Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Idén utoljára rendezik meg most hétvégén a Big Day Out utazófesztivál új-zélandi állomását. A szervező Ken West elmondta, hogy a rendezvény ausztrál helyszíneit ez nem érinti, azokat jövőre is megtartják, de az aucklandi bulit társadalmi, gazdasági és kulturális okokra hivatkozva nem folytatják. West szerint a fesztivál egyre többe került, miközben a közönség egyre kevesebbet szeretett volna fizetni, így folyamatosan csökkent a látogatók száma. Ezzel szemben viszont szaporodnak az országban a kisebb, családbarát fesztiválok, amik jóval olcsóbbak, több nem zenei programot kínálnak. A déli félteke legnagyobb utazófesztiválját egyébként nem csak Új-Zélandon nyomasztja a gazdasági válság, állítólag a bevételek csökkenése miatt kellett több állomásról is kihúzni például Kanye Westet.
A hírre egyébként rögtön reagált az aucklandi önkormányzat is, akik máris a Big Day Out pótlásán gondolkoznak, bár számukra is elgondolkodtató lehet, hogy a helyi zenekarokat már egyáltalán nem érdekelte, hogy fellépjenek a fesztiválon, mivel a sok kisebb rendezvényen jobban elérik a közönséget, mint ezen a nagy drága, és egyre kevesebb embert érdeklő gigabulin, aminek már csak az Ausztráliából való átszállítása is óriási összegeket emésztett fel.
Idén a fesztiválon olyan zenekarok lépnek fel, mint a Soundgarden, a Kasabian, a Noel Gallagher's High Flying Birds, a My Chemical Romance, a Röyksopp, a Cavalera Conspiracy, a Battles stb., az Odd Future-t pedig azért kellett kihúzni, mert új-zélandi aktivisták homofóbnak találták a rapcsapat szövegeit.
A Big Day Out egyébként 1992-ben indult Sydneyben, következő két évben csatlakozott hozzá még négy ausztrál helyszín, illetve az új-zélandi is. 1998-ban szünetet tartottak, de '99-től a mai napig működik, mint az ausztrál kontinens legnagyobb popzenei fesztiválja.