2014.03.18. 10:09 – Lángoló

Toy-koncert pénteken a Dürerben

a horrors tagjai szerint ők az egyik legizgalmasabb zenekar mostanában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A világon legalább kilenc zenei projekt fut – vagy futott már – Toy név alatt, de közülük kétségkívül a brightoni ötösfogat a leghíresebb és egyben legígéretesebb is. A zenekar alig pár hónapja, tavaly decemberben jelentette meg második, Join the Dots című lemezét, amivel most Magyarországra is eljutnak. Az együttes 2010-ben alakult a Joe Lean & the Jing Jang Jong nevű indie csapat romjain, élén pedig az a Tom Dougall énekel és gitározik, aki a Pipettes nevű lányzenekarból is ismert Rose Elinor Dougall öccse. Címnélküli debütlemezük megjelenésének évében, 2012-ben az NME már a legjobb új bandák egyikeként írt róluk, a zeneileg némileg rokon Horrors tagjai pedig az egyik legizgalmasabb zenekarként hivatkoztak a Toyra. Nem véletlenül, hiszen a sajátos hangzásvilágú dalaikban egyszerre keveredik a shoegaze, a krautrock, a szintigazdag new wave és a pszichedélia. Hogy hogyan működik mindez élőben, az március 21-én, péntek este a Dürer kertben kiderül. Az előzenekar a magyar Punch lesz, akik nagyon szeretik az Arctic Monkeyst, ez hallatszik is rajtuk.


pop rock hír toy



süti beállítások módosítása