Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
.jpg)
Isten Háta Mögött, Jazzékiel @ A38 Hajó, 2009.11.06.
Van abban valami megnyugtató, amikor megérkezel péntek éjjel egy olyan buliba, ahol a zenekaroktól viszonylag távol áll a klasszikus közönségugráltatós-buliztatós zene és mentalitás is, és mégis teltházközeli embertömeg vár, köztük igen sok fiatallal. Ezeket a zenekarokat ugyanis inkább meghallgatni járunk, és ha Magyarisztánban diszkóütemek nélkül ilyen tömeget boronálsz össze, akkor a helyzet az, hogy tényleg jó vagy.
Infrastrukturális illetve bürokratikus problémák kissé körülményes megoldása után aztán esély nyílik belülről szemlélni a tömeget, kezdeti kétségbeesések után, hogy sehol egy cool-listás, jön a későbbi szomorú meglepetés, hogy a Doomsday Funkot pont sikerült lekésni. A Jazzékiel kalandos életű legújabb nagylemeze (Holy Shit) azon túl, hogy messze a legjobb design-nal rendelkező kiadvány az elmúlt uszkve 5 évből, nagyon helyesen továbbmegy a bár-jazz-költőiség vonalon kísérletezve, mint a korábbi anyagaik. Ennek egyenesági következménye, hogy nincs a lemezen olyan és úgy polírozott instant sláger, mint a kaféfavorizált Utolsó lemezlovag - ami láthatólag szándékos koncepció. Ehhez mérten az élő produkció is átgondolt, és jobbára kompromisszummentes, a lassan földbeépítő nyitány a tökéletes hangzással párosulva élvezetes egy órát előlegez meg. És nem csap be - a hangulat végig valamiféle bármelyik irányba ellökhető, teljesen instabil egyensúlyhoz hasonlít, a frontember Fürge pedig mára egy az egyben a sajátjáva tette a zenekart. Szövegei legnagyobb részt egyszerűen zseniálisak, leírva és élőben is működnek - reméljük inkább rövidebb mint hosszabb időn belül felfedzik maguknak a tizensokéve ugyanazokat a szövegírókat bálványozó véleményisták. Az ő színpadi jelenléte tesz hozzá a legtöbbet ahhoz a félig elfolytott dühhöz, ami az utóbbi időben a jazzékiel koncerteket jellemzi és teszi különlegessé. Anélkül, hogy túlzottan belemennénk olyan fölöslegesen mélykedő eszmefuttatásokba, hogy végülis a késő húszas-kora harmincas éveit budapesten végigszívó generáció frusztrációja vegyül a Jazzékielben, mindenképp érdemes kiemelni, hogy ebben a zenekarban bizony az a kiváló, hogy magabiztosan hoz új, illetve máshogyan megfogalmazott, hiteles korszellemet a magyar alternatív ki tudja mióta igen belterjes, felszínes és erősen elhasznált színterébe.
Ehhez hozzátenni nemigen, másfelé vinni viszont kiválóan tud az Isten Háta Mögött, amiről lapunkban is, és máshol is, milliószor elmondták már azt amit összvissz érdemes és lehet: fantasztikus. Nehéz nekik rossz vagy jó tracklistet összetenni, merthát be kell látni, hogy a dalok inkább saját magukon belül változatosak, mint sokaságot alkotva, és a legendás kiszámíthatlanság maga meg szintén kiszámítható tud lenni önmagában nézve. Ezért hát a ráadásra már érezhetően elfárad a tömeg, hiába, egy óra dara-ritmusdara-groove-leállás-ritmusdara-kiállás-szorkettő-szorgyökhárom formulák igénybeveszik annyira a hallgató koncentrációját, hogy egy óra közel elég, másfél óra meg már éppen sok legyen belőle. Ezzel együtt egy iszonyatos erővel megszólaló, profi koncertet kaptunk, a számközi teljesen valószínűtlen közjátékokkal együtt - "..miii? A Mária dala után képes vagy azt mondani, hogy valami népszerűűűt?"
(Képek: Jóni Betti)
