Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
F.O. System – F.O. System
(GrundRecords)
Huszonegy évvel eredeti megjelenése után újra kiadásra került a hazai dark alapzenekara, az F.O.System egyetlen nagylemeze. A friss kiadványon ráadásul szerepel a csapat valaha készült összes stúdiófelvétele is, úgyhogy a rajongók végre a teljesség érzetével hajthatják álomra a fejüket.
Az anno a Fekete Lyuk legnépszerűbb előadói közé tartozó formáció sztorija az akkori korszak jelképes és jellegzetes története is: egy underground zenekar, amely nem tudott (és valójában talán nem is akart) kilépni a fényre, és amely a semmiből jött, hogy aztán rövid tündöklés után oda is zuhanjon vissza. A feketébe öltözött, mégis pengeélesen csillogó F.O. System okos volt, de nem túlgondolt; tudatosan építkezett, ám a tudatalattihoz szólt. Az akkortájt általánosnak számító hiányból erényt kovácsolt, elhallgatottságát elérhetetlenséggé fordította, és mikor odáig jutott, hogy az árnyéka túlnőtt volna rajta, volt esze, mersze (és önuralma) becsapni maga mögött (előtt?) a kaput. (A csapat legendájához persze nagyban hozzájárult, hogy a feloszlást követően a tagok elég sokáig ellent tudtak állni az őket visszakövetelők ostromának, ráadásul később is meglehetős mértéktartással kerülték el a visszatérés - hitelt könnyen romboló - csapdáinak jelentős részét, de ez mit sem változtat a sztori lényegén.)
A nyolcvanas/kilencvenes éveket, a XX.századi lemeztermést, vagy akár a magyar könnyűzene történetét összegző listákon kivétel nélkül az esszenciális darabok között helyet kapó albumról tulajdonképpen elég nehéz újat írni, hiszen annyian, annyiszor elmondták már, miért volt fontos és mitől volt jó, és a fentebb leírtak tükrében talán nincs is értelme újra feltalálni a spanyolviaszt. Aki anno rajongott érte, az most visszaáshat abba a korba és újra fiatalnak érezheti magát, aki pedig nem ismerte, az rácsodálkozhat, miért is őrültek meg annyian azokban az években?
És bár igaz, a dalok szerkesztettsége, előadásmódja nem feltétlenül követi a 2012-es trendeket (döntse el mindenki, hiányzik-e neki az a polír), de a produkció a mai napig képes elemi erővel hatni. A – Mátyás Attila karrierjének legjobb pillanatait reprezentáló, sajátos jelképrendszerű - szövegek sebezhetősége és a felesleges cirádáktól szinte teljesen mentes zene elsöprő erejű dinamikája között feszülő ellentét elektromossága a depresszív hangulatokat erővé transzformálja, és megcsillantja a fényt „az üres falak" útvesztőjének végén. Ennek eredményeként pedig ez a keresetlenül őszinte dalfolyam ma is érvényes tud maradni, miközben a legtöbb, az F.O-val (nagyjából) egy időben startolt előadó már csak önmaga rossz karikatúrájaként próbálja megidézni a régmúlt dicső napokat. (A teljes merítés ráadásul lehetőséget kínál az ínyenceknek és a kekeckedőknek, hogy a zenekari fejlődés különböző stádiumait is mikroszkóp alá vegyék. Ha nekik csak ettől jó...)
