezdés már így is epikus hosszúságúra nyúlt a You Suffer című slágerükhöz képest, szóval elég csak annyi, hogy a Napalm Death-et bárhol, bármikor megnézném újra.
At The Gates
Őket is láttuk a Rockmaratonon. Ahhoz képest itt annyi volt a különbség, hogy előszedtek egy számot az 1992-es, The Red in the Sky Is Ours című debütáló lemezükről, illetve a Slaughter Of The Soul egyik instrumentálisát is elfélplaybackelték. Ráadásul olyan hangerővel szóltak, hogy az első sorokban az ember szemgolyója is berezonált tőle. És persze az sem volt mellékes, hogy Tomas Tompa Lindberg énekes rendkívül jókedvű volt, végig vigyorogva dumált, csókokat szórt a közönségbe, szaladozott, ez pedig átragadt a fesztiválozókra is, akik még nagyobb intenzitással szórták a faforgácsot egymásra.
Skindred
Ők kicsit kilógtak a fesztiválról ezzel a vigyorgós reggae-metáljukkal, de az egyik legnagyobb ugrálás is rájuk volt. Mást ugye nem is nagyon lehet a groove-alapú zenéjükre csinálni. Meg ugye ki gondolta volna, hogy egy ennyire trve metálfesztiválon Justin Biebert, meg trapes ütemeket fog hallani az ember. Szóval az angolok nagy bulit csináltak, de ők kb. mindenhol azt csinálnak.
Marduk
Utánuk jött a Marduk, elég nagy kontrasztként, ami olyan volt, mintha a Skindredről ittragadt embereket velük akarták volna legyalulni. Semmi mást nem csinált a svéd black metal zenekar, csak szétcsépelte az ember fejét. Kilencven százalékban csak blastbeat ment, az énekes támadóállásban befeszített középen, leordította az emberek fejét, utána meg már csak azon lehetett mókázni, ahogy fáradtan ballagnak be a pandák az öltözőbe. A színpadra egyébként még kifestetlenül mentek fel, sőt, ők álltak be, aztán eltűntek egy kicsit, majd fehérre mázolva tértek vissza. Így már kevésbé volt gonosz, mintha harckocsiról lövöldözve mentek volna a színpadra, de mindent nem lehet.
Horna
A Marduk sem a változatosság etalonja, de a finn Horna tényleg szinte csak a cséphadarót tolta a színpadról. Ők a black metal még primitívebb ágát tolják, az ütemváltás pedig olyan botrány lenne náluk, mintha valamelyikük hirtelen papnak állna. Az énekes is olyan kemény volt, hogy mikor véletlenül rendesen álló keresztet hajtogatott a mikrofonállványból, gyorsan fejbe is baszta magát vele, nehogy már valaki rosszat gondoljon róla. Egyébként olyan fél óráig elment, amit a három motoros egyenruhás, a Marduknál is viccesebben kifestett finn művelt, főleg, hogy a fesztivál kisebbik színpada még a nagyobbnál is jobban szólt.
Bury Tomorrow
Lehet emiatt is volt jobban élvezhető még számomra is az angol Bury Tomorrow, aki amúgy az általam nem igazán kedvelt ordítok, aztán énekelek fajta metalcore-t játsszák. Ezt viszont profin, mindent úgy, ahogy az meg van írva, igaz, két énekessel. A durvábbik hangnak nincs amúgy kezében hangszer, így kicsit olyan téblábolósan is járkál-fel alá, miközben az egyik gitáros próbálkozik a magas hangokkal. A közönséget viszont elszippantotta a Devildriver, így elég családias, kényelmes lett a buli a kisszínpadnál.
Devildriver
Sosem szerettem Dez Fafara Devildriver projektjét, amit a Coal Chamber földbe állása után alapított az énekes. Már az indulásnál is teljesen jellegtelen keménykedés volt, ami a mai napig nem változott. Ők azt hiszik, hogy betyárosan odabasznak ezzel az általuk képzelt death-es groove metallal, de ez csak nyöszörgés. Mintha a szegény ember Lamb Of Godja lenne, csak a jó (jobb) riffeket lecserélték volna pózra. Teljesen felejthető!
