Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A nintendo-core kommerszebb, nyitottabb változatát játszó Enter Shikari már kétszer is járt Magyarországon. Mindkétszer fesztiválkörülmények között produkáltak kirobbanó műsort. A legutóbbi szigetes koncert alapján döbbenetes lehet ugyanez a produkció egy 7-800 fős klubban. Nemcsak az A38 közönségét féltjük előre, hanem a terem berendezését is. A Sziget-fellépésre nyilván sok külföldi is beáramlott, de remélhetőleg van annyi hazai rajongó is, amennyi hatalmas bulit csaphat. Az Enter Shikari stílusa nem írható le két szóban, van benne elektronikus zene, agresszív metál, hardcore és kisebb dózisokban sok-sok más hatás. A koncertre azért érdemes hamar érkezni, mert fellép még a szintén brit Your Demise, akik újsulis punk-hardcore-zenével melegítenek be, illetve jön még az idei év nagy felfedezése, az amerikai Letlive, akikre legnagyobb hatással a Glassjaw és az At The Drive-In volt, ennek megfelelően szintén színpadbontó műsorral készülnek. Mindez szeptember 13-án, kedden. Ennyi előre lelkendezés után pedig jöjjön egy kis zenei bemutató: