Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A novemberben megjelenő Call of Duty: Black Ops II videojátéknak írta meg a betétdalát Trent Reznor. A konzolgeneráció Counter Strike-ja egy kitalált hidegháborús helyzetről szól az Egyesült Államok és Kína között. Reznor agresszív hangzású gitárrockként írja le a szerzeményt, amely eggyé válik a dobbal és basszussal. A dal inkább dühös és sötét, mintsem túlságosan hazafias, legalábbis a Nine Inch Nails-frontember szerint. Reznor korábban már írt zenét a Social Networkhöz - amiért a legjobb eredeti filmzenéért járó Oscar-díjat is hazavihette - illetve A tetovált lányhoz is, de a videójáték sem ismeretlen terep a számára. Emellett vadul dolgozik sideprojectjén, a How to Destroy Angelsszön, amelynek már el is készült a stúdiólemeze, de új Nine Inch Nails-hanganyagok is várhatóak nemsokára.
Jam-Master Jay 10 évvel ezelőtti halála után először lép együtt újra színpadra Joseph Simmons és Darryl McDaniels vagyis a Run-DMC. Az igen kreatív nevű Fun Fun Fun Festen DMC McDaniels külön is ad majd koncertet, ahol a készülő lemezéről is hallhatóak lesznek új dalok. A legendás rapcsapat Jam-Master Jay halála után hivatalosan is feloszlott és a tagok szólóprojektjeiken kezdtek dolgozni. A bevételek egy része a JMJ Foundation For Musichoz kerül, amely hátrányos helyzetű fiataloknak segít megismerkedni a különböző művészeti formákkal. Az eseményen rajtuk kívül fellép még
Jövő hónapban jön a Bloc Party negyedik, nagyon kreatívan Four címet kapó stúdióalbuma, amelyhez elkészült az első videó is. Az Octopus valahol az első és a második Bloc Party-lemez között helyezkedik el, kevesebb elektronikával, de továbbra is megtartva a zenekar később kialakuló dance-hangázását. A klipet hozzá Nova Dando rendezte és az együttes tagjai láthatóak benne, ahogy egy próbateremnek kinéző helyszínen zenélnek. Hogy ne legyen teljesen unalmas, sikerült remek ritmusra vágással és különböző színekkel és effektekkel feldobni a művet, amelyben még hullahopp karikázó lányok is feltűnnek. Videó a tovább mögött.
Hét év után új lemezzel jelentkezik az Emil RuleZ!, amelyről először a Lángoló Gitárokon lehet meghallgatni három dalt is. A Gyere Át! című album a 2005-ös zanga!zanga után az ötödik stúdiólemeze lesz a magát továbbra is csak hobbizenekarként definiáló együttesnek. Az Emil Rulez! legutoljára négy és fél éve lépett színpadra. Ez az ősszel megjelenő Gyere Át!-ig így is marad, utána viszont minden bizonnyal ismét lehet majd őket látni. A lemezt egyébként digitális és fizikai formátumban is kiadják természetesen. A hét év szünetben közrejátszott, hogy a zenekar saját bevallása szerint koncertszinten mindent elért, amit itthon el lehetett, és a lemezpiaci állapotok sem sarkallták őket új stúdiós megjelenésre. Eközben persze az új dalokat szerző Hegyi György és Hajós András páros folyamatosan összejárt zenélgetni, amiből végül egy egész albumra való szerzemény született. A felvételeket a zenekar saját stúdiójában és a Twelvetones Records stúdiójában készítette Faltay Csaba h
Szeptemberben érkezik a The Killers ötödik nagylemeze, amiről hétfőn jelent meg az első dal, a Runaways. A Battle Born négy évvel az előző Killers-album, na és persze Brandon Flowers frontember és a többi tag szólópróbálkozásai után jelenik meg. Az amerikai rockzenekar idén ismét fellép a Sziget fesztiválon, ahol minden bizonnyal új szerzemények is előkerülnek majd. Az együttes idei évét egy tragédia is beárnyékolja, ugyanis áprilisban
Most nyáron jelenik meg a tamil származású M.I.A. negyedik, Matangi című nagylemeze, amin szerepel a frissen megjelent Baby is. Az új szám William Orbit produceri munkájával készült, akit M.I.A. Madonnával való zenélése kapcsán ismert meg. Az ázsiai rapper nemrég Julian Assange WikiLeaks-vezér saját műsorának készített betétdalt illetve mutatta be először a The World Tomorrow című számát. Assange tiszteletére egyébként két éve külön, 18 számos válogatást jelentett meg M.I.A., amelynek a Vicki Leekx címet adta. Legutoljára a zseniális Romain Gavras által rendezett Bad Girls videoklipjével kapcsolatban
Megjelent az első kislemezhez készített videó az Aerosmith közelgő 15. albumáról. A novemberben boltokba kerülő Music from Another Dimension!-ön található Legendary Child klipje Casey Patrick Tebo nevéhez köthető, aki többek között a jövőre elkészülő Aerosmith: Rock For The Rising Sun-koncertfilmet is rendezi, amelyben a zenekar és japán rajongóinak kapcsolatát igyekszik bemutatni. A mozielőzetes-szerűen nyitó videóban egy kétsoros görkorcsolyás lány szerepel, aki nagyon menekül mindenki elől, amíg aztán bele nem fut egy ékszermaszkos - tényleg - lénybe. Eközben persze láthatjuk zenélni Steven Tylert - aki
Jack White Third Man Recordse adja ki a White Stripes 1997-es detroiti koncertjének hanganyagát, ami az azóta már feloszlott zenekar első fellépését tartalmazza majd. A Third Man's Vault Series keretein belül megjelentett csomagban a Lafayette Blues és a Screwdriver dalok lesznek benne illetve a Stooges TV Eye-jának a feldolgozása. A kiadványhoz hozzátartozik még a Jimmy the Exploder és St. James Infirmary Blues korai felvételei is. Egy másik feldolgozás is szerepel majd, méghozzá a The Clovers Love Potion #9-ja. Az előrendeléseket július végétől lehet leadni a kiadó honlapján. Jack White lemezcégénél egyébként nagy a nyüzsgés mostanság, hiszen nemrég a Radiohead