Kreator
A német thrash-legendákon voltak a legtöbben a fesztiválon. Itt senki nem lustult a sátorban, pancsolt a vízben, hanem veszettül csipegetett a nagyszínpad előtt. A Kreator egyből az elején lőtt egy nagy adag konfettit a közönségre, sőt, még az intró alatt jelzőfáklyát tartó emberekkel is feldobták a látványt, amúgy meg csak a németes darálás ment, szépen elosztva a 17 játszott dalt a teljes életműből. Egyébként a német ajkú közönség képviseltette magát a legnagyobb számban a fesztiválon, így nem csoda, ha a Kreatort ilyen nagy üdvrivalgás fogadta.
Exodus
És ha már thrash, akkor belenéztünk az Exodusba is, akik úgy mutatták meg, hogy hol is van éppen Gary Holt gitáros, hogy belekezdtek a Slayer Reign In Blood dalába. Persze biztosítottak mindenkit, hogy Holt vissza fog térni, amint a Slayer befejezi a turnézást. Addig pedig, amíg ő pénzt keres, a saját zenekarában Kragen Lum helyettesíti.
A fesztiválra egyébként a Cattle Decapitation koncertjére értünk oda, ami eléggé mélyvíz volt felvezetésnek ezzel az ultrakomplex deathgrinddal, de bejött. Vagy 20 percig. Az egész programsorozatot pedig a Blind Guardian zárta volna számunkra, de az annyira unalmas és jellegtelen volt (tudom, ők nagy sztárok ebben a szimfonikus power metalban), hogy inkább a fentebb már taglalt Hornával hagytuk ott a bulit.
Nagyjából ők léptek fel amúgy az öt nap alatt:
At the Gates, Blind Guardian, Testament, Between the Buried and Me, Cattle Decapitation, Dark Funeral, Delain, Die Apokalyptischen Reiter, Dragonforce, Dying Fetus, Electric Wizard, Exodus, Gloryhammer, Graveyard, Immolation, Incantation, Marduk, Melechesh, Obscura, Skálmöld, Skindred, Bury Tomorrow, Gama Bomb, Gutalax, Horna, Jess Cox (Tygers of Pan Tang), Monolithe, Orphaned Land, Rise of the Northstar, Rosetta, Septicflesh, Skyforger, The Stone, Valkyrja, Cryptex, Dead Label, Dirge, Double Crush Syndrome, Drakum, Gloryful, Hackneyed, Infernal Tenebra, Larceny, Little Dead Bertha, Nameless Day Ritual, Nightmare, Obscurity, Painful, Penitenziagite, Sarcasm, The Canyon Observer, Victims of Creation, Weeping Silence, Blaze of Sorrow, Dead End, Deserted Fear, Elferya, Enthrope, Eruption, Fleshdoll, Fogalord, Halo Creation, Howling in the Fog, Jioda, Kain, Layment, Mist, Morana, Morywa, Mynded, Na Cruithne, Nemost, Nolentia, Retrace My Fragments, Sabaium, Sanity’s Rage, Sarcom, Scarred, Seduced
Szóval ez lehet amolyan kis Wacken vagy kis Hellfest is, ahol nem feltétlen veted magad a mélybe valamelyik szikláról amiatt, hogy nem tudod mit nézzél meg az egyszerre színpadon lévő jó zenekarok közül. Jövőre egyébként ötéves lesz a Metaldays, és valami nagy durranást akarnak rá. Ahogy írtam, lesz ugye plusz egy színpad, de inkább nagyobb neveket sejtetnek, bár az is igaz, hogy területet bővíteni itt nem tudnak, maximum, ha elhordják az egyik hegyet. Szóval jövőre is 12 ezer ember fog bulizni a szlovén Alpokban, nem lehetetlen, hogy velünk együtt.
A teljes galériánk:
Az utazást a Monster Energy támogatta:
