Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
The Vaccines – What Did You Expect From The Vaccines?
(Columbia)
Épp egy hete okoskodtam a gitárzene helyzetéről a Strokes negyedik lemezével kapcsolatban. Aki lusta elolvasni, annak gyorsan összefoglalom: gyorsan változó trendek, épp totálisan elérdektelenedett indie-rock-színtér, mindent letarol az elektronika, szükség van egy új hősre. Az új hőst természetesen általában a sajátjai felé legalább két hétig végletekig elkötelezett NME szokta a legnagyobb elánnal kutatni, és ennek a kutatásnak az aktuális eredménye a Vaccines, amit jó szokásuk szerint már bemutatkozó lemezük megjelenése előtt jóval sikerült kikiáltani a brit gitárzene megmentőjének.
A helyzet kicsit emlékeztet arra a jelenségre, amikor Lionel Messiig tényleg minden egyenes rúgásokra képes argentin focistára rásütötték gyorsan, hogy itt az új Maradona, akik aztán a fokozott elvárások okozta nyomás miatt tisztességes karrier helyett megalázva távoztak minden nagyobb csapattól. Merthogy a Vaccines egy teljesen jó zenekar, mivel nem csak jó helyről lopnak (Clash, Jesus and Mary Chain, különböző surf rockok), de dalokat is tudnak írni, sőt, ha ez nem lenne elég, még azt is tudják, hogy ezeknek az egyszerű, hol jókedvű, hol keserédes, de általában jól táncolható daloknak mikor kell véget érnie.
A nyitó Wreckin' Bar (Ra Ra Ra)-t például minden házibuli kötelező kellékévé tenném, egy perc húsz másodpercbe egyszerűen nem lehet több ereszdelahajamatot belesűríteni, ugyanez a kategória a Norgaard, és az ezeket körülölelő visszafogottabb tételek is egytől egyig működnek, külön kiemelve a Post Break-up Sex – Under My Thumb kettőst a lemez második felén, amik simán a korai Interpol legjobb pillanatait idézik.
A What Did You Expect From The Vaccines? címet akár a zenekart korán körülajnározó zenemédiának is fel lehet tenni. Mert itt most egy jó zenekarról van szó, de hiányzik belőlük az a megragadható egyéniség, ami tíz éve a Strokesban például megvolt, és ami elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki tényleg újra megmentse a gitárzenét. A focis problémára visszatérve, pontosan azt érzi az ember, mint az új Maradonának kikiáltott játékosok kibontakozása közben: jó ez, és nagyon könnyedén meg is lehet szeretni, de itt most az ember Maradonát várt, és az általa magasan hagyott léc környékén sincs a fiatal tehetség. Na pont ennyire van messze a Vaccines attól, hogy ők legyenek A Megmentők.
