2010.09.17. 08:50 – lánggitár

Megint feloszlik a Faith No More

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ugyan a tavalyi újjáalakulás óta beszélték erre-arra, hogy talán egy lemez is belefér, de most a Faith No More zenészei úgy döntöttek, hogy mégsem folytatják tovább, inkább másodszor is feloszlanak. Roddy Bottum billentyűs jó ötletnek tartotta az új albumot, de ahogy fogalmazott, a dolgok ennél kissé bonyolultabbak. Nagyon furcsa volt számukra ilyen hosszú idő után összeállni, és eredetileg is kizárólag koncertezésről volt szó, szóval lényegében csak maradtak a tervnél. Utolsó koncertjük december ötödikén lesz Santiagóban, Chilében, és elvileg ezt rögzítik is egy későbbi DVD számára, de erről nincs semmilyen hivatalos információ. Egyébként a feloszlás után minden tag visszatér a saját félbehagyott projektjéhez, mi pedig, már csak mennyiségi alapon is, valószínűleg Mike Patton kismillió kollaborációjáról fogunk hallani a legtöbbet. (A képen a Faith No More énekese, dobosa és basszusgitárosa látható tavaly Isztambulban.)


rock hír faith no more



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása