2013.03.13. 12:00 – [MTI]

Meghalt Peter Banks, a Yes első gitárosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

p_banks_by_glen_dicrocco_1.jpgMeghalt Peter Banks, a progresszív rockot játszó brit Yes zenekar első gitárosa. Hatvanöt évesen érte a halál londoni otthonában. A zenész honlapján megjelent közlemény szerint Banks március 7-én halt meg, ám erről napokig nem tudott senki, mivel csak azután kezdték keresni, hogy nem jelent meg egy stúdiófelvételen. Halálának okáról nem szól a közlemény, de a Wikipedia szerint szívinfarktust kapott. Banks az 1968-ban alakult Yes alapítói között volt olyannyira, hogy ő adta a zenekar nevét. Ugyanakkor csak az első két lemezen játszott, mert zenei és személyes nézeteltérések miatt távozott az együttesből. Megalapította a Flash nevű formációt, amely három sikeres lemezt alkotott. Utána újabb zenekart hozott létre Empire névvel. Pályafutása alatt öt szólólemeze jelent meg.


rock hír yes peter banks



süti beállítások módosítása