Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Trivium – In Waves
(Roadrunner/mTon)
Már évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy ha valamelyik metálzenekar még egyszer katonás, indulószerű introval kezdi a lemezét, azon nyomban kihajítom a francba az egészet. A Trivium képes volt így kezdeni az új albumát, amire csak annyi mentsége van, hogy belekevert egy kis zongorát, ami nem kevésbé giccses és túlzó, mégis jelentheti, hogy nem feltétlenül sablonokat fogok hallani egymásra pakolva. Bár maradtam volna az terveimnél, és dobtam volna ki a lemezt!
Nincs azzal bajom, hogy a Trivium nagyon gyanúsan jó időzítéssel és fiatalon tűnt fel a metalcore hullám legelején, és azzal sem, hogy metálzenét játszanak, nekem azzal van a bajom, ha valakinek nincs fantáziája, pedig tehetsége igen. Ez a legbosszantóbb Matt Heafy (magyarán a Trivium) énekes/gitáros pályafutásában. Egyszerűen nem elég, ha valaki jó dalszerző, sőt elszánt, mert el kéne tudnia vonatkoztatni a saját kliséitől. Az tovább súlyosbít a helyzeten, hogy ezek a srácok jól, pontosan zenélnek, ezt a koncertjeik is bizonyítják, ennek ellenére sincs meg bennük a fiatalságukból jó eséllyel következő reformáló hajlam.
Becsülettel végigrágtam magam a Trivium lemezein. Még odáig is eljutottam, hogy megneveztem a zenekar legjobb dalát, a Down From The Sky-t, a Shogunról. A zenekar persze most is akart egy ilyet írni (Built The Fall), de nem jött össze. Szóval nem lehet azt mondani, hogy nem ismerem őket, és talán éppen ez lehet a baj. A sok hallgatás után rájöttem, hogy a Trivium olyan, mintha gitárokkal játszanának Lady Gaga-számokat. Nem csak a görcsös megmutatni akarás ugyanaz, hanem az énekdallamok is. Még csak ez sem lenne baj, ha az ötödik szám után nem akarnék elaludni az unalomtól. Erre a zenekar még rátesz egy lapáttal, hiszen a bónuszok nélkül is bőven fárasztó lemezt több dallal kibővíti a luxus kiadásban. Ezek közül az egyik a döbbenetesen kiherélt Sepultura-feldolgozás, a Slave New World. Ez az utolsó csepp, szerencsére a lemez végén.
Állítólag a Trivium a közelmúltban a feloszlás szélére került, mivel túl hirtelen jött a siker, és állítólag rossz emberekkel dolgoztak. Egy ilyen periódus után különösen fájdalmas egy ilyen fantáziátlan és elhúzott cuccot kapni tőlük, hiszen mások ekkor szokták felszívni magukat, és kiköpni egy erős dühbombát. Ehelyett ugyanúgy megidézik a maidenes ikerdallamokat, a thrash riffelést, írnak önmagukban jó refréneket, tényleg mindent bevetnek, de négy album után már ugyanazzal a lendülettel robognak el mellettem a dalok, mint ahogy érkeznek.
Az In Waves egy szépen csomagolt termék, ami még külsőre jól is néz ki, de nincs benne tartalom, nincs miért ragaszkodni hozzá, pedig ezen a furcsa zenei piacon ragaszkodás nélkül nem él meg az ember. Nem véletlen, hogy manapság is a nagy öregek csinálnak teltházas csarnokturnékat, őket imádják, Istenként tisztelik. Lehet, hogy a Triviumot a kezdeti felhajtás még vitte előre, de most már ugyanaz a minőség nem éri el az ingerküszöböt, pedig a zenekar nem csinál semmit jobban, vagy rosszabbul.
A lemez megvásárolható a Bookline hálózatában.
