2012.02.23. 10:25 – [MTI] Lángoló Gitárok

Sting idén nyáron újra fellép Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nyolcadik magyarországi koncertjére készül Sting: a brit dalszerző-énekes, a Police egykori frontembere június 26-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában, ezúttal nem szimfonikus, hanem rockműsorával, amiben szólókarrierjének 25 évfordulója kapcsán legnagyobb slágereit gyűjtötte össze - közölte a szervező Live Nation.

A többszörös Grammy-díjas Sting (eredeti nevén Gordon Sumner) változatos és rendkívül sikeres karrierje során elképesztő mennyiségű slágerlistás dalt, számtalan elismerést és mintegy 100 millió eladott lemezt produkált. Az újhullám egyik meghatározó zenekarának, a Police-nak énekese és basszusgitárosa volt 1977 és 1983 között, társai Andy Summers gitáros és Stewart Copeland dobos voltak. Sting 1984-től zenél szólóban.

A most 60 éves művész 1985 óta tizenhárom albumot adott ki. Szólókarrierjének 25. évfordulóját tavaly ősszel két válogatásalbummal (25 Years, The Best of 25 Years) is megünnepelte. Sting 25 néven az iTuneson pedig már elérhető egy ingyenes iPad-alkalmazás is, amely többek között az énekes 60. születésnapján tartott jótékonysági koncert fellépőinek előadását, interjúkat, fotókat és zenei videókat tartalmaz.

Sting szólóban eddigi pályafutása során tíz Grammy-díjat nyert, valamint egy Golden Globe-, egy Emmy- és három Oscar-díj jelölést tudhat magáénak. Nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint az Every Breath You Take, az Englishman in New York, a Fragile, a Russians, az If I Ever Lose My Faith in You, a Fields of Gold vagy a Desert Rose.

Az elmúlt két évben Sting legnagyobb slágereinek szimfonikus átiratával turnézott szerte a világban, ami során a budapesti Sportarénában 2010-ben és 2011-ben is fellépett, tavaly a Budafoki Dohnányi Zenekar kíséretében.

Az énekes júniusban már nyolcadik alkalommal játszik a fővárosban: első magyarországi koncertje 1988-ban az Amnesty International turnéja során volt, amikor Peter Gabriellel, Bruce Springsteennel és Tracy Chapmannel a Népstadionban játszott. 2004-ben 250 ezer ember előtt lépett fel az ingyenes Kapcsolat koncerten a fővárosi Felvonulási téren.

Sting idén június 26-án 5 tagú zenekarával áll színpadra, aminek tagja állandó gitárosa, Dominic Miller, valamint Vinnie Colauita (dob), David Sancious (billentyűs hangszerek), Peter Tickell (elektromos hegedű) és Jo Lawry (ének).

A budapesti koncertre belépőkhöz elsőként a hivatalos Sting rajongói klub tagjai juthatnak február 24-én 10 órától.

A teljes körű jegyértékesítés február 27-én, délelőtt 10 órától indul a Live Nation oldalán keresztül, valamint a Ticketpro országos hálózatában. Bővebb információkat ezek hivatalos oldalain érdemes keresni, Sting teljes turnéjáról pedig a sting.com-on érdemes tájékozódni.


rock koncert hír program sting



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása