Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Megadeth - Th1rt3en
(Roadrunner)
A Metallicában az a legjobb, hogy Dave Mustaine-t megszopatták annak idején, ő meg dühből alapított egy másik zenekart, ami ugyan soha nem tudott a sokkal jobban menedzselt és futtatott kvázi tesó árnyékából kilépni, mégis nagyszerű albumokat tolt ki évről évre. Már az első, Killing Is My Business is jó volt, de a Peace Sells, a So Far, So Good és a Rust in Peace mindenkit meggyőzött arról, hogy a thrash metál nemcsak a Master of Puppetsről szól, és van élet úgy is egy zenekarban, hogy az énekeséről azt állítani, hogy van hangja, nagy botorság lenne. Mustaine és zenekara a kilencvenes években ért a csúcsra, a Rust in Peace, a Countdown to Extinction és a Youthanasia zseniális albumok, és még a Cryptic Writings is jó volt - kár, hogy a zenekarvezető drog- és alkoholfüggősége és a rockzenében fújkáló új szelek miatt a kétezres évekből csak nótákra lehet emlékezni, egész albumokra már csak nehezen, bár az Endgame egész pofás lett.
2010-ben Mustaine mellé visszatért a kis Dave, a bőgős Ellefson, és valami megint megindult a zenekar körül, ennek folyományaként jelent meg a Th1rt3en című új album, ami néhol a kilencvenes, néhol pedig még a nyolcvanas évek diadalmas éveit is felidézi a hallgatóban. A dalok ismét olyan szerkezetűek, mint a korábbi sikerek voltak, a szólók fantáziadúsak és érdekesek, Mustaine hangját meg mintha kicsivel mélyebbre vették volna, ami nagyon jót tett az album hangzásának. Az, hogy a hallgatóban feljönnek a régi szép emlékek, persze nem a véletlennek köszönhető. A zenekar a Roadrunnernek még lógott egy albummal, és ahelyett, hogy csak friss szerzeményeket toltak volna fel a korongra (már aki CD-n veszi a muzsikát manapság), számos darabot a múltból rángattak elő - ehhez az is hozzátartozik, hogy a kiadó és a zenekar között az utóbbi időben eléggé elmérgesedett a viszony.
Ilyen a Millennium of the Blind, ami még 1991-ben született, de az aranykorban egy albumra sem fért fel - pedig nem rossz nóta, csak egy kicsit hosszú. A Black Swan a Youthanasia és a United Abominations című lemezeken már megjelent bónusz trackként, most egy kicsit megpiszkálták, de pont olyan jó, mint korábban volt, tempós, headbangelhető metálhimnusz. A Deadly Nightsade riffjeit is a kilencvenes években írta a zenekar, úgy is szól, a refrénje pedig lefekvés előtt nem javallott, bár a basszuskiállás utána nagyon pöpec. A New World Order még 1991-ben született, a Never Dead pedig egy videójáték zenéjeként volt ismert, szóval van itt a múltból előkapott cucc bőven.
Ha ez alapján valaki azt hinné, hogy a lemez rossz, nagyon téved. A szövegek a szokásos politikai vonalat sem mellőzve igenis aktuálisak, a hangzással semmi baj nincs, nekem a dobos Shawn Drover személye a kakukktojás, Nick Menza vagy Jimmy DeGrasso játékát sokkal jobban szeretem és a zenéhez is jobban illene, de legyen ez az én bajom. A rajongók úgyis megveszik maguknak, őket nem kell kapacitálni, akik viszont még csak most ismerkednek a rockzenével, nyugodtan vágjanak bele, nem bánják meg.
A lemez megvásárolható a Bookline.hu-n.
