Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az AP hírügynökségnek tegnap eljuttatott közleményében Aretha Franklin arról számolt be, hogy idén nyáron esküvővel is megpecsételi hosszú ideje tartó kapcsolatát barátjával, William "Willie" Wilkersonnal. Az idén hetvenedik születésnapját ünneplő énekesnő és társa az ceremóniát Miami Beachen tervezik megtartani. Mindez azért is különösen jelentős, mert az énekesnőről alig több mint egy évvel ezelőtt még főleg egészségi állapota miatt lehetett sokat hallani, 2010 végén hasnyálmirigyrákkal operálták, ami miatt minden fellépést lemondta.
Tavaly év elején viszont már arról nyilatkozott, hogy voltaképpen gyógyultnak érzi magát, majd nem csak, hogy újra koncertezni kezdett, de korábban elmaradt fellépéseit is egytől egyig bepótolta. Mindezek után különösen bizakodásra okod adó információ, hogy minden idők jelentősebb soulénekesnője, az első nő, aki bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be, hetven évesen tervez férjhez menni a nyáron.
Aretha Franklin nyilatkozatába egyébként még némi humort is csempészett, amikor kategorikusan kijelentette, hogy esküvő lesz, viszont nem terhes.