2010.07.05. 08:27 – lánggitár

Lopott a Led Zeppelin

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Minden valószínűség szerint a Jimmy Page-nek, a Led Zeppelin gitárosának fizetni kell amiatt, mert több mint negyven évvel ezelőtt felhasználta egy Jake Holmes nevű amerikai folkénekes dalának alapjait a Dazed and confused című számhoz, ami nem is lenne baj, de Page csak saját magát tüntette fel, mint szerzőt. Aki esetleg kételkedne a plágiumban, az hallgassa meg ezt a dalt, majd utána a Led Zeppelin változatát. Igazából a lopás mindig is nyilvánvaló volt, csak a jelenleg 70 éves Holmes valamiért nem perelt eddig. Most viszont 150 ezer dollárt követel, amit nehéz lenne nem megkapnia a nyilvánvalóság miatt. (Azt viszont nem hisszük, hogy ez az összeg nagyon földhöz vágná a Page-et.) A dalt egyébként a Zeppelin-gitáros már a yardbirdsös időkben átvette, kicsit változtatott rajta, rakott bele egy nagy jammelős részt, de csak a Yardbirds utódjának számító Led Zeppelinben rögzítette lemezre, illetve játszotta akár 25 percre is elnyújtva a koncerteken. A legendás rockzenekar mellesleg mindig is híres volt a kölcsönvett dalairól, nyertek is ellenük plágiumpert, de az csupán egy eset abból a sokból, amiket az évek során még lemezre is válogattak lelkes rajongók, vagy ellenfelek. Konkrétan a leghíresebb daluk, a Stairway to Heaven fő motívumát is máshonnan vették kölcsön egyesek szerint.


rock hír led zeppelin



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása