2012.05.09. 14:30 – Lángoló Gitárok

Tribal Maniak lehet az egyik ibizai rezidens DJ

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Mint azt pár napja megírtuk, május 8-án, vagyis tegnap dőlt el, hogy ki lesz az a hazai lemezlovas, aki a magyar jelentkezők közül versenyben maradhat azért, hogy a Burn Studios Residency program keretében valamelyik nagy ibizai klub rezidense lehessen az idei nyári szezonban. A hazai döntőn a zsűri egy erős mezőnyből Kövesdi Gábort, vagyis Tribal Maniaket választotta, így ő képviseli hazánkat a program utolsó fordulójában Ibizán. A lapozás után a döntő részletei, valamint a győztes rövid bemutatása olvasható.

A hazai Mix Off sikert aratott a szakmai közönség előtt élőben és a Together streamnek köszönhetően online is: összesen több mint négyezren követték az eseményeket a felületen. A tíz döntős érezhetően készült az estére és különféleképp próbálta 15 percben bizonyítani, hogy rezidensként a legnagyobb ibizai klubokban is megállná a helyét. Mint azt a rendezőktől megtudtuk, a zsűri, Budai, Naga, Karányi és Salamon Gergő vívódott a döntés meghozatala kapcsán, de végül mindannyian egyetértettek abban, hogy Kövesdi Gábor személyében egy hiteles, zeneileg képzett és karakteres DJ képviselheti az országot Ibizán.

Kövesdi Gábor, művésznevén Tribal Maniak 8 éves kora óta foglalkozik zenével és 2003-óta pörget lemezeket. Amellett, hogy párhuzamosan produceri karrierjét is elkezdte építeni, DJ versenyeket nyert és olyan neves DJ/producerek mellett játszott, mint Cristian Varela, Ferry Corsten, vagy Loco Dice. A győztes felvezetésképp a hónap végén ellátogathat az International Music Summitra, ahol megismerkedhet a nemzetközi mezőnnyel és a szakmai konferencián kapcsolatba kerülhet az iparág meghatározó alakjaival. Következő lépésként pedig részt vesz azon a Bootcampen, ahol Sasha, Luciano, Jamie Jones, valamint a 2ManyDj's lesznek mentorai, és amelynek végén a vezető klubok kiválasztják, ki lehet az a három lemezlovas, aki még ebben a szezonban rezidens lehet Ibiza legnagyobb klubjainak egyikében.

 

 
 

 


verseny hír pályázat dance elektronikus ibiza burn burn studios



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